Lesz egy tisztázó beszélgetés a koalíció következő ülésén Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről – nyilatkozta Nicolae Ciucă miniszterelnök…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Lesz egy tisztázó beszélgetés a koalíció következő ülésén Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről – nyilatkozta Nicolae Ciucă miniszterelnök…
Continue Reading
A természet és a természetben rejlő muzsika volt a fő témája a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadásának. Erről hallhatnak Biró…
Continue Reading
Az Aszahi Simbun forrásai szerint a miniszterelnök megegyezett koalíciós partnerével, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak június 16-i zárását követően nem hosszabbítják meg az ülésszakot.
Continue Reading
Az Országos Statisztikai Intézet gyorsjelentése szerint a tavalyi negyedik negyedévben a bruttó hazai termék 1,1 százalékkal volt nagyobb az előző…
Continue ReadingA kisebbségek megbélyegzését és diszkriminációját „szigorúan el kell ítélni” – hangsúlyozta a roma holokauszt európai emléknapja alkalmából megfogalmazott üzenetében az államfő.
(tovább…) Continue ReadingLezárult a Romgaz és az amerikai ExxonMobil olajvállalat közötti tranzakció, amellyel az ExxonMobil eladta a román állami vállalatnak a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű földgázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedését.
(tovább…) Continue Reading
A parlament várhatóan késő délután szavaz az indítványról.
Continue Reading
Egy Bukarestben szervezett konferenciával elindult az ukrán-román Interreg NEXT határ menti együttműködési program, amelyre a két ország 54 millió euró…
Continue ReadingA becsült lakosság 95,4 százalékát sikerült regisztrálni a július 31-én véget ért népszámlálás során. Ez 18,15 millió személyt jelent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) tájékoztatásából.
(tovább…) Continue ReadingAntonio Guterres az ukrajnai háború mellett az ázsiai és közel-keleti nukleáris fenyegetésekre és más feszültségekre utalva figyelmeztetett: „az emberiséget csak egy félreértés, egy rossz számítás választja el a nukleáris megsemmisüléstől” – írja az AP.
(tovább…) Continue Reading
Csaknem negyedszázada nem mért ütemű élénkülésnek indult a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor.
Continue ReadingKözzétette a világhálón az erdélyi fejedelmeket ábrázoló portrék digitalizált változatát a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár. Az intézmény közösségi oldalán közölte: a…
Continue ReadingLesz egy tisztázó beszélgetés a koalíció következő ülésén Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről – nyilatkozta Nicolae Ciucă miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt kedd esti vezetőségi ülése után.
Miután Klaus Iohannis államfő felszólította az RMDSZ-t, hogy tisztázza az álláspontját a magyar kormányfő szerinte fajelméletre épülő kijelentéseiről, a szövetségi elnök pénteken többek között azt nyilatkozta: nem látja értelmét elmagyarázni, hogy az RMDSZ Tusnádfürdőn jelenlévő politikusai miért tapsolták meg Orbán Viktor beszédét.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint felmerülhet-e az RMDSZ kilépése a koalícióból Kelemen Hunor nyilatkozata után, Nicolae Ciucă miniszterelnök kijelentette: várja a beharangozott tisztázó beszélgetést. „Nyilvánvaló, az ilyen retorikai, sőt ideológiai kisiklásoknak nincs helye egy ilyen érzékeny kontextusban” – mondta Nicolae Ciucă a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédére és az ukrajnai háborúra utalva.
" ["post_title"]=> string(40) "Tisztázó beszélgetés a koalícióban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "tisztazo-beszelgetes-a-koalicioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 11:23:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 08:23:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417675" ["menu_order"]=> int(17109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(417534) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-02 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 12:00:00" ["post_content"]=> string(632) "A természet és a természetben rejlő muzsika volt a fő témája a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadásának. Erről hallhatnak Biró István hangképes összeállításában. Ezt követően László Tibor a KlausenMusik elnevezésű hangversenysorozat második koncertjéről kérdezi Török Csabát, a Kolozsvári Állami Magyar Opera rézfúvós együttesének kürtösét.
Szuga Josihide japán miniszterelnök valószínűleg előrehozott választásokat fog kezdeményezni a tokiói nyári olimpia játékok befejeződése után, előtte pedig gazdaságélénkítő csomagot mutat be - jelentette ma egy helyi lap. Az Aszahi Simbun forrásai szerint a miniszterelnök megegyezett koalíciós partnerével, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak június 16-i zárását követően nem hosszabbítják meg az ülésszakot. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem készít pótköltségvetést.
Szuga kijelentette, hogy az olimpiai játékokat szigorú egészségügyi előírások betartásával igenis megtartják. A japán közvélemény túlnyomó többsége a játékok újabb halasztását vagy lemondását támogatná.
Az Aszahi Simbun azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a miniszterelnök a paralimpiai játékok szeptember 5-i záróünnepsége után oszlatja fel a parlamentet és kezdeményezi előrehozott választások megtartását.
" ["post_title"]=> string(49) "Előrehozott választásokat tarthatnak Japánban" ["post_excerpt"]=> string(203) "Az Aszahi Simbun forrásai szerint a miniszterelnök megegyezett koalíciós partnerével, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak június 16-i zárását követően nem hosszabbítják meg az ülésszakot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elorehozott-valasztasokat-tarthatnak-japanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-03 13:14:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-03 10:14:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402996" ["menu_order"]=> int(17111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(423793) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-14 13:27:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-14 11:27:58" ["post_content"]=> string(1192) "Az Országos Statisztikai Intézet gyorsjelentése szerint a tavalyi negyedik negyedévben a bruttó hazai termék 1,1 százalékkal volt nagyobb az előző negyedévhez mérten. Éves összevetésben a GDP a tavalyi negyedik negyedévben a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal nőtt, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint pedig 5 százalékkal bővült.
A statisztikai intézet közlése szerint a kiigazított érték szerint az első negyedévben 4,3 százalékkal, a másodikban 3,8, a harmadik negyedévben pedig 4,4 százalékkal nőtt a gazdaság az előző év azonos időszakához mérten. Egész évben 4,8 százalékkal nőtt a gazdaság.
A kormány a tavalyi évre 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, így a most közölt gyorsjelentés enyhén felülmúlja ezt a becslést. A kabinet az idei évre 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol, míg az Európai Bizottság 2,5 százalékos, a Világbank 2,6 százalékos GDP-bővülést prognosztizál.
" ["post_title"]=> string(115) "Csaknem 5 százalékkal nőtt a román gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "csaknem-5-szazalekkal-nott-a-roman-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-14 13:27:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-14 11:27:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423793" ["menu_order"]=> int(17112) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(417672) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-02 13:49:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 10:49:16" ["post_content"]=> string(1715) "A kisebbségek megbélyegzését és diszkriminációját "szigorúan el kell ítélni" - hangsúlyozta a roma holokauszt európai emléknapja alkalmából megfogalmazott üzenetében az államfő.
Klaus Iohannis emlékeztetett: közel félmillió roma gyermek, nő és férfi pusztult el a II. világháborús népirtásban, gyakran egész családok.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy 80 évvel ezelőtt kezdte el az Antonescu-rezsim a romák deportálását a Dnyeszteren túli területekre. Akkor mintegy 25 000 romát hurcoltak el, és arra ítélték őket, hogy embertelen és egészségtelen körülmények között éljenek, élelemtől megfosztva és kényszermunkára kényszerítve. Ennek a közösségnek alig a fele élte túl a deportálásokat. „
Az elnök szerint a román állam vállalta a felelősséget a 80 évvel korábbi bűncselekményekért, amely – szavai szerint – „történelmünk sötét epizódja”.
Az államfő hangsúlyozta: az áldozatok emléke „arra kötelez bennünket, hogy éberek maradjunk, és ne engedjük, hogy rasszista, antiszemita, diszkriminatív vagy idegengyűlölő üzenetek és attitűdök terjedjenek a társadalomban”.
Az elnök nem vett részt személyesen a bukaresti holokauszt emlékműnél tartott megemlékezésen, üzenetét Cătălina Galer államtanácsos tolmácsolta.
" ["post_title"]=> string(69) "Holokauszt-emléknap: Iohannis szerint az áldozatok emléke kötelez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "holokauszt-emleknap-iohannis-szerint-az-aldozatok-emleke-kotelez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-02 13:49:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 10:49:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417672" ["menu_order"]=> int(17113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(417669) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-02 13:08:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 10:08:12" ["post_content"]=> string(1540) "Lezárult a Romgaz és az amerikai ExxonMobil olajvállalat közötti tranzakció, amellyel az ExxonMobil eladta a román állami vállalatnak a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű földgázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedését.
A májusban aláírt szerződés értelmében a román vállalat 1,06 milliárd dollárt fizetett az amerikai vállalatnak a részesedés megszerzéséért. A másik 50 százalékos részesedés az osztrák OMV tulajdonában van.
Az Exxon 2008-ban írt alá megállapodást az OMV Petrommal, amelynek értelmében közösen kutatták fel a földgázlelőhelyet. A két vállalat 2012-ben jelentette be, hogy jelentős - 42-84 milliárd köbméter közöttire becsült - földgáztartalékot fedeztek fel a román parttól 170 kilométernyire lévő mélytengeri térségben. Az ExxonMobil időközben a térségben több gázmezőjétől megvált, így a romániaitól is.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter hétfőn üdvözölte a tranzakció lezárását, és reményét fejezte ki, hogy a két vállalat mielőbb dönt a kitermelés elkezdéséről. Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója múlt csütörtökön azt mondta, hogy az általa vezetett vállalat várhatóan 2023 közepén dönt a kitermelés sorsáról.
" ["post_title"]=> string(91) "Kifizette a Romgaz az 1 milliárd dollárt a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező feléért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "kifizette-a-romgaz-az-1-milliard-dollart-a-fekete-tengeri-neptun-deep-gazmezo-feleert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-02 13:08:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 10:08:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417669" ["menu_order"]=> int(17114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(402994) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-03 13:09:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-03 10:09:28" ["post_content"]=> string(1143) "Bizalmatlansági indítványt nyújtott be ma az Andrej Babis miniszterelnök vezette koalíciós kormány ellen a cseh jobboldali ellenzék. A parlament várhatóan késő délután szavaz az indítványról.
Négy hónappal az október 8-9-ére kiírt képviselőházi választás előtt ez már a harmadik bizalmatlansági indítvány az ANO centrista mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alkotta kisebbségi kormány ellen. Az első kettő sikertelen volt. A 200 tagú alsóházban a kormánykoalíciónak ugyan csak 92 képviselője van, de a korábbi voksolásokon mögé álltak a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja képviselői is, így a jobboldali ellenzéknek nem sikerült megszerezni a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszámot. A kommunisták azonban áprilisban felmondták az ANO-val kötött korábbi megállapodást, amely szerint feltételeik teljesítése esetén kívülről támogatják a kormányt. A kommunisták mostani hivatalos álláspontja még nem ismert.
" ["post_title"]=> string(59) "Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a cseh ellenzék" ["post_excerpt"]=> string(68) "A parlament várhatóan késő délután szavaz az indítványról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "bizalmatlansagi-inditvanyt-nyujtott-be-a-cseh-ellenzek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-03 13:09:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-03 10:09:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402994" ["menu_order"]=> int(17115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(423791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-14 13:21:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-14 11:21:45" ["post_content"]=> string(1587) "Egy Bukarestben szervezett konferenciával elindult az ukrán-román Interreg NEXT határ menti együttműködési program, amelyre a két ország 54 millió euró vissza nem térítendő támogatást kap az Európai Uniótól.
Az uniós normák ukrajnai meghonosítását segítő kohéziós programban az egészségügyi ellátás, az oktatás és az idegenforgalom fejlesztését célzó projektekkel lehet részt venni. A program ugyanakkor az éghajlatváltozáshoz történő jobb alkalmazkodást és katasztrófamegelőzést szolgáló fenntartható megoldásokat is támogat. Az uniós forrásokat a nemzeti hozzájárulásokkal egészítik ki – közölte a projektet Románia részéről előkészítő és lebonyolító fejlesztési minisztérium.
Az Interreg NEXT forrásokra román oldalon Szatmár, Máramaros, Botosani, Suceava és Tulcea megye, ukrán oldalon pedig Kárpátalja, az Ivano-frankivszki, Csernyivci és Odesszai terület lakosságát szolgáló projektek pályázhatnak.
Az Európai Bizottság tavaly novemberben fogadta el a határokon átnyúló együttműködést támogató, Interreg NEXT Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna programot, amelynek keretében több mint 66 millió euró áll rendelkezésre az Ukrajnával folytatott, határokon átnyúló együttműködés céljaira.
" ["post_title"]=> string(102) "Uniós finanszírozású, határ menti együttműködési program indult Románia és Ukrajna között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "unios-finanszirozasu-hatar-menti-egyuttmukodesi-program-indult-romania-es-ukrajna-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-14 13:21:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-14 11:21:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423791" ["menu_order"]=> int(17116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(417667) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-02 12:59:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 09:59:40" ["post_content"]=> string(1106) "A becsült lakosság 95,4 százalékát sikerült regisztrálni a július 31-én véget ért népszámlálás során. Ez 18,15 millió személyt jelent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) tájékoztatásából.
A közlemény megjegyzi, hogy a kérdőívezésből kimaradt háztartásokra és személyekre vonatkozóan a már meglévő adatbázisokból pótolják az adatokat.
Az eredetileg 2021-re időzített, majd a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott népszámlálás első eredményeit decemberben, a végleges adatokat a jövő év végén teszik közzé.
Az INS kiemeli, hogy az idei volt az első olyan népszámlálás Romániában, amelyet teljes egészében digitális formában szerveztek meg. Az idei volt a 13. népszámlálás az ország történetében, és a negyedik az 1989-es forradalom óta.
" ["post_title"]=> string(57) "Végül egymillió ember maradt ki a népszámlálásból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vegul-egymillio-ember-maradt-ki-a-nepszamlalasbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-02 12:59:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 09:59:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417667" ["menu_order"]=> int(17117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(417664) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-02 12:43:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 09:43:00" ["post_content"]=> string(1414) "Antonio Guterres az ukrajnai háború mellett az ázsiai és közel-keleti nukleáris fenyegetésekre és más feszültségekre utalva figyelmeztetett: "az emberiséget csak egy félreértés, egy rossz számítás választja el a nukleáris megsemmisüléstől" - írja az AP.
Az ENSZ hétfőn nyitotta meg a világjárvány miatt elhalasztott konferenciát az atomsorompó-szerződés felülvizsgálatára. Az 50 éves született megállapodás a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását és végül a nukleáris fegyverektől mentes világ megvalósítását célozza.
A nukleáris katasztrófa veszélyét az Egyesült Államok, Japán és Németország képviselője is felvetette. Antony Blinken amerikai külügyminiszter elmondta, hogy Észak-Korea hetedik nukleáris kísérletére készül, Irán "vagy nem volt hajlandó, vagy képtelen" elfogadni a 2015-ös nukleáris megállapodáshoz való visszatérést, amelynek célja atomprogramjának visszafogása volt, Oroszország pedig "vakmerő, veszélyes nukleáris kardcsörtetésbe" kezdett Ukrajnában.
Oroszország várhatóan ma szólal fel, akárcsak Kína képviselője.
" ["post_title"]=> string(95) "A világ egy lépésre van a "nukleáris megsemmisüléstől", figyelmeztet az ENSZ főtitkára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-vilag-egy-lepesre-van-a-nuklearis-megsemmisulestol-figyelmeztet-az-ensz-fotitkara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-02 12:43:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-02 09:43:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417664" ["menu_order"]=> int(17118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(402992) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-03 13:00:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-03 10:00:05" ["post_content"]=> string(949) "A ma ismertetett legújabb mérőszámok szerint csaknem negyedszázada nem mért ütemű élénkülésnek indult a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor - és vele együtt az egész brit gazdaság - aktivitása. Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) májusban 62,9-re emelkedett az áprilisi 61,0-ről. Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik.
A brit szolgáltatási ágazat teljesítménye a májusi mérőszám alapján 1997 májusa óta nem tapasztalt ütemben élénkül.
" ["post_title"]=> string(85) "IHS Markit: 1997 óta nem tapasztalt ütemben élénkül a brit gazdaság aktivitása" ["post_excerpt"]=> string(152) "Csaknem negyedszázada nem mért ütemű élénkülésnek indult a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "ihs-markit-1997-ota-nem-tapasztalt-utemben-elenkul-a-brit-gazdasag-aktivitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-03 13:00:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-03 10:00:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402992" ["menu_order"]=> int(17119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(423785) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-14 13:17:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-14 11:17:53" ["post_content"]=> string(1303) "Közzétette a világhálón az erdélyi fejedelmeket ábrázoló portrék digitalizált változatát a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár.
Az intézmény közösségi oldalán közölte: a képtárában található tizenegy értékes festmény kivételes felbontásban került fel a világhálóra, így részleteiben tanulmányozható az Erdélyi Fejedelemség egykori uralkodóinak díszes ruházata, ékszerei.
Mint írták, valamennyi festmény restaurálásra szorul, és ennek a folyamatnak volt a kötelező lépése a digitalizálás. A bejegyzés szerint a jövőben a restaurálásra is sor kerülhet, ígéretet kaptak egy, az értékmentést finanszírozó projektre.
A portrékon szereplő fejedelmek nevét is felsorolják latinul, ahogy a festményeken is szerepel. A sorozat Báthory Istvánnal kezdődik és II. Rákóczi Györggyel zárul.
A digitalizált festmények a gigapan.com oldalon tekinthetők meg a Transylvanian Princes címszó alatti galériában.
" ["post_title"]=> string(89) "Közzétette az erdélyi fejedelmek portréinak digitalizált változatát a Batthyáneum" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "kozzetette-az-erdelyi-fejedelmek-portreinak-digitalizalt-valtozatat-a-batthyaneum" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-14 13:17:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-14 11:17:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423785" ["menu_order"]=> int(17120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(417675) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 09:52:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 06:52:28" ["post_content"]=> string(1245) "Lesz egy tisztázó beszélgetés a koalíció következő ülésén Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről – nyilatkozta Nicolae Ciucă miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt kedd esti vezetőségi ülése után.
Miután Klaus Iohannis államfő felszólította az RMDSZ-t, hogy tisztázza az álláspontját a magyar kormányfő szerinte fajelméletre épülő kijelentéseiről, a szövetségi elnök pénteken többek között azt nyilatkozta: nem látja értelmét elmagyarázni, hogy az RMDSZ Tusnádfürdőn jelenlévő politikusai miért tapsolták meg Orbán Viktor beszédét.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint felmerülhet-e az RMDSZ kilépése a koalícióból Kelemen Hunor nyilatkozata után, Nicolae Ciucă miniszterelnök kijelentette: várja a beharangozott tisztázó beszélgetést. „Nyilvánvaló, az ilyen retorikai, sőt ideológiai kisiklásoknak nincs helye egy ilyen érzékeny kontextusban” – mondta Nicolae Ciucă a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédére és az ukrajnai háborúra utalva.
" ["post_title"]=> string(40) "Tisztázó beszélgetés a koalícióban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "tisztazo-beszelgetes-a-koalicioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 11:23:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 08:23:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417675" ["menu_order"]=> int(17109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "876f361845ff3e49843381738fd9b38e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5e89b878c58933622350a0b5e754b871" }