Az orosz földgázszállítások leállása rendkívüli nehézségeket jelentene az Európai Unió gazdasága számára – véli Winkler Gyula. Az európai parlamenti képviselő, közgazdász hangsúlyozta: noha a lakosság és a létfontosságú intézmények nyilván nem maradnának fűtés nélkül, mégis közvetve – például munkahelyek megszűnése révén – a lakosság sínylené meg a leállást.

A politikus úgy vélte, noha elvileg Oroszországnak érdeke volna a szállítások folytatása, figyelembe kell venni, hogy egyszerre több típusú háború zajlik, a gazdasági és kereskedelmi háborúban pedig Putyin végül eljuthat egy olyan pontra, amikor úgy érzi, hogy érdemes feláldozni az energiahordozók európai eladásaiból befolyó bevételt Moszkva egyéb stratégiai érdekeiért. Winkler azt is felvetette, vajon a jelenlegi helyzetben nem kellene megbeszélni Németországgal, hogy éppen most indokolt-e bezárni az utolsó három atomerőművét, vagy a klíma szempontjából nem volna-e hasznosabb meghosszabbítani a meglévő reaktorok üzemidejét ahelyett, hogy a széntüzelésű erőműveket indítjuk újra.

Az Ep-képviselőt először az európai sajtóban terjedő spekuláció kapcsán kérdeztük, miszerint már a következő telet orosz földgáz nélkül kell átvészelnünk. Részben erre válaszol az Európai Bizottság javaslata, amely a tagállamok számára kötelező gázhasználat-csökkentést írna elő.