A Moldovai Népköztáraság nyomozóhatóságaival együttműködve 31 helyszínen – köztük öt határátkelőhelyen – tart házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3476 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A Moldovai Népköztáraság nyomozóhatóságaival együttműködve 31 helyszínen – köztük öt határátkelőhelyen – tart házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság…
Continue Reading
Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka főtisztelendő dr. Udvardy György veszprémi érsek lesz.
Continue Reading
Az uniós nagykövetek tegnapi brüsszeli találkozóján Magyarország ismét jelezte, hogy ezzel nem ért egyet és Kirill pátriárkát szeretné törölni a listáról.
Continue Reading
Tiltakoznak az áruszállítók a Prahova völgyén bevezetett súlykorlátozás miatt.
(tovább…) Continue ReadingTörökország felszólította Svédországot és Finnországot, hogy tegyenek többet a NATO-csatlakozási pályázatuk körüli vita rendezése érdekében, és kijelentette, hogy a katonai…
Continue Reading
A Financial Times tegnapi beszámolója szerint London bevonása nyitotta meg a lehetőséget az orosz tengeri olajszállításokra vonatkozó biztosítási tilalom elrendelése előtt.
Continue ReadingA nyugat-balkáni országgal együtt 20 tagja lesz az euróövezetnek.
Continue ReadingKlaus Iohannis államfő a portugáliai Portóban vesz részt ma az Európai Unió szociális kérdéskörével foglalkozó, illetve az Európai Unió és India kapcsolataira vonatkozó találkozón.
(tovább…) Continue ReadingMegöltek egy neves pakisztáni emberi jogi aktivistát és ügyvédet, aki bírálta a hadsereg politizálását és a vallási alapú fegyverkezést − közölte a rendőrség a Reuters hírügynökséggel. Az ügynek köze van Oszama bin Laden kivégzéséhez.
Continue Reading
A Magyarországon egyedülálló projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében több ezer magyarországi és szlovákiai általános és középiskolás tanuló bevonásával valósul meg.
Continue ReadingA mezőgazdasági támogatások kifizetése idén október 15-én kezdődik.
Continue Reading
Éjfélkor lejár a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyûjtése, az utolsó órákban még Belgiumban dolgoznak az aktivisták – mondta a kezdeményezéshez kötõdõen indított petíció kampányfõnöke az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
(tovább…) Continue ReadingA Moldovai Népköztáraság nyomozóhatóságaival együttműködve 31 helyszínen – köztük öt határátkelőhelyen – tart házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vádhatóság keddi közleménye szerint a házkutatások Iaşi, Vaslui, Botoşani, Galac, Neamţ és Bihar megyében zajlanak. Igazságügyi forrásoktól az Agerpres hírügynökség arról értesült, hogy a Bors, Stânca-Costeşti, Albiţa, Oancea, Sculeni határátkelőhely személyzetének több tagját gyanúsítják csúszópénz elfogadásával. A feltételezett bűncselekmények 2021 júliusa és 2022 szeptembere között történtek.
" ["post_title"]=> string(79) "Határátkelőhelyeken tart házkutatást a DNA csúszópénz elfogadása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "hataratkelohelyeken-tart-hazkutatast-a-dna-csuszopenz-elfogadasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-17 12:23:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 10:23:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422869" ["menu_order"]=> int(18396) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(415592) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-02 12:43:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:43:34" ["post_content"]=> string(1449) "A zarándokok által használt csíksomlyói útvonalakat holnap este 10 órakor lezárják az autós forgalom elől, majd a tömeg elvonulását követően fokozatosan felszabadítják. Gondot okoz a járműforgalomban, hogy elkezdődött a csíkszeredai vasúti felüljáró-híd újraépítése. A szervezők arra kérik a Közép-Erdélyből, a Partiumból és a Magyarországról érkezőket, hogy Parajdon lehetőleg térjenek a Bucsin felé és Felcsík irányából közelítsék meg Csíkszeredát.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szerint a Szék utcai vásáron a könyveken, az egyházi jellegű kiadványokon, népművészeti termékeken, vízen és péksüteményeken kívül idén nem lehet egyebet vásárolni, de a város üzletei és vendéglátóipari egységei nyitva lesznek. A rendre Hargita megyei rendőrök és csendőrök ügyelnek majd Maros megyei kollégáik segítségével.
Az idei pünkösdszombati fogadalmi búcsú mottója egyeben a ferences rend jelmondata – és ez a Pax et bonum! a Béke és a jóság! Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka főtisztelendő dr. Udvardy György veszprémi érsek lesz. Az ünnepi búcsús szentmise szombaton, június 4-én délben fél 1-kor kezdődik a csíksomlyói nyeregben.
" ["post_title"]=> string(58) "Az idei csíksomlyói zarándoklat mottója: Pax et bonum!" ["post_excerpt"]=> string(108) "Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka főtisztelendő dr. Udvardy György veszprémi érsek lesz." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "az-idei-csiksomlyoi-zarandoklat-mottoja-pax-et-bonum" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-02 12:43:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:43:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415592" ["menu_order"]=> int(18397) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(415590) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-02 12:41:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:41:16" ["post_content"]=> string(527) "Az Oroszország elleni hatodik szankciócsomag vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtaná többek között Kirill pátriárkát, az orosz ortodox egyház fejét.
Az uniós nagykövetek tegnapi brüsszeli találkozóján Magyarország ismét jelezte, hogy ezzel nem ért egyet és Kirill pátriárkát szeretné törölni a listáról. Emiatt az egész szankciós csomag elfogadási folyamata félbeszakadt.
" ["post_title"]=> string(63) "Félbeszakadt az egész szankciós csomag elfogadási folyamata" ["post_excerpt"]=> string(173) "Az uniós nagykövetek tegnapi brüsszeli találkozóján Magyarország ismét jelezte, hogy ezzel nem ért egyet és Kirill pátriárkát szeretné törölni a listáról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "felbeszakadt-az-egesz-szankcios-csomag-elfogadasi-folyamata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-02 12:41:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:41:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415590" ["menu_order"]=> int(18398) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(402014) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-07 11:32:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-07 08:32:55" ["post_content"]=> string(780) "Tiltakoznak az áruszállítók a Prahova völgyén bevezetett súlykorlátozás miatt.
A tüntetők elégedetlenek azzal, hogy az azugai híd év végéig tartó teljes felújítása miatt éjszaka sem közlekedhetnek az 1-es országúton Ploiesti és Brassó között, hanem csak a Négyfalut Ploiesti-el összekötő 1A jelzésű országúton. A Román Szállítmányozók Szövetségének képviselője, Constantin Dogărescu kijelentette, hogy spontán tüntetésről van szó, ami abból áll, hogy Brassóból és Ploiesti-ről egyidőben indulnak el a kamionok és alacsony sebességgel haladva nehezítik a forgalmat.
" ["post_title"]=> string(35) "Lassú menetben az áruszállítók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "lassu-menetben-az-aruszallitok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-07 11:32:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-07 08:32:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402014" ["menu_order"]=> int(18399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(422865) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-17 12:11:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 10:11:05" ["post_content"]=> string(1326) "Törökország felszólította Svédországot és Finnországot, hogy tegyenek többet a NATO-csatlakozási pályázatuk körüli vita rendezése érdekében, és kijelentette, hogy a katonai szövetség bővítése létfontosságú a saját szomszédságának stabilitása szempontjából.
A Financial Timesnak adott interjújában Hulusi Akar védelmi miniszter visszautasította azt a kritikát, hogy ártanak a szövetségnek az északi országok közös kérelmével szembeni ellenvetései és az Oroszországhoz fűződő baráti kapcsolatai.
„A NATO Törökország nélkül elképzelhetetlen. Mi egy kipróbált hadsereg vagyunk, amely soha nem cselekedne a szövetségeseinkkel ellentétesen” – mondta a miniszter, aki korábban a török fegyveres erőket vezette.
Törökország közölte: nem ratifikálja a NATO-bővítést, amíg Svédország nem lép a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ellen, amely évtizedek óta harcol a török állam ellen. Emellett Ankara kéri azoknak a menedékkérőknek a kiadatását, akik a 2016-os erőszakos puccskísérletért okolt iszlám hálózathoz tartoznak.
" ["post_title"]=> string(41) "NATO-bővítés: Törökország nem enged" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "nato-bovites-torokorszag-nem-enged" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-17 12:11:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 10:11:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422865" ["menu_order"]=> int(18400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(415588) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-02 12:39:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:39:49" ["post_content"]=> string(1472) "Orosz kőolajat szállító hajók biztosításának tilalmáról állapodott meg London és az Európai Unió - írta brit és uniós illetékeseket idézve a tegnapi Financial Times.
A londoni üzleti napilap hangsúlyozza: a megállapodás erőteljesen korlátozza Oroszország olajexportáló képességét, mivel kizárja Moszkvát a londoni Lloyd's szindikált biztosítási piacról, amely évszázadok óta a globális tengerhajózás központi biztosítási intézménye.
Mint ismert, a Brüsszelben zajló kétnapos EU-csúcsértekezlet első napján megállapodás született az Oroszországgal szembeni hatodik szankciócsomagról, amely megtiltja az orosz nyersolaj és a kőolajtermékek uniós importját, de a politikai megegyezés értelmében a csővezetéken szállított orosz nyersolajra ideiglenes kivétel érvényes.
A Financial Times tegnapi beszámolója szerint ugyanakkor London bevonása nyitotta meg a lehetőséget az orosz tengeri olajszállításokra vonatkozó biztosítási tilalom elrendelése előtt. Ez sokkal kiterjedtebb következményekkel járhat az orosz olajexportra, és arra késztetheti Moszkvát, hogy kisebb, kevésbé fejlett piacokon keressen biztosítási lehetőségeket - írja a londoni üzleti napilap.
" ["post_title"]=> string(98) "Orosz kőolajat szállító hajók biztosításának tilalmáról állapodott meg London és az EU" ["post_excerpt"]=> string(185) "A Financial Times tegnapi beszámolója szerint London bevonása nyitotta meg a lehetőséget az orosz tengeri olajszállításokra vonatkozó biztosítási tilalom elrendelése előtt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "orosz-koolajat-szallito-hajok-biztositasanak-tilalmarol-allapodott-meg-london-es-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-02 12:39:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:39:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415588" ["menu_order"]=> int(18401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(415586) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-02 12:37:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:37:59" ["post_content"]=> string(920) "Horvátország elérte az euróövezeti csatlakozás célegyenesét - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök tegnap Berlinben.
A horvát kormányfő Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után, kettejük közös tájékoztatóján az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank frissen megjelent közleményére reagálva kiemelte, hogy a két testület pozitív értékelése Horvátország erőfeszítéseiről "nagyon biztos alapot" biztosít ahhoz, hogy hazája az eredeti terveknek megfelelően, 2023. január 1-jén csatlakozzon az euróövezethez. A nyugat-balkáni országgal együtt 20 tagja lesz az euróövezetnek.
A horvát csatlakozás az első 2015 óta, amikor Litvániát fogadták be a tagok közé.
" ["post_title"]=> string(78) "Plenkovic: Horvátország elérte az euróövezeti csatlakozás célegyenesét" ["post_excerpt"]=> string(71) "A nyugat-balkáni országgal együtt 20 tagja lesz az euróövezetnek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "plenkovic-horvatorszag-elerte-az-euroovezeti-csatlakozas-celegyeneset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-02 12:38:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:38:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415586" ["menu_order"]=> int(18402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(402012) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-07 11:31:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-07 08:31:40" ["post_content"]=> string(974) "Klaus Iohannis államfő a portugáliai Portóban vesz részt ma az Európai Unió szociális kérdéskörével foglalkozó, illetve az Európai Unió és India kapcsolataira vonatkozó találkozón.
A portói szociális csúcstalálkozó fő témája a szociális jogokra vonatkozó európai irányelv optimális alkalmazása és célja megállapítani a szociális prioritásokat a következő évtizedre úgy, hogy azok megfeleljenek a zöld és digitális átállás kihívásainak. Az Európai Unió állam és kormányfői holnap videokonferencia formájában tanácskoznak Indiával a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a COVID-19 járvány kezeléséről. A tanácskozáson várhatóan közös politikai nyilatkozatot fogadnak el a járvány leküzdéséről és a gazdasági-társadalmi helyreállításról.
" ["post_title"]=> string(36) "EU csúcstalálkozó Portugáliában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "eu-csucstalalkozo-portugaliaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-07 11:31:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-07 08:31:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402012" ["menu_order"]=> int(18403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(422863) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-17 11:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 09:51:44" ["post_content"]=> string(1696) "Megöltek egy neves pakisztáni emberi jogi aktivistát és ügyvédet, aki bírálta a hadsereg politizálását és a vallási alapú fegyverkezést − közölte a rendőrség a Reuters hírügynökséggel.
A pakisztáni ügyvédi kamara korábbi elnökére, Abdul Latif Afridira egy magát ügyvédnek kiadó férfi adott le több lövést kézifegyverből. A tettest még a helyszínen, a pesavari bíróságon letartóztatták, szemtanúk beszámolója szerint meg sem próbált elmenekülni.
A támadó, Adnan Hán korábban azzal vádolta meg Afridit, hogy ő szervezte meg apja − Szamjullah Hán ügyvéd − meggyilkolását 2015-ben. Annak idején Szamjullah Hán képviselte azt a pakisztáni orvost, Sakil Afridit, aki segített az amerikai hírszerzésnek, a CIA-nak Oszama bin Laden al-Kaida-vezér 2011-es kézre kerítésében.
A pakisztáni igazságszolgáltatás 2012-ben 33 évi börtönbüntetésre ítélte Sakil Afridit azzal a váddal, hogy pénzt és orvosi kezelést nyújtott iszlám fegyvereseknek egy törzsek uralta országrészben. Afridi tagadta a vele szemben felhozott vádakat, az Egyesült Államok pedig a szabadlábra helyezését követelte.
Sehbaz Sarif pakisztáni kormányfő elítélte a gyilkosságot, és részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak. A miniszterelnök egyúttal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az északnyugati tartományban romlik a biztonsági helyzet.
" ["post_title"]=> string(65) "A bíróságon lőttek le egy pakisztáni emberi jogi aktivistát" ["post_excerpt"]=> string(265) "Megöltek egy neves pakisztáni emberi jogi aktivistát és ügyvédet, aki bírálta a hadsereg politizálását és a vallási alapú fegyverkezést − közölte a rendőrség a Reuters hírügynökséggel. Az ügynek köze van Oszama bin Laden kivégzéséhez. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-birosagon-lottek-le-egy-pakisztani-emberi-jogi-aktivistat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-17 11:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 09:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422863" ["menu_order"]=> int(18404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(415584) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-02 12:36:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:36:34" ["post_content"]=> string(1231) "Az OTP Fáy András Alapítvány és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem ingyenes, digitális és interaktív pénzügyi edukációs mese-előadássorozatot indít, a program célja a pénzügyi ismeretek és tudatosság fejlesztése mese- és drámapedagógiai eszközökkel.
A Magyarországon egyedülálló projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében több ezer magyarországi és szlovákiai általános és középiskolás tanuló bevonásával valósul meg. A projektben olyan pénzügyi és gazdasági ismereteket átadó előadássorozatot valósítanak meg, amely a népmeséken alapuló módszer segítségével hívja fel a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságára.
A pénzügyi, gazdasági tartalommal kiegészített saját fejlesztésű mese-átdolgozásokat audiovizuális elemek és játékos gyakorlatok színesítik. A közönséget aktívan bevonó előadások a népmesék bölcsességeit és tanulságait ötvözik a kulturális sokszínűséggel és a XXI. századi pénzügyi kompetenciákkal.
" ["post_title"]=> string(77) "Népmesék segítenek a gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztésében" ["post_excerpt"]=> string(229) "A Magyarországon egyedülálló projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében több ezer magyarországi és szlovákiai általános és középiskolás tanuló bevonásával valósul meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "nepmesek-segitenek-a-gyerekek-penzugyi-tudatossaganak-fejleszteseben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-02 12:36:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 09:36:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415584" ["menu_order"]=> int(18405) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(415582) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-02 11:49:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 08:49:45" ["post_content"]=> string(1354) "Egyszerűsítette a mezőgazdasági támogatások igénylését a Kovászna megyei Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) – tájékoztat Marius Popică igazgató, aki célként fogalmazta meg, hogy abban segítsék a gazdákat, hogy minél több pénzt vonzzanak és az úgy legyen felhasználva, hogy minél kevesebbet kelljen tőlük büntetésként visszavonni.
Az APIA átveszi az előző év adatait és ha az adott gazda esetében semmi nem változott, akkor elég ha személyesen vagy elektronikusan aláír egy erről szóló nyilatkozatot. Ha viszont év közben változás történt a gazdaságban akkor elég a polgármesteri hivatal gazdalajstromában aktualizálni az adatokat és az igazolást onnan küldik az APIA-hoz, miközben az állatok adatbázisát megkapják az állategészségügyi igazgatóságtól. A hatóság korszerű, szatellites rendszeren keresztül tudja ellenőrizni minden földterület állapotát és azt, hogy a gazdák eleget tesznek-e a feltételeknek. Az igazgató szerint június 6. után kezdődik terepen az ellenőrzés, szúrópróbaszerűen.
A mezőgazdasági támogatások kifizetése idén október 15-én kezdődik.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyszerűsítették a gazdatámogatás igénylését Háromszéken" ["post_excerpt"]=> string(76) "A mezőgazdasági támogatások kifizetése idén október 15-én kezdődik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "egyszerusitettek-a-gazdatamogatas-igenyleset-haromszeken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-02 11:49:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-02 08:49:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415582" ["menu_order"]=> int(18406) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(402010) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-07 11:30:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-07 08:30:49" ["post_content"]=> string(1444) "Éjfélkor lejár a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyûjtése, az utolsó órákban még Belgiumban dolgoznak az aktivisták - mondta a kezdeményezéshez kötõdõen indított petíció kampányfõnöke az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
Pesty László elmondta: 15 hónapja tart a kampány. Egy évvel ezelõtt már megvolt az egymillió online ajánlás, és összegyûjtötték a szükséges számú aláírást Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Svédországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Lettországan és Írországban. A végére hagyták Belgiumot, az utolsó órákban még ott gyûjtik az aláírásokat. Tapasztalata szerint Belgiumban a flamand közösség volt fogékony a felhívásra. Hozzátette: jelenleg 97,5 százalékon állnak, véleménye szerint a hátralévõ órákban Belgiumban is össze tudják gyûjteni a szükséges számú aláírást. Az aláírások gyûjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság többször is meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. május 7. lett.
" ["post_title"]=> string(40) "Begyűlhetnek a szükséges aláírások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "begyulhetnek-a-szukseges-alairasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-07 11:30:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-07 08:30:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402010" ["menu_order"]=> int(18407) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(422869) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-17 12:23:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 10:23:12" ["post_content"]=> string(743) "A Moldovai Népköztáraság nyomozóhatóságaival együttműködve 31 helyszínen – köztük öt határátkelőhelyen – tart házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vádhatóság keddi közleménye szerint a házkutatások Iaşi, Vaslui, Botoşani, Galac, Neamţ és Bihar megyében zajlanak. Igazságügyi forrásoktól az Agerpres hírügynökség arról értesült, hogy a Bors, Stânca-Costeşti, Albiţa, Oancea, Sculeni határátkelőhely személyzetének több tagját gyanúsítják csúszópénz elfogadásával. A feltételezett bűncselekmények 2021 júliusa és 2022 szeptembere között történtek.
" ["post_title"]=> string(79) "Határátkelőhelyeken tart házkutatást a DNA csúszópénz elfogadása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "hataratkelohelyeken-tart-hazkutatast-a-dna-csuszopenz-elfogadasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-17 12:23:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-17 10:23:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422869" ["menu_order"]=> int(18396) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a63a509fa60ce8b5022a96f624395fa9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:736b3b55f87b8fc18920a7a61cf918e6" }