Az elmúlt 24 órában 241 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Az elmúlt 24 órában 241 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingA műsor témái:
Continue Reading
Az aszály által eddig érintett terület 106 389 hektárra emelkedik az ország 20 megyéjéből összesített adatok szerint – tájékoztatott hétfőn…
Continue Reading
Mindazok, akik új személygépkocsit szeretnének vásárolni, amelynek árába beszámítják a leadott használt jármű értékét, július 31-ig vehetnek részt a programban.…
Continue Reading
A dokumentum olyan intézkedéseket tartalmaz, amely az ország számára 30 milliárd eurós uniós forrásokat vonzana.
Continue ReadingJoghatóság hiányára hivatkozva elutasította az illetékes bíróság Texasban az áldozatok hozzátartozóinak azt a kérését, hogy nyissák újra a Boeing ellen a 737 MAX típusú repülőgépek katasztrófája miatt indított eljárást, és vizsgálják felül az ügyben született vádalkut.
Continue ReadingAz orosz földgázszállítások leállása rendkívüli nehézségeket jelentene az Európai Unió gazdasága számára – véli Winkler Gyula. Az európai parlamenti képviselő, közgazdász hangsúlyozta: noha a lakosság és a létfontosságú intézmények nyilván nem maradnának fűtés nélkül, mégis közvetve – például munkahelyek megszűnése révén – a lakosság sínylené meg a leállást. INTERJÚ
Continue ReadingTavaly 171 ezer élve született gyermeket anyakönyveztek Romániában, ami csaknem százéves mélypontnak számít. Utoljára 1930-ban született ilyen kevés gyermek az…
Continue ReadingKanadába érkezett vasárnap Ferenc pápa „bűnbánati zarándoklatra”, amely során várhatóan ismét bocsánatot kér a katolikus egyháznak a bentlakásos iskolákban élő…
Continue Reading
Kivégeztek négy ellenzékit Mianmarban, köztük egy volt képviselőt és egy ismert demokráciapárti aktivistát. A nemzetközi tiltakozás ellenére évtizedek óta először…
Continue Reading
Május 26-án mutatták be a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Karácsonyi Zsolt Ússz, Faust, ússz! című filozofikus költeményének román fordítását. A…
Continue ReadingMinden idők legerősebb rakétarendszerét, a Starshipet tesztelte Elon Musk űrvállalata, a SpaceX helyi idő szerint csütörtökön.
Continue ReadingMostanáig 1 040 527 koronavírusból meggyógyultról és közel 1 millió 78 ezer fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 241 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 30 353-ra emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 2 159 személyt kezelnek, közülük 410-et ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 9.087.915 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 26 785-öt az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 26 785 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(146) "Az elmúlt 24 órában 241 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-26-785-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-01 16:08:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-01 13:08:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402886" ["menu_order"]=> int(17263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(423487) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-10 12:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-10 10:00:00" ["post_content"]=> string(718) "A műsor témái:
Az aszály által eddig érintett terület 106 389 hektárra emelkedik az ország 20 megyéjéből összesített adatok szerint – tájékoztatott hétfőn a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca.Az illetékes minisztériumok létrehozták a bizottságokat az aszálykárok felmérésére és értékelésére, és a gazdákkal megvitatták a mezőgazdasági minisztérium által az aszály hatásainak enyhítése érdekében támogatott intézkedéseket. A kormány felkérte az Európai Bizottságot, hogy hagyja jóvá a 2014–2022 közötti időszakra szóló nemzeti vidékfejlesztési programban a közvetlen kifizetések 70%-os és 85%-os mértékű előlegének odaítélését a környezetvédelmi és éghajlatvédelmi intézkedésekre. Elkészült és közvita alatt áll a kormányhatározat-tervezet, amely a mezőgazdaságnak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodása érdekében módosítja Románia fő öntözési és vízelvezető infrastruktúrájának helyreállítására irányuló országos programot. Ennek költségvetése 1,5 milliárd euró, amely összeget 2027-ig kell elkülöníteni az állami büdzséből. Emellett a 2023–2027-es nemzeti stratégiai tervben 400 millió euró összegű beruházásokat irányoztak elő uniós forrásokból a másodlagos öntözési infrastruktúrába.

Mindazok, akik új személygépkocsit szeretnének vásárolni, amelynek árába beszámítják a leadott használt jármű értékét, július 31-ig vehetnek részt a programban. A Környezetvédelmi Alap ezen döntésével eleget kíván tenni a városi mobilitás európai és hazai célkitűzéseinek – közölte ma a közszolgálati rádió.Ahhoz, hogy vásárlási utalványt adjanak a leadott régi autóért, előbb fel kell iratkozni egy, a programban résztvevő márkaképviseletnél, amelytől az új gépkocsit kívánjuk vásárolni.A program klasszikus változatában az utalvány értéke 6000 lej, illetve 9000 lej, ha két régi jármű kerül a roncstelepre. Az elektromos vagy hidrogénüzemű új autók vásárlói a Roncsautó Plusz program résztvevőivé válnak, ők 51 000 lej értékű „ökoutalványt” kapnak, illetve 26 000 lej értékűt, ha hibridet választottak.Az így beszerzett gépkocsikat egy évig nem szabad eladni.

A dokumentum olyan intézkedéseket tartalmaz, amely az ország számára 30 milliárd eurós uniós forrásokat vonzana. Az igéretek szerint a tervet hamarosan bemutatja a miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettes és az Európai Projektekért felelős tárcavezető.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt szerint ez a terv nem más, mint a nyugdíjasok és az állami szférában dolgozók elleni támadás, ugyanakkor szerintük az európai uniós pénzek az úgynevezett “házi cégek” számláin fognak landolni, akik számára a teljes projektet kitalálták.
" ["post_title"]=> string(72) "Románia elküldte az EB-nek az Országos Helyreállítási Alap tervét" ["post_excerpt"]=> string(121) "A dokumentum olyan intézkedéseket tartalmaz, amely az ország számára 30 milliárd eurós uniós forrásokat vonzana." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "romania-elkuldte-az-eb-nek-az-orszagos-helyreallitasi-alap-tervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-01 16:04:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-01 13:04:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402884" ["menu_order"]=> int(17267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(423675) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-10 11:53:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-10 09:53:03" ["post_content"]=> string(3399) "Joghatóság hiányára hivatkozva elutasította az illetékes bíróság Texasban az áldozatok hozzátartozóinak azt a kérését, hogy nyissák újra a Boeing ellen a 737 MAX típusú repülőgépek katasztrófája miatt indított eljárást, és vizsgálják felül az ügyben született vádalkut.
A Boeing a 2,5 milliárd dolláros megállapodás keretében mentességet kapott a büntetőjogi felelősségrevonás alól a 737 MAX típus hibás tervezésével kapcsolatos összeesküvés vádjának tekintetében.
Az elhunytak hozzátartozói mostani indítványukban azt kérték, hogy a bíróság vonja meg a vállalat immunitását, és rendelje el az üggyel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát.
Reed O'Connor körzeti bíró döntésében azt állapította meg, hogy nincs jogköre arra, hogy helyt adjon az indítványnak, annak ellenére, hogy a Boeing szerinte is "borzalmas bűncselekményt" követett el.
O'Connor októberi döntése szerint a két 737 MAX katasztrófájában elhunyt 346 ember jogi értelemben "bűncselekmény áldozata", és azt is hozzátette, hogy az igazságügyi minisztérium nem tett eleget a törvényből eredő kötelezettségeinek.
O'Connor korábban indítványozta a vállalat vád alá helyezését csalás és összeesküvés miatt. A Boeing nem ismerte el bűnösségét. "A bíróság mérhetetlenül együttérez az áldozatok családjával, akik a Boeing összeesküvése miatt bekövetkezett katasztrófákban hunytak el" – mondta a bíró. "A Boeing bűntette méltán az Egyesült Államok valaha volt legvéresebb vállalati bűncselekménye" – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy nem habozna igazságot szolgáltatni, de a törvény erre nem ad lehetőséget.
O'Connor csütörtökön elutasította a LOT lengyel nemzeti légitársaság, valamint a Smartwings cseh légitársaság arra irányuló kérelmét, hogy tekintsék őket is károsultnak az ügyben, így a két légitársaság is jogosulttá vált volna kártérítésre a Boeinggel szemben.
Két Boeing 737 MAX 2018-ban és 2019-ben zuhant le Indonéziában és Etiópiában, ezután 20 hónapig a földre kényszerítettek minden ilyen típusú gépet, amely hatalmas károkat okozott a gyártónak és az üzemeltetőknek egyaránt.
A vizsgálatok során fény derült arra, hogy a katasztrófákat az okozta, hogy a Boeing szándékosan nem tájékoztatta a pilótákat a típus több, a korábbitól eltérő tulajdonságáról, hogy így tegye a potenciális vásárlók számára vonzóbbá az új típust.
Az igazságügyi minisztériummal kötött vádalku értelmében a vállalat 243,6 millió dollár büntetést fizetett, a légitársaságokat 1,77 milliárd dollár kártérítésben, az áldozatokat pedig 500 millió dollár kártérítésben részesítette.
" ["post_title"]=> string(91) "Nem lehet újranyitni a Boeing ellen a 737 MAX repülőgépek katasztrófája miatti ügyet" ["post_excerpt"]=> string(303) "Joghatóság hiányára hivatkozva elutasította az illetékes bíróság Texasban az áldozatok hozzátartozóinak azt a kérését, hogy nyissák újra a Boeing ellen a 737 MAX típusú repülőgépek katasztrófája miatt indított eljárást, és vizsgálják felül az ügyben született vádalkut." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "nem-lehet-ujranyitni-a-boeing-ellen-a-737-max-repulogepek-katasztrofaja-miatti-ugyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-10 11:53:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-10 09:53:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423675" ["menu_order"]=> int(17268) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(417446) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-25 16:30:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-25 13:30:35" ["post_content"]=> string(1833) "Az orosz földgázszállítások leállása rendkívüli nehézségeket jelentene az Európai Unió gazdasága számára – véli Winkler Gyula. Az európai parlamenti képviselő, közgazdász hangsúlyozta: noha a lakosság és a létfontosságú intézmények nyilván nem maradnának fűtés nélkül, mégis közvetve – például munkahelyek megszűnése révén – a lakosság sínylené meg a leállást.
A politikus úgy vélte, noha elvileg Oroszországnak érdeke volna a szállítások folytatása, figyelembe kell venni, hogy egyszerre több típusú háború zajlik, a gazdasági és kereskedelmi háborúban pedig Putyin végül eljuthat egy olyan pontra, amikor úgy érzi, hogy érdemes feláldozni az energiahordozók európai eladásaiból befolyó bevételt Moszkva egyéb stratégiai érdekeiért. Winkler azt is felvetette, vajon a jelenlegi helyzetben nem kellene megbeszélni Németországgal, hogy éppen most indokolt-e bezárni az utolsó három atomerőművét, vagy a klíma szempontjából nem volna-e hasznosabb meghosszabbítani a meglévő reaktorok üzemidejét ahelyett, hogy a széntüzelésű erőműveket indítjuk újra.
Az Ep-képviselőt először az európai sajtóban terjedő spekuláció kapcsán kérdeztük, miszerint már a következő telet orosz földgáz nélkül kell átvészelnünk. Részben erre válaszol az Európai Bizottság javaslata, amely a tagállamok számára kötelező gázhasználat-csökkentést írna elő.
Tavaly 171 ezer élve született gyermeket anyakönyveztek Romániában, ami csaknem százéves mélypontnak számít. Utoljára 1930-ban született ilyen kevés gyermek az országban – derül ki a statisztikai intézet pénteken közzétett, 2022 decemberét is magában foglaló ideiglenes demográfiai adataiból.
A természetes népességfogyás 2022-ben meghaladta a 100 ezret Romániában, tavaly ugyanis az anyakönyvi hivatalok 272 ezer halálesetet regisztráltak. Ez azonban még mindig elmarad a 2021-es év veszteségétől, a koronavírus-világjárvány legsúlyosabb időszakában ugyanis az élve születettek száma már 140 ezerrel maradt el a halálozásokétól. 2021-ben 196.858 élve születést, és 336.063 halálesetet regisztráltak Romániában a ma közzétett végleges adatok szerint.
A statisztikai hivatal szintén a koronavírus-járvánnyal hozta összefüggésbe, hogy a tavalyi év során a legtöbb halálesetet februárban regisztrálták, holott más években az elhalálozások száma az október-december időszakban tetőzött.
Tavaly 118.135 ezer házasságkötést regisztráltak, 526-tal kevesebbet, mint 2021-ben, a válások száma viszont 23.260-ra csökkent az előző évi 27 ezerről.
" ["post_title"]=> string(62) "Csaknem százéves mélypontra csökkent a születések száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "csaknem-szazeves-melypontra-csokkent-a-szuletesek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-10 11:46:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-10 09:46:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423671" ["menu_order"]=> int(17272) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(417442) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-25 14:40:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-25 11:40:44" ["post_content"]=> string(765) "Kanadába érkezett vasárnap Ferenc pápa "bűnbánati zarándoklatra", amely során várhatóan ismét bocsánatot kér a katolikus egyháznak a bentlakásos iskolákban élő őslakosok tragédiájában játszott szerepéért. Ferenc pápa hétfőn Edmontonban ellátogat egy egykori bentlakásos iskolába, ahol bocsánatkérő beszédet tart, és őslakosokkal találkozik. Az elmúlt évszázadokban több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában. Sok gyermek éhen halt, verték őket, és szexuális visszaélés áldozatai voltak. A katolikus egyházfő maga nevezte egyik nyilatkozatában bűnbánat utazásnak a kanadai látogatását.
" ["post_title"]=> string(49) "Bűnbánati látogatáson Kanadában Ferenc pápa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "bunbanati-latogatason-kanadaban-ferenc-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-25 14:40:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-25 11:40:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417442" ["menu_order"]=> int(17273) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(417440) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-25 14:38:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-25 11:38:57" ["post_content"]=> string(572) "Kivégeztek négy ellenzékit Mianmarban, köztük egy volt képviselőt és egy ismert demokráciapárti aktivistát. A nemzetközi tiltakozás ellenére évtizedek óta először hajtottak végre halálbüntetést az országban. A börtönben tartott ellenzékieket terrorizmus miatt ítélték el, és akasztással végezték ki őket vasárnap. Mianmarban a hadsereg tavaly február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és azóta irányítja a dél-kelet-ázsiai országot.
" ["post_title"]=> string(38) "Ellenzékieket végeztek ki Mianmarban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ellenzekieket-vegeztek-ki-mianmarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-25 14:38:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-25 11:38:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417440" ["menu_order"]=> int(17274) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(402841) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-01 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-01 12:00:00" ["post_content"]=> string(843) "Május 26-án mutatták be a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Karácsonyi Zsolt Ússz, Faust, ússz! című filozofikus költeményének román fordítását. A George Volceanov tolmácsolásában napvilágot látott Faust pe mări című kötet a Tracus Arte Kiadó gondozásában jelent meg. Adásunkban Karácsonyi Zsolttal és George Volceanovval beszélgetünk, majd Biró István a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjét, Ferencz Angélát kérdezi a nem régiben véget ért 17. Hargitai Megyenapokról, valamint az idei Csíkszeredai Régizene Fesztiválról.

Minden idők legerősebb rakétarendszerét, a Starshipet tesztelte Elon Musk űrvállalata, a SpaceX helyi idő szerint csütörtökön.
A jármű alsó szegmensében elhelyezkedő 33 hajtómű közül 31 indult be egyszerre, mindössze pár másodpercen át tartott az össztűz, melyet a mérnökök statikus tűznek neveztek. Előtte a helyükre kattantak azok az eszközök, melyek biztosították, hogy a rakéta ne induljon el – számolt be róla a BBC hírportálja.
Első repülésekor a Starship lesz a valaha volt legnagyobb erejű rakétarendszer. Ha a SpaceX elégedett a csütörtöki teszt eredményével, a Starship már a következő hetekben felszállhat.
A rakétapróbát a texasi-mexikói határon lévő Boca Chicában, a SpaceX kutatő-fejlesztő létesítményében végezték.
Elon Musk, a cég tulajdonosa a Twitteren azt írta, csapata a teszt előtt kikapcsolta az egyik hajtóművet, egy másik leállította magát, így összesen 31 indult be. Azonban ezek "elegendőek a pályára álláshoz" – tette hozzá Musk.
A Starshiphez leginkább a szovjetek által a hatvanas években kifejlesztett N1 hasonlítható, melyet az űrhajósok Holdra juttatására építettek. Az N1-nek harminc hajtóműve volt két gyűrűben elhelyezve, azonban mind a négy repülése kudarccal végződött, végül lemondtak róla.
A SpaceX Super Heavy hordozórakéta a 33 modern hajtóművel durván 70 százalékkal nagyobb tolóerőt fejthet ki az indítóállásról, mint az N1. Még az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megarakétája, a novemberben már felbocsátott Space Lauch System (SLS) is eltörpül a Starshipbe tervezett kapacitás mellett.
Musk nagy reményeket fűz az űrjárműhöz, műholdakat és embereket akar vele Föld körüli pályára és azon túli úti célokra küldeni. A NASA már leszerződött a SpaceX-szel, hogy fejlesszen ki olyan változatot, amely részt vehet az Artemis programban, melyben újra űrhajósok szállnának le a Holdon.
" ["post_title"]=> string(62) "Minden idők legerősebb rakétarendszerét tesztelte a SpaceX" ["post_excerpt"]=> string(137) "Minden idők legerősebb rakétarendszerét, a Starshipet tesztelte Elon Musk űrvállalata, a SpaceX helyi idő szerint csütörtökön." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "minden-idok-legerosebb-raketarendszeret-tesztelte-a-spacex" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-10 11:32:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-10 09:32:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423667" ["menu_order"]=> int(17276) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(402886) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-01 16:08:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-01 13:08:07" ["post_content"]=> string(694) "Mostanáig 1 040 527 koronavírusból meggyógyultról és közel 1 millió 78 ezer fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 241 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 30 353-ra emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 2 159 személyt kezelnek, közülük 410-et ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 9.087.915 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 26 785-öt az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 26 785 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(146) "Az elmúlt 24 órában 241 új fertőzéses esetet és 41 halálesetet regisztráltak - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-26-785-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-01 16:08:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-01 13:08:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402886" ["menu_order"]=> int(17263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "1d640f63d87d9e80b1ae2e135b2e2b72" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:304037428e6f8b2316ce8e125dcc7bb5" }