Kurd terroristák nyugat-európai toborzásában és kiképzésében résztvevő szervezett bűnözői csoport tagjait fogták el a belga hatóságok – közölte ma az európai uniós ügyészségi szervezet. A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport két tagját öt országban – Belgium mellett Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban – végzett nyomozások és házkutatások után fogták el.
(tovább…) Continue ReadingNincs recesszióban Románia
Több földgázt hoztunk be, mint tavaly
Korlátozni készül az árrést a kormány
Lépések a vásárlók becsapásának megelőzéséért
Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
" ["post_title"]=> string(28) "Nincs recesszióban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-recesszioban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438401" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3108 (24) { ["ID"]=> int(438399) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:51" ["post_content"]=> string(621) "Több mint 34%-kal nőtt az év első negyedévében a Romániába importált földgáz mennyisége 2023 azonos időszakához képest. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a hazai gáztermelés is enyhén, alig több mint egy százalékkal nőtt.
Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság becslései szerint az év végéig a földgáztermelés várhatóan 2,3%-kal nő, az import pedig közel három százalékkal csökken 2023-hoz képest.
" ["post_title"]=> string(40) "Több földgázt hoztunk be, mint tavaly" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tobb-foldgazt-hoztunk-be-mint-tavaly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438399" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3106 (24) { ["ID"]=> int(438397) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:59" ["post_content"]=> string(759) "Valamennyi Romániában feldolgozott élelmiszertermék kereskedelmi árrésének korlátozására készül a kormány – jelentette be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
A tárcavezető szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alakult ki azáltal, hogy egyes hazai termékeknek nagyon magas, az importból származó termékeknek pedig nagyon alacsony a kereskedelmi felára. Hozzátette, a törvénytervezettel a kormány 5 százalékban szabná meg az összes olyan importált termék kereskedelmi árrését, amelyet nem dolgoznak fel, hanem nyersanyagként értékesítenek Romániában.
" ["post_title"]=> string(43) "Korlátozni készül az árrést a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "korlatozni-keszul-az-arrest-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438397" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3088 (24) { ["ID"]=> int(438395) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:14" ["post_content"]=> string(990) "A hatóságok fellépnek azokkal a termelőkkel és kereskedőkkel szemben, akik csökkentették a termékek súlyát, de megtartották azok árát – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Tájékoztatása szerint az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság közvitára bocsát egy rendeletet, amely előírja, hogy a feldolgozó cégek jól látható helyen tüntessék fel a termék tömegének változására vonatkozó információt a csomagoláson. Hangsúlyozta: a burkolt árdrágítást és a vásárlók becsapását jelenti az a gyakorlat, hogy azonos áron, de kisebb kiszerelésben kerülnek a kereskedelmi forgalomba bizonyos termékek. A miniszterelnök szerint beavatkozásra van szükség a mosószerek piacán is, ahol indokolatlan drágulások tapasztalhatók; a jelenséget a Versenytanács fogja kivizsgálni.
" ["post_title"]=> string(56) "Lépések a vásárlók becsapásának megelőzéséért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "lepesek-a-vasarlok-becsapasanak-megelozeseert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438395" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3109 (24) { ["ID"]=> int(438401) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:44" ["post_content"]=> string(794) "Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
" ["post_title"]=> string(28) "Nincs recesszióban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-recesszioban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438401" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31410) ["max_num_pages"]=> int(7853) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b1639acc0a361691fe04833905208322" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Bűnözői csoport tagjait fogták el
A népügyvéd fellép a kisebbségek kórházi nyelvhasználata érdekében
Magyarázatot kér az ombudsman az egészségügyi minisztériumtól, mert az elmulasztotta kidolgozni a végrehajtási utasításait annak a törvénynek, amely biztosítani hivatott…
Continue ReadingIrán nem hosszabbítja meg az atomalku megmentésére adott határidőt
Irán nem hosszabbítja meg a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentésére adott hatvannapos határidőt – nyilatkozta ma az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ feltétel nélkül megszavazza a kormánybuktatást
Napra pontosan ma négy hete ellenzékbe vonult a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, és ezzel megszűnt a Viorica Dancila vezette kormány…
Continue ReadingSúlyos élelmiszerhiány Észak-Koreában
Dél-Korea ötvenezer tonna rizst küld Észak-Koreának az ENSZ Világélelmezési Programjának közvetítésével, hogy enyhítse a súlyosbodó élelmiszerválságot – jelentette be ma a szöuli országegyesítési minisztérium. Dél-Korea utoljára 2010-ben küldött rizst Észak-Koreának, mintegy 5 ezer tonnányit, az árvizek következtében keletkezett élelmiszerválság enyhítésére.
(tovább…) Continue ReadingLibra, az új kriptopénz
Bemutatta a Facebook a Libra nevű kriptopénzét. Az új digitális pénznem nem lesz olyan, mint a Bitcoin. Mark Zuckerberg bejelentése alapján arra lehet számítani, hogy egy olyan decentralizált blokklánc technológiára épülő digitális pénzt fognak 2020-ban elérhetővé tenni, amelynek az árfolyama ugyanolyan stabil lesz, mint a dolláré, és nem árfolyamspekulációra, hanem alapvetően arra lesz jó, hogy emberek pénzt tudjanak küldeni egymásnak vagy vállalatoknak termékekekért, illetve szolgáltatásokért cserébe.
(tovább…) Continue ReadingA Szenátus ma dönthet Florian Bodog mentelmi jogának esetleges megvonásáról
A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés és okirat-hamisítás miatt indítana bűnvádi eljárást az egykori egészségügyi miniszter ellen.
(tovább…) Continue ReadingKezdődik az influenza elleni oltás kampánya
Másfél millió adag influenza elleni oltóanyagot vásárolt idén az egészségügyi minisztérium, körülbelül 200 ezerrel többet, mint tavaly. Ezeket a vakcinákat a magas kockázati csoportokba tartozók kapják meg, térítésmentesen.
(tovább…) Continue ReadingRománia és Magyarország vezeti az uniós inflációs „ranglistát”
Májusban Romániában volt a legmagasabb az éves szintű infláció az Európai Unió tagországai közül – közölte kedden az Eurostat. A múlt hónapban átlagosan 4,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában.
(tovább…) Continue ReadingUtcára vonulnak holnap az erdészek
Az erdészetben dolgozók szakszervezete holnapra tervezett tüntetésére a fővárosban, a Parlament épülete előtt kerül sor, a felvonulással pedig az erdészek ellen irányuló, egyre gyakoribb erőszakos cselekedetekre akarják felhívni a figyelmet.
(tovább…) Continue ReadingA kormányfő szerint Románia harcol az intolerancia és a gyűlöletbeszéd ellen
Románia alapvető célul tűzte ki a rasszizmus, az intolerancia, a xenofóbia, a populizmus és az antiszemitizmus elleni hatékony fellépést, valamint a gyűlöletbeszéd visszaszorítását – jelentette ki Viorica Dăncilă miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb kiskorú áldozat
Holtan találtak rá vasárnap a mezőn arra a 11 éves Dâmboviţa megyei lányra, aki pénteken elment iskolába, és többé nem tért haza, tájékoztatott a Dâmboviţa Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
(tovább…) Continue ReadingKurd terroristák nyugat-európai toborzásában és kiképzésében résztvevő szervezett bűnözői csoport tagjait fogták el a belga hatóságok - közölte ma az európai uniós ügyészségi szervezet. A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport két tagját öt országban - Belgium mellett Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban - végzett nyomozások és házkutatások után fogták el.
A gyanúsítottak a felsorolt országokban toborzás céljából összejöveteleket szerveztek, valamint kiképzőtáborokat működtettek - közölték.
A kurd autonómiáért 1984 óta fegyveres küzdelmet folytató, marxista-leninista indíttatású Kurdisztáni Munkáspárt, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekint, több mint harminc éve harcol az ankarai központi hatalom ellen.
" ["post_title"]=> string(37) "Bűnözői csoport tagjait fogták el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "bunozoi-csoport-tagjait-fogtak-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 13:45:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:45:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374411" ["menu_order"]=> int(18583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2938 (24) { ["ID"]=> int(377006) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-23 16:10:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 14:10:08" ["post_content"]=> string(899) "Magyarázatot kér az ombudsman az egészségügyi minisztériumtól, mert az elmulasztotta kidolgozni a végrehajtási utasításait annak a törvénynek, amely biztosítani hivatott a nemzeti kisebbségek anyanyelv-használatát a kórházakban és szociális intézményekben. A vonatkozó jogszabályok már tavaly életbe léptek, viszont az alkalmazási normák hiányát sok esetben ürügyként használják az érintett intézmények a kisebbségi anyanyelv-használati jog megtagadására. A népügyvédi hivatal lépésének részleteiről, illetve a várható következményekről kérdezte Molnár Zsolt ombudsmanhelyettest Hermann Endre.
" ["post_title"]=> string(76) "A népügyvéd fellép a kisebbségek kórházi nyelvhasználata érdekében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-nepugyved-fellep-a-kisebbsegek-korhazi-nyelvhasznalata-erdekeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-30 14:48:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-30 12:48:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=377006" ["menu_order"]=> int(18584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3134 (24) { ["ID"]=> int(374409) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 13:41:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:41:49" ["post_content"]=> string(1070) "Irán nem hosszabbítja meg a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentésére adott hatvannapos határidőt – nyilatkozta ma az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője.
Haszan Róháni iráni elnök május 8-án bejelentette, hogy országa a továbbiakban nem teljesíti a nukleáris megállapodás egyes részeit, mert az Egyesült Államok egy évvel korábban egyoldalúan felmondta a szerződést, és helyreállította a korábban felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Róháni azzal fenyegetőzött: ha a többi aláíró ország - azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország - 60 napon belül nem védi meg Iránt az amerikai büntető intézkedésektől, akkor elkezdi az urándúsítást magasabb fokon, amit a 2015-ös megállapodás tilt neki.
A megszabott határidő július 8-án jár le.
" ["post_title"]=> string(72) "Irán nem hosszabbítja meg az atomalku megmentésére adott határidőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "iran-nem-hosszabbitja-meg-az-atomalku-megmentesere-adott-hataridot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 13:41:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:41:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374409" ["menu_order"]=> int(18585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2875 (24) { ["ID"]=> int(377001) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-23 16:06:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 14:06:16" ["post_content"]=> string(768) "Napra pontosan ma négy hete ellenzékbe vonult a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, és ezzel megszűnt a Viorica Dancila vezette kormány parlamenti többsége. Ennek ellenére Dancila továbbra is hivatalban van, pontosabban annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok jóformán a 2016-as választások óta azt hangoztatják, hogy minden egyes nap, amit a Szociáldemokrata Párt az ország élén tölt, valóságos katasztrófa. Korodi Attilával, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével beszélgettünk.
" ["post_title"]=> string(60) "Az RMDSZ feltétel nélkül megszavazza a kormánybuktatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "az-rmdsz-feltetel-nelkul-megszavazza-a-kormanybuktatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-30 14:48:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-30 12:48:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=377001" ["menu_order"]=> int(18586) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3040 (24) { ["ID"]=> int(374407) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 13:39:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:39:28" ["post_content"]=> string(1374) "Dél-Korea ötvenezer tonna rizst küld Észak-Koreának az ENSZ Világélelmezési Programjának közvetítésével, hogy enyhítse a súlyosbodó élelmiszerválságot - jelentette be ma a szöuli országegyesítési minisztérium. Dél-Korea utoljára 2010-ben küldött rizst Észak-Koreának, mintegy 5 ezer tonnányit, az árvizek következtében keletkezett élelmiszerválság enyhítésére.
A minisztérium közleménye hozzáteszi, hogy a segély kiosztásával és a felügyeletével a ENSZ Világélelmezési Programját bízta meg.
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerint Észak-Koreát az elmúlt évtizedek legsúlyosabb aszálya sújtja. A több mint 25 millió lakosú országban 10 millióan szembesülnek súlyos élelmiszerhiánnyal, miután az országban tavaly az évtized legrosszabb termését takarították be. Ennek következtében Észak-Korea május elején fejenként 300 grammra csökkentette a jegyekre vásárolható élelmiszeradagokat.
Észak-Koreában legutóbb a 90-es évek közepén volt hatalmas éhínség, amelynek következtében százezrek haltak meg.
" ["post_title"]=> string(42) "Súlyos élelmiszerhiány Észak-Koreában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "sulyos-elelmiszerhiany-eszak-koreaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 13:39:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:39:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374407" ["menu_order"]=> int(18587) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3041 (24) { ["ID"]=> int(374405) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 13:36:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:36:52" ["post_content"]=> string(1548) "Bemutatta a Facebook a Libra nevű kriptopénzét. Az új digitális pénznem nem lesz olyan, mint a Bitcoin. Mark Zuckerberg bejelentése alapján arra lehet számítani, hogy egy olyan decentralizált blokklánc technológiára épülő digitális pénzt fognak 2020-ban elérhetővé tenni, amelynek az árfolyama ugyanolyan stabil lesz, mint a dolláré, és nem árfolyamspekulációra, hanem alapvetően arra lesz jó, hogy emberek pénzt tudjanak küldeni egymásnak vagy vállalatoknak termékekekért, illetve szolgáltatásokért cserébe.
A digitális pénz működtetésére létrehoztak egy Libra Association nevú nonprofit szervezetet is. Fontos lehet, hogy ebben olyan pénzügyi szolgáltatók is tagok, mint a Visa, a Mastercard vagy a PayPal. A digitális pénz népszerűvé válásának esélyeit pedig tovább növeli, hogy a Spotify, az Uber vagy a Vodafone is tagja a működtető szervezetnek, ami azt is jelenti, hogy ezek a szolgáltatók is elfogadják majd fizetőeszközként a Librát. A digitális pénztárca, amelyben majd a Librát "tartják" a felhasználók, Messengeren és WhatsAppon is elérhető lesz.
A kriptopénz bevezetése érdekében jelenleg 27 másik globális vállalattal áll partnerségben a Facebook, amely azt ígéri, hogy 100 fölé tornássza fel a résztvevő vállalatok számát.
" ["post_title"]=> string(25) "Libra, az új kriptopénz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "libra-az-uj-kriptopenz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 13:36:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:36:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374405" ["menu_order"]=> int(18589) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3042 (24) { ["ID"]=> int(376771) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-23 13:46:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:46:21" ["post_content"]=> string(681) "A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés és okirat-hamisítás miatt indítana bűnvádi eljárást az egykori egészségügyi miniszter ellen.
A vádhatóság szerint Florian Bodog közbenjárására személyi tanácsadója egy évig anélkül kapott fizetést, hogy megjelent volna munkahelyén és ellátta volna feladatait. Az ügyészek szerint ezáltal mintegy 78 ezer lejes kárt okoztak a szaktárcának. A szenátus jogi bizottsága korábban nem támogatta Florian Bodog mentelmi jogának megvonását.
" ["post_title"]=> string(81) "A Szenátus ma dönthet Florian Bodog mentelmi jogának esetleges megvonásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "a-szenatus-ma-donthet-florian-bodog-mentelmi-joganak-esetleges-megvonasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-23 13:46:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:46:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376771" ["menu_order"]=> int(18590) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3043 (24) { ["ID"]=> int(376769) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-23 13:39:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:39:08" ["post_content"]=> string(1208) "Másfél millió adag influenza elleni oltóanyagot vásárolt idén az egészségügyi minisztérium, körülbelül 200 ezerrel többet, mint tavaly. Ezeket a vakcinákat a magas kockázati csoportokba tartozók kapják meg, térítésmentesen.
A térítésmentes oltás a kockázati csoportokba tartozóknak, a 65 év feletti személyeknek, a krónikus légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek, továbbá a várandós nőknek és az egészségügyi dolgozóknak jár. A szaktárca közleménye értelmében az ingyenes oltási kampány keretében első körben felhasználandó ötvenezer vakcinát már kiküldték a megyékbe, az egészségügyi szakszemélyzet beoltására.
Október második felében a többi vakcinát is szétosztják, hogy a családorvosi rendelőkben is kezdődhessen el az oltási kampány.Az egészségügyi minisztérium ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy az oltás az influenza elleni védekezés leghatékonyabb módja.
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik az influenza elleni oltás kampánya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kezdodik-az-influenza-elleni-oltas-kampanya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-23 13:39:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:39:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376769" ["menu_order"]=> int(18592) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3044 (24) { ["ID"]=> int(374386) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-18 19:35:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-18 17:35:12" ["post_content"]=> string(971) "Májusban Romániában volt a legmagasabb az éves szintű infláció az Európai Unió tagországai közül - közölte kedden az Eurostat. A múlt hónapban átlagosan 4,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában.
A második legnagyobb infláció Magyarországon volt, 4,0 százalék, a harmadik helyen Lettország áll 3,5 százalékkal.
A legalacsonyabb inflációt (0,2 százalék) Ciprusról jelentették, majd Portugália (0,3 százalék) és Görögország (0,6 százalék) következik.
Az euróövezetben egyéves mélypontra, 1,2 százalékra csökkent az infláció májusban. Az unió egészében a fogyasztói árak 1,6 százalékkal emelkedtek az áprilisi 1,9 százalék után.
" ["post_title"]=> string(69) "Románia és Magyarország vezeti az uniós inflációs "ranglistát"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "romania-es-magyarorszag-vezeti-az-unios-inflacios-ranglistat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-18 19:35:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-18 17:35:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374386" ["menu_order"]=> int(18593) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3045 (24) { ["ID"]=> int(376767) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-23 13:37:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:37:20" ["post_content"]=> string(885) "Az erdészetben dolgozók szakszervezete holnapra tervezett tüntetésére a fővárosban, a Parlament épülete előtt kerül sor, a felvonulással pedig az erdészek ellen irányuló, egyre gyakoribb erőszakos cselekedetekre akarják felhívni a figyelmet.
Az erdészeti Silva Szakszervezet közleménye szerint az elmúlt napokban is támadás ért több erdészt, közülük egyet halállal fenyegettek, és fegyvert fogtak rá. Az érdekképviselet azt szeretné, hogyha a törvényhozók és a kormány olyan törvényt dolgoznának ki, amelyek megerősítenék és védenék is az erdészeket, mivel – áll a közleményben – megnőtt az erdőre nehezedő nyomás, és az erdészeti alkalmazottakat érintő erőszak.
" ["post_title"]=> string(36) "Utcára vonulnak holnap az erdészek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "utcara-vonulnak-holnap-az-erdeszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-23 13:37:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:37:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376767" ["menu_order"]=> int(18594) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3046 (24) { ["ID"]=> int(374383) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-18 19:34:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-18 17:34:01" ["post_content"]=> string(1354) "Románia alapvető célul tűzte ki a rasszizmus, az intolerancia, a xenofóbia, a populizmus és az antiszemitizmus elleni hatékony fellépést, valamint a gyűlöletbeszéd visszaszorítását – jelentette ki Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A kormányfő az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként vett részt a témában a bukaresti parlamentben szervezett magas szintű találkozón.
Dăncilă szerint Romániát foglalkoztatja a holokauszttal kapcsolatos oktatás minőségének javítása, és számos javaslata van e tekintetben, beleértve egy közös tanterv kidolgozását. „Biztosíthatom önöket arról, hogy Románia az elkövetkezőkben is kiveszi a részét ebből a munkából. Azt akarjuk, hogy az ország e témával kapcsolatos ambiciózus terveit vigyék tovább és valósítsák meg" – fogalmazott.
Múlt heti jelentésében a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság elmarasztalta Romániát megállapítva, hogy az országban a kisebbségek gyakorta gyűlöletbeszéd áldozatai, mind a közösségi, mind pedig a hagyományos médiában.
" ["post_title"]=> string(83) "A kormányfő szerint Románia harcol az intolerancia és a gyűlöletbeszéd ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "a-kormanyfo-szerint-romania-harcol-az-intolerancia-es-a-gyulolelbeszed-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-18 19:34:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-18 17:34:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374383" ["menu_order"]=> int(18595) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3047 (24) { ["ID"]=> int(376765) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-23 13:36:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:36:28" ["post_content"]=> string(1113) "Holtan találtak rá vasárnap a mezőn arra a 11 éves Dâmboviţa megyei lányra, aki pénteken elment iskolába, és többé nem tért haza, tájékoztatott a Dâmboviţa Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
A Gura Şuţii településről származó lány testén erőszakra utaló nyomok vannak, a rendőrségnek van egy gyanúsítotti köre, közölte a Dâmboviţa Megyei Rendőr-főkapitányság. A kislány keresésében több mint 200 személy vett részt: rendőrök, tűzoltók, csendőrök és falubeliek. Az akcióban drónokat és egy helikoptert is bevetettek. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a nyomozók rekonstruálták a péntek délután elrabolt kislány eltűnésének körülményeit. Ezek szerint a 11 éves Mihaela Adriana Fierarut erőszakkal tuszkolták be egy gépkocsiba és az elrablása után fél órával már nem élt. A hatóságok egy holland állampolgárt gyanúsítanak a tett elkövetésével.
" ["post_title"]=> string(24) "Újabb kiskorú áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ujabb-kiskoru-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-23 13:36:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-23 11:36:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376765" ["menu_order"]=> int(18596) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2946 (24) { ["ID"]=> int(374411) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 13:45:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:45:22" ["post_content"]=> string(1114) "Kurd terroristák nyugat-európai toborzásában és kiképzésében résztvevő szervezett bűnözői csoport tagjait fogták el a belga hatóságok - közölte ma az európai uniós ügyészségi szervezet. A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport két tagját öt országban - Belgium mellett Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban - végzett nyomozások és házkutatások után fogták el.
A gyanúsítottak a felsorolt országokban toborzás céljából összejöveteleket szerveztek, valamint kiképzőtáborokat működtettek - közölték.
A kurd autonómiáért 1984 óta fegyveres küzdelmet folytató, marxista-leninista indíttatású Kurdisztáni Munkáspárt, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekint, több mint harminc éve harcol az ankarai központi hatalom ellen.
" ["post_title"]=> string(37) "Bűnözői csoport tagjait fogták el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "bunozoi-csoport-tagjait-fogtak-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 13:45:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:45:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374411" ["menu_order"]=> int(18583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31406) ["max_num_pages"]=> int(2618) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c609fd2fb1618bedc0211debd7c52845" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }