Negyedik alkalommal is elhalasztotta a döntést az alkotmánybíróság (CCR) az igazságügyi nyugdíjreform-tervezet ügyében, amely fokozatosan kivezetné a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét…
Continue Reading

A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(465154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:40" ["post_content"]=> string(2335) "A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
" ["post_title"]=> string(71) "PNL: az igazságszolgáltatás a pártok autonómiáját veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "pnl-az-igazsagszolgaltatas-a-partok-autonomiajat-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465154" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(465145) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:26" ["post_content"]=> string(1436) "A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(59) "Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pentektol-ismet-jegyezhetok-a-fidelis-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465147" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(465189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:55" ["post_content"]=> string(1553) "A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39103) ["max_num_pages"]=> int(9776) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bfcfb728d0180124f84aab9dc684cebc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a7198a7aff9b8ce45137f1ddea047ba2" }
Negyedik alkalommal is elhalasztotta a döntést az alkotmánybíróság (CCR) az igazságügyi nyugdíjreform-tervezet ügyében, amely fokozatosan kivezetné a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét…
Continue Reading
A kormány csütörtök este üdvözölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a SAFE hitelprogram keretében benyújtott román védelmi ipari beruházási tervet.…
Continue Reading
Bukarestben tüntetést tartott két, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott párt a Vexler-törvény ellen. A jogszabály szigorítja a fasiszta, legionárius, rasszista…
Continue Reading
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia közölte: határozottan ellenzi a javaslatot, mert szerintük a legalizálás a kizsákmányolást intézményesítené, különösen a nők…
Continue Reading
Romániában 2025 októberéhez képest 2,2 százalékkal, 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér tavaly novemberben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.…
Continue Reading
Az Egyesült Államok szerint nem befolyásolja Donald Trump elnök Grönland megszerzésére irányuló terveit, hogy európai katonák érkeztek a szigetre –…
Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök péntek hajnalban bejelentette, hogy létrejött egy úgynevezett Béketanács, amely a Gázai övezet igazgatásáért lesz felelős. A…
Continue Reading
Ezt Steve Witkoff, Donald Trump közel-keleti különmegbízottja mondta a floridai Izraeli–Amerikai Tanács konferenciáján. Kiemelte: Washington négy kulcskérdésben vár előrelépést Teherántól…
Continue Reading
A venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, és átadta neki saját Nobel-békedíját…
Continue Reading
Mit jelent magyarként jelen lenni és alkotni a román kulturális térben – különösen Bukarestben, ahol nemzedékek óta magyar írók, költők,…
Continue Reading
Éltük a történelmet címmel mutatták be a vajdasági Palicson, azt a kötetet, amelynek alcíme A külhoni magyar elektronikus média története (1990-2025).
(tovább…) Continue Reading
Január 6-án volt az egyik első magyar turisztikai szakember, „a magyar turizmus atyja”, Czárán Gyula útépítő, barlangkutató és szakíró halálának 120. évfordulója.
(tovább…) Continue ReadingNegyedik alkalommal is elhalasztotta a döntést az alkotmánybíróság (CCR) az igazságügyi nyugdíjreform-tervezet ügyében, amely fokozatosan kivezetné a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét és csökkentené a nyugdíjakat a bírák és ügyészek - köztük az alkotmánybíróság tagjai - esetében.
A testület közleményében arra hivatkozott, hogy tanulmányoznia kell még az ügy különböző vetületeit, valamint azt a „független szakértői elemzést”, amelyet az óvást előterjesztő legfelsőbb bíróság (ICCJ) csütörtökön terjesztett a CCR elé.
Ilie Bolojan miniszterelnök a parlamenti vitát kiiktató úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálta decemberben hatályba léptetni az igazságügyi nyugdíjreformot, amelynek elfogadásáért Románia kötelezettséget vállalt a nemzeti helyreállítási tervben az Európai Unió előtt.
Ugyancsak pénteken dönthet a Fellebbviteli Bíróság arról, felfüggeszti‑e két alkotmánybíró, Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș kinevezését. A kérelmet az AUR jogásza, Silvia Uscov nyújtotta be. Busuioc esetében a helyzet egyértelmű, hiszen a CCR már korábban alkotmányosnak minősítette a kinevezését.
Dragoș ügye azonban vitatott: Uscov szerint nem rendelkezik a szükséges 18 év jogi szakmai vagy felsőoktatási tapasztalattal, mivel pályája nagy részét nem jogi karon töltötte. Az Elnöki Hivatal ugyanakkor azzal érvel, hogy a panaszt késve nyújtották be.
Ha a bíróság felfüggeszti Dragoș mandátumát, az döntés azonnal végrehajtható, és megbéníthatja a CCR munkáját a különnyugdíj‑reform ügyében.
" ["post_title"]=> string(78) "Ismét halasztott az alkotmánybíráság a bírói nyugdíjreform ügyében " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ismet-halasztott-az-alkotmanybirasag-a-biroi-nyugdijreform-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:52:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:52:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458673" ["menu_order"]=> int(1314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(458671) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:52:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:52:00" ["post_content"]=> string(1099) "A kormány csütörtök este üdvözölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a SAFE hitelprogram keretében benyújtott román védelmi ipari beruházási tervet. A kabinet közölte: a jövő héten nyilvánosságra hozzák a támogatott projekteket. Románia összesen 16,68 milliárd euró SAFE-forrást használhat fel, amelyet 2030-ig kell lehívni és beruházásokra fordítani.
A bizottsági jóváhagyás után az EU Tanácsa elfogadja a szükséges végrehajtási határozatokat, majd megkezdődnek a hitelmegállapodások tárgyalásai. Az első kifizetések 2026 márciusában várhatók.
Ilie Bolojan miniszterelnök emlékeztetett: a program nemcsak a védelmi ipart erősíti, hanem finanszírozza a Pașcani–Suceava–Siret, illetve a Pașcani–Iași–Ungheni stratégiai autópályaszakaszok építését is, hozzájárulva az ország biztonságának és infrastruktúrájának fejlesztéséhez.
" ["post_title"]=> string(58) "Brüsszel jóváhagyta a román SAFE-beruházási tervet " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "brusszel-jovahagyta-a-roman-safe-beruhazasi-tervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:52:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:52:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458671" ["menu_order"]=> int(1315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(458669) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:51:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:51:10" ["post_content"]=> string(1150) "Bukarestben tüntetést tartott két, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott párt a Vexler-törvény ellen. A jogszabály szigorítja a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését, különösen az online térben.
A tiltakozás időpontja szimbolikus: a román kultúra napján, Mihai Eminescu születésének évfordulóján rendezték.
A törvényt „románellenesnek” és az „állami cenzúra visszaállításának” nevezték a demonstrációt szervező Konzervatív Cselekvés Pártja (PAC) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetői.
Helyszíni beszámolók szerint a tüntetők Mihai Eminescu és több más olyan román alkotó arcképét emelték a magasba, akik pályájuk során antiszemita szövegeket is írtak, a hangszóróból pedig a legionárius mozgalom propagandistájának tartott Radu Gyr megzenésített verse szólt.
" ["post_title"]=> string(99) "A fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "a-fasiszta-propaganda-bunteteset-szigorito-torveny-ellen-rendeztek-tuntetest-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:51:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:51:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458669" ["menu_order"]=> int(1316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(458667) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:49:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:49:18" ["post_content"]=> string(879) "A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia közölte: határozottan ellenzi a javaslatot, mert szerintük a legalizálás a kizsákmányolást intézményesítené, különösen a nők és a fiatalok esetében. A püspökök úgy fogalmaznak: a prostitúció önmagában is megalázó és nem tehető adásvétel tárgyává.
A kezdeményezést Ion Iordache liberális képviselő jelentette be, aki szerint a jelenlegi helyzetben a szexmunkások teljesen ki vannak szolgáltatva az emberkereskedőknek, és a legalizálás nagyobb védelmet biztosítana számukra.
A Román Ortodox Egyház szintén elutasítja a javaslatot, amelyet összeegyeztethetetlennek tart az emberi méltóság tiszteletével.
" ["post_title"]=> string(96) "Éles vitát váltott ki a prostitúció legalizálására irányuló törvénykezdeményezés " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "eles-vitat-valtott-ki-a-prostitucio-legalizalasara-iranyulo-torvenykezdemenyezes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:49:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:49:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458667" ["menu_order"]=> int(1317) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3551 (24) { ["ID"]=> int(458665) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:48:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:48:10" ["post_content"]=> string(1139) "Romániában 2025 októberéhez képest 2,2 százalékkal, 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér tavaly novemberben – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9371 lej volt, ami 2,4 százalékos emelkedést jelent.
A legtöbb ágazatban nőtt a fizetés, főként a különféle év végi juttatásoknak – bónuszoknak, karácsonyi prémiumoknak és 13. fizetésnek – köszönhetően. A legnagyobb növekedést a gép- és berendezésgyártás, valamint a közúti járműgyártás érte el, 15,7 és 14,4 százalékkal.
A legnagyobb csökkenést, 4 százalékot a légi szállítás jegyezte. Enyhébb visszaesés volt többek között az elektronikai iparban, a kőolaj- és földgázkitermelésben és a kohászatban.
A közszférában a bérek a tanügyben és az egészségügyben emelkedtek, míg a közigazgatásban minimális, 0,1 százalékos csökkenést mértek.
" ["post_title"]=> string(47) "Nőtt az átlagbér, de nem a közszférában " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nott-az-atlagber-de-nem-a-kozszferaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:48:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:48:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458665" ["menu_order"]=> int(1318) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(458663) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:47:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:47:28" ["post_content"]=> string(1040) "Az Egyesült Államok szerint nem befolyásolja Donald Trump elnök Grönland megszerzésére irányuló terveit, hogy európai katonák érkeztek a szigetre – közölte a Fehér Ház. Karoline Leavitt szóvivő hangsúlyozta: a NATO‑szövetségesek jelenléte „semmilyen hatással nincs” az elnök döntéshozatalára.
Mindeközben Franciaország, Svédország, Németország és Norvégia katonái felderítő küldetésre érkeztek Nuukba, miután az amerikai–dán–grönlandi tárgyalások „alapvető nézetkülönbségekkel” zárultak. A német védelmi minisztérium szerint a misszió célja a térség biztonságának felmérése az orosz és kínai fenyegetések fényében.
A dán külügyminiszter úgy fogalmazott: az USA továbbra is ragaszkodik Grönland megszerzéséhez, de a felek „egyetértenek abban, hogy nem értenek egyet”.
" ["post_title"]=> string(93) "Washington szerint az európai katonai jelenlét nem befolyásolja Trump grönlandi terveit " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "washington-szerint-az-europai-katonai-jelenlet-nem-befolyasolja-trump-gronlandi-terveit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:47:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:47:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458663" ["menu_order"]=> int(1319) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(458661) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:46:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:46:56" ["post_content"]=> string(1459) "Donald Trump amerikai elnök péntek hajnalban bejelentette, hogy létrejött egy úgynevezett Béketanács, amely a Gázai övezet igazgatásáért lesz felelős. A bejelentést saját közösségi platformján, a Truth Socialön tette közzé, ahol azt írta: „nagy megtiszteltetés számára” a testület megalakulása. A tagok nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Trump szerint a részletek hamarosan következnek.
Az elnök azt is közölte, hogy ezzel a második szakaszába lépett a gázai háború lezárását célzó 20 pontos béketerv.
Tegnap Kairóban először ülésezett a palesztin szakértőkből álló gázai átmeneti kormány. A testület a Donald Trump amerikai elnök által meghirdetett gázai béketerv második szakaszának következő lépéseit vitatta meg, többek között Nikolaj Mladenovval, az ENSZ korábbi közel-keleti különmegbízottjával. Izraeli források szerint a bolgár diplomata várhatóan a Gázai átmeneti kormányt felügyelő nemzetközi „béketanács” elnöke lesz.
Közben az izraeli hadsereg rendszeresen számol be célzott műveletekről és fegyveresek likvidálásáról Gázában. Csak tegnap hat palesztint öltek meg Rafah közelében.
" ["post_title"]=> string(35) "Létrejött a gázai Béketanács " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "letrejott-a-gazai-beketanacs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:46:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:46:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458661" ["menu_order"]=> int(1320) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3545 (24) { ["ID"]=> int(458659) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:46:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:46:06" ["post_content"]=> string(1240) "Ezt Steve Witkoff, Donald Trump közel-keleti különmegbízottja mondta a floridai Izraeli–Amerikai Tanács konferenciáján. Kiemelte: Washington négy kulcskérdésben vár előrelépést Teherántól – a nukleáris program, az urándúsítás, a rakéták és az iráni proxycsoportok ügyében.
Witkoff szerint Irán súlyos belső válsága – köztük a víz- és áramhiány, valamint az 50 százalék feletti infláció – kompromisszumra kényszeríthetik a vezetést. Elmondta, hogy Trump közvetlen üzenetet küldött Teheránnak a tömeges kivégzésekről szóló hírek miatt, és szerinte ezek „leálltak”.
A Kreml közlése szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken telefonon egyeztetett a Közel-Kelet és Irán helyzetéről. Putyin felajánlotta Oroszország közvetítői segítségét az Iránnal kapcsolatos kérdésekben, és hangsúlyozta, hogy támogatja a politikai és diplomáciai erőfeszítések fokozását a térség stabilitásának és biztonságának érdekében.
" ["post_title"]=> string(88) "Az Egyesült Államok a diplomáciai megoldást részesíti előnyben Iránnal szemben " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "az-egyesult-allamok-a-diplomaciai-megoldast-reszesiti-elonyben-irannal-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:46:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:46:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458659" ["menu_order"]=> int(1321) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3546 (24) { ["ID"]=> int(458657) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-16 13:42:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:42:43" ["post_content"]=> string(975) "A venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, és átadta neki saját Nobel-békedíját – a venezuelai nép nevében, hálából Trump „határozott fellépéséért” a Maduro‑rezsim ellen. Trump megerősítette, hogy Machado nála hagyta az érmet, és megtiszteltetésnek nevezte a gesztust.
A találkozó két héttel azután történt, hogy egy amerikai katonai akció során elfogták Nicolás Madurót, akit kábítószer‑kereskedelemmel vádolnak. Bár Machado támogatja Trumpot, az amerikai elnök és tanácsadói jelezték: készek együttműködni Delcy Rodríguezzel, Venezuela ügyvezető elnökével.
A Nobel Intézet közölte: a békedíj nem ruházható át, így Machado gesztusa szimbolikus marad.
" ["post_title"]=> string(70) "Eredménytelenül házalt a Fehér Házban a friss Nobel-békedíjas " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "eredmenytelenul-hazalt-a-feher-hazban-a-friss-nobel-bekedijas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:42:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:42:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458657" ["menu_order"]=> int(1322) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(458641) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-15 15:23:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-15 13:23:34" ["post_content"]=> string(865) "Mit jelent magyarként jelen lenni és alkotni a román kulturális térben – különösen Bukarestben, ahol nemzedékek óta magyar írók, költők, értelmiségiek hagyták ott kézjegyüket? Milyen érzés és milyen felelősség részesévé válni annak a hagyománynak, amelyet többek között Szemlér Ferenc, Méliusz József, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Majtényi Erik, Szász János, Halász Anna, Tóth Mária, stb. neve fémjelez?
Demény Péter író, költő, műfordító, a román nyelven megjelenő Matca kulturális folyóirat főszerkesztője:
Éltük a történelmet címmel mutatták be a vajdasági Palicson, azt a kötetet, amelynek alcíme A külhoni magyar elektronikus média története (1990-2025).
A budapesti székhelyű Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a délvidéki Pannónia Alapítvány projektje az 1989 utáni határon túli magyar televíziózás és rádiózás történetét, jelenlegi helyzetét igyekszik bemutatni a közzétett kordokumentumokon keresztül. A kötet csak a jéghegy csúcsa, egy kis összefoglaló a 26 médiamunkásról, ugyanis a több órás vágatlan videó-interjúk egy honlapon tekinthetők meg, fotókkal, vágóképekkel kiegészítve. Az elkészült életútinterjúkban nem csak az elektronikus média meghatározó szereplőinek szakmai életpályája és a média helyzete rajzolódik ki a Kárpát-medencében, hanem személyes történeteiken keresztül megismerhetővé, kutathatóvá válik Magyarország határain kívüli magyarságának múltbéli és jelenlegi helyzete is. Bartha Csaba a délvidéki származású Bodzsoni Istvánt, a projekt egyik kulcsemberét kérdezte a kötetről, de előtte életének szakmai fordulópontjaira is kíváncsi volt, ugyanis az ő nevéhez kötődik a Duna Televízió tudósítói hálózatának kiépítése, illetve a vajdasági Pannon RTV felfejlesztése egy korszerű több mint 150 főt foglalkoztató intézménnyé. Bartha Csaba interjúja.
Január 6-án volt az egyik első magyar turisztikai szakember, „a magyar turizmus atyja”, Czárán Gyula útépítő, barlangkutató és szakíró halálának 120. évfordulója.
Többek között a Bihar-hegység és a Királyerdő felfedezője és leírója, a mai túrázók főleg neki köszönhetően, az általa kialakított turistautakon járhatják be a kies tájakat. Czárán Gyula Arad megyében, Seprősön született, és az ugyancsak Arad megyei Menyházán temették el. Emlékét Nagyváradtól Temesvárig, Aradtól Marosvásárhelyig őrzik. Pataky Lehel Zsolt összefoglalója Czárán Gyula munkásságát mutatja be egy néhai természetjáró és gyűjtő elbeszélésein keresztül.
Negyedik alkalommal is elhalasztotta a döntést az alkotmánybíróság (CCR) az igazságügyi nyugdíjreform-tervezet ügyében, amely fokozatosan kivezetné a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét és csökkentené a nyugdíjakat a bírák és ügyészek - köztük az alkotmánybíróság tagjai - esetében.
A testület közleményében arra hivatkozott, hogy tanulmányoznia kell még az ügy különböző vetületeit, valamint azt a „független szakértői elemzést”, amelyet az óvást előterjesztő legfelsőbb bíróság (ICCJ) csütörtökön terjesztett a CCR elé.
Ilie Bolojan miniszterelnök a parlamenti vitát kiiktató úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálta decemberben hatályba léptetni az igazságügyi nyugdíjreformot, amelynek elfogadásáért Románia kötelezettséget vállalt a nemzeti helyreállítási tervben az Európai Unió előtt.
Ugyancsak pénteken dönthet a Fellebbviteli Bíróság arról, felfüggeszti‑e két alkotmánybíró, Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș kinevezését. A kérelmet az AUR jogásza, Silvia Uscov nyújtotta be. Busuioc esetében a helyzet egyértelmű, hiszen a CCR már korábban alkotmányosnak minősítette a kinevezését.
Dragoș ügye azonban vitatott: Uscov szerint nem rendelkezik a szükséges 18 év jogi szakmai vagy felsőoktatási tapasztalattal, mivel pályája nagy részét nem jogi karon töltötte. Az Elnöki Hivatal ugyanakkor azzal érvel, hogy a panaszt késve nyújtották be.
Ha a bíróság felfüggeszti Dragoș mandátumát, az döntés azonnal végrehajtható, és megbéníthatja a CCR munkáját a különnyugdíj‑reform ügyében.
" ["post_title"]=> string(78) "Ismét halasztott az alkotmánybíráság a bírói nyugdíjreform ügyében " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ismet-halasztott-az-alkotmanybirasag-a-biroi-nyugdijreform-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-16 13:52:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-16 11:52:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458673" ["menu_order"]=> int(1314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39099) ["max_num_pages"]=> int(3259) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c4e3ec2d3998da6c851fb3cd0d609b78" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4ed9bcea694097d6c8d3511624da6d6f" }