Bemutatta a Facebook a Libra nevű kriptopénzét. Az új digitális pénznem nem lesz olyan, mint a Bitcoin. Mark Zuckerberg bejelentése alapján arra lehet számítani, hogy egy olyan decentralizált blokklánc technológiára épülő digitális pénzt fognak 2020-ban elérhetővé tenni, amelynek az árfolyama ugyanolyan stabil lesz, mint a dolláré, és nem árfolyamspekulációra, hanem alapvetően arra lesz jó, hogy emberek pénzt tudjanak küldeni egymásnak vagy vállalatoknak termékekekért, illetve szolgáltatásokért cserébe.

A digitális pénz működtetésére létrehoztak egy Libra Association nevú nonprofit szervezetet is. Fontos lehet, hogy ebben olyan pénzügyi szolgáltatók is tagok, mint a Visa, a Mastercard vagy a PayPal. A digitális pénz népszerűvé válásának esélyeit pedig tovább növeli, hogy a Spotify, az Uber vagy a Vodafone is tagja a működtető szervezetnek, ami azt is jelenti, hogy ezek a szolgáltatók is elfogadják majd fizetőeszközként a Librát. A digitális pénztárca, amelyben majd a Librát „tartják” a felhasználók, Messengeren és WhatsAppon is elérhető lesz.

A kriptopénz bevezetése érdekében jelenleg 27 másik globális vállalattal áll partnerségben a Facebook, amely azt ígéri, hogy 100 fölé tornássza fel a résztvevő vállalatok számát.