A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
Frissített belső szabályzat alapján működnek a hazai közoktatási intézmények a hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben. A változások többek között a fegyelmi szabályokat, az öltözködést és a mobiltelefonok használatát érintik.
A hiányzások igazolására továbbra is legfeljebb 40 alkalommal van lehetőség, de ez nem haladhatja meg a tanórák számának 20 százalékát. A mobiltelefonok használatát az általános iskolákban az intézmény akár a teljes tanítási napra is megtilthatja, középiskolákban viszont a jogszabály csak a tanórák idején korlátozza a használatot. Az öltözködésre vonatkozó szabály szerint a diákoknak megfelelő és tisztességes öltözéket kell viselniük. Az Országos Diáktanács arra biztatja a diákokat, hogy ha jogaik sérelmét vagy visszaélést tapasztalnak, forduljanak az iskola diáktanácsának képviselőihez, akik az ügyet az intézmény vezetőségével is megvitathatják. A szülőknek továbbra is kötelességük biztosítani, hogy gyermekük rendszeresen részt vegyen a kötelező oktatásban.
Oroszország nem a konfliktus befagyasztására törekszik, hanem a háború lezárására, valamint egy tartós béke megteremtésére mind Ukrajnában, mind Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozója után.
Moszkva kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a jelenleg megrekedt folyamatnak – mondta Putyin, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy az orosz hadsereg folytatja és fokozza offenzíváját Ukrajnában, és továbbra is támadja az ukrán katonai, logisztikai és energetikai célpontokat. Az orosz elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt is, és az ukrán dróntámadásokat „állami terrorizmusnak” nevezte.
Németország szeptember 18-tól bezárja az ország utolsó orosz főkonzulátusát Bonnban, valamint egy kulturális központot Berlinben, miután a német hatóságok Moszkvát tették felelőssé a lipcsei repülőtéren augusztusban meghiúsított dróntámadásért - jelentette az AFP, a Reuters és a dpa Johann Wadephul német külügyminiszterre hivatkozva. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint Moszkva Németország „minden oroszellenes lépésére” válaszolni fog.
Az eset kapcsán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán. Az Európai Unió és a NATO vezetői ugyanakkor - a súlyosbodó hibrid fenyegetésekre hivatkozva - újabb, az eddigi legszélesebb körű szankciók előkészítését vetítették előre Oroszországgal szemben. Megerősítették: Ukrajna iránti támogatásuk rendíthetetlen.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
60 ország 250 nemzetének közel 2000 népviseletét tekinthettük meg a Bukaresti Liszt Intézetben a Geofolk kiállításon. A Geofolk Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész fotós projektje, mely vándorkiállítás formájában számos romániai és magyarországi településre, valamint Belgiumba, Észtországba, Finnországba, az Egyesült Királyságba, Ausztriába, Horvátországba és Ukrajnába is eljutott.
Háborús bűncselekményeket követhettek el az elmérgesedő izraeli-palesztin konfliktus szereplői, tevékenységüket a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak kellene kivizsgálnia – követelték az…
Az üzemanyagárak támogatásával kapcsolatos jogszabály elfogadása végett ül össze a kormány 11 órától. A benzin és a gázolaj literenkénti 50 banis támogatása holnaptól lép életbe három hónapra.
A Román Rádió Kulturális csatornája (Radio România Cultural/RRK) Ukrajna Oroszország általi lerohanásának első évfordulóját jelezve arra kéri a hallgatókat, hozzanak…
Az Alkotmánybíróságra nyújtott be óvást Traian Basescu volt államfő az ellen a törvénymódosítás ellen, amely megvonta tőle a protokoll lakást és a köztársasági őrezred biztosította védelmet.
Romániában 1.073.679-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 707 új esetet jelentettek, legtöbbet Bukarestből, ahol 112-vel nőtt…
A kormány jól teljesít, a kormányfői rotációra pedig a koalíciós megállapodásban rögzítetteknek megfelelően kerül sor – politikai források szerint ezt mondta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă kormányfő a liberális területi szervezetek vezetőinek egy tegnapi informális ülésen.
Majdnem két százalékkal csökkent a tejtermelés 2021-ben az előző évhez képest, a gyapjú és tojás esetében növekedést jegyeztek. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 0,7 százalékkal több gyapjút és 9 százalékkal több tojást állítottak elő az országban, mint egy évvel korábban.
Klaus Iohannis államfő a madridi NATO csúcstalálkozón azt mondta, hogy az amerikai katonai jelenlét növelése javára válik mind Romániának, mind a teljes térség biztonságának.
Felhívást intézett ma az USR-PLUS a Román Nemzeti Bank kormányzójához, Mugur Isărescuhoz, hogy vizsgálja felül két új tanácsadójára vonatkozó döntését,…
60 ország 250 nemzetének közel 2000 népviseletét tekinthettük meg a Bukaresti Liszt Intézetben a Geofolk kiállításon. A Geofolk Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész fotós projektje, mely vándorkiállítás formájában számos romániai és magyarországi településre, valamint Belgiumba, Észtországba, Finnországba, az Egyesült Királyságba, Ausztriába, Horvátországba és Ukrajnába is eljutott.
A projekt ötletgazdája 2021 novemberében Európai Polgár díjat vehetett át Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Dávid Botondot a kezdetekről kérdeztem, hogy miért kezdett el népviseleteket fotózni.
Háborús bűncselekményeket követhettek el az elmérgesedő izraeli-palesztin konfliktus szereplői, tevékenységüket a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak kellene kivizsgálnia – követelték az ENSZ szakértői kedden Genfben közzétett állásfoglalásukban.
A szakemberek szerint rendkívül egyenlőtlenül zajlik a küzdelem: a világ egyik legjobban felfegyverzett hadserege küzd az izraeli megszállás ellen küzdő palesztinok ellen. Az ENSZ-szakértők azt vetik Izrael szemére, hogy rakétákkal és gránátokkal löveti a Gázai övezet sűrűn lakott térségeit.
A palesztin fegyveres csoportok hasonló módon, „szándékosan és kíméletlenül” lövik rakétákkal Izrael lakott területeit. Ez esetben is háborús bűncselekmény állhat fenn – közölték az önkényes kivégzések, tüntetések, terrorellenes műveletek nyomon követésére szakosodott, valamint oktatással és a palesztin térségek helyzetével foglalkozó szakemberek.
Az üzemanyagárak támogatásával kapcsolatos jogszabály elfogadása végett ül össze a kormány 11 órától. A benzin és a gázolaj literenkénti 50 banis támogatása holnaptól lép életbe három hónapra.
A támogatás kétmilliárd lej többlet kiadást jelent és felét az állami, másik felét pedig az olajtársaságok állják. A legtöbb vitát a sürgősségi rendelet alkalmazása jelentette, mert nem tudni, hogyan kötelezik a magáncégeket, hogy ők is 25 banival csökkentsék az üzemanyagok árát. Kormányzati források szerint a kiterjedt töltőállomás hálózattal rendelkező vállalatok szóban egyetértettek az intézkedés támogatásával.
A járvány miatti több hónapos lezárást követően ma ismét megnyitják kapuikat a látogatók előtt Franciaország múzeumai. Emellett nyitnak a színházak, a mozitermek és a kávézók is. A múzeumokba csak előzetes időpontfoglalással lehet bemenni, a többi kulturális intézmény csak 30 százalékos kapacitással működhet.
A sportrendezvények esetében legtöbb 800 személy fogadható az uszodákban és a sportcsarnokokban, és legtöbb ezer a stadionokban. Hathónapos szünet után a vendéglátóipari egységek kültéren, 50 százalékos kapacitással üzemelhetnek.
A három hónapja bezárt bevásárlóközpontok, valamint a nem létszükségleti cikkeket árusító boltok szintén kinyitnak ma és hatalmas kedvezményekkel várják a vásárlókat.
A Román Rádió Kulturális csatornája (Radio România Cultural/RRK) Ukrajna Oroszország általi lerohanásának első évfordulóját jelezve arra kéri a hallgatókat, hozzanak üres bőröndöket a Román Rádió bukaresti koncerttermébe február 20-ig. Az összegyűlt bőröndökből épül majd fel az a művészi installáció az előadóterem színpadán, amely az exodus/a kivonulás jelképe kíván lenni. Február 25-én este hét órától a közszolgálati rádió koncerttermében a rádió zenekarai és kórusai mutatják be Az élet egy bőröndben (Viața într-o valiză) című koncertet, illetve előadást, amelynek része a bőrönd-installáció. A szervezők közleménye szerint az előadás és koncert célja bemutatni, hogyan kényszerítette a háború emberek millióit a menekülésre, milliókat, akik mindössze egy-egy utazótáskával keltek útra, és hogyan váltunk mi magunk csupán szemlélői ennek. „Mintha hozzászoktunk volna a szerencsétlenség látványához. Ahhoz, hogy a drámákat leállíthassuk, és azért, hogy tanulhassunk mindabból, ami a közvetlen közelünkben történik, nem szabad megállnunk. Kötelességünk, hogy ne felejtsünk, és hogy igyekezzünk megtenni minden tőlünk telhetőt azért, hogy megállítsuk a katasztrófát. A Román Rádió Kulturális csatornája a maga médiafegyverét használja az ügy érdekében, a béke szimbólikus fegyverét” – nyilatkozta a RRK menedzsere, Radu Croitoru.
Szintén február 25-én nyílik meg Bukarestben, a közszolgálati rádió koncertterme előcsarnokában a Művészetek és Művészek Párbeszédben Alapítvány (Fundația Arte și Artiști în Dialog - FAAD) által jegyzet képzőművészeti kiállítás, amely az ukrajnai exodus első hónapjait rögzítette, a száműzetés teljes kálváriáját a háború kitörésének pillanatától kezdődően – festmények és más kortárs művszeti alkotások formájában. A kiállítás kurátora és a FAAD alapítvány képviselője, Iulia Mihalcea szerint a tárlat anyagának komor poétikáját az események drámiasága, illetve ezeknek művészi átélése adja.
Február 20-ig tehát bárki, akinek van olyan bőröndje, amelyet már nem használ, és szívesen felajánlaná a fenti célra, illetve szeretné ily módon kifejezni szolidaritását az ukrán nép szenvedései iránt, behozhatja a Román Rádió bukaresti székházába (bejárat a Temișana utca felől, nyitvatartási idő hétfőtől péntekig 9-17 óráig).
A képességvizsgán átmenő jegyet elérő diákok száma 82,4 százalékra, 0,1 százalékkal nőtt az óvások elbírálása után - jelentette be Sorin Cîmpeanu.
Az oktatásügyi miniszter sajtótájékoztatóján azt mondta, több óvást nyújtottak be idén, mint tavaly. A kifogásolt jegyek többsége román nyelv és irodalomból, illetve matematikából volt, az anyanyelvi vizsgán elért eredményt csak 265 diák vonta kétségbe. A tárcavezető elmondta, hogy az óvások elbírálása következtében további 16 diáknak sikerült szín tízes átlagot elérni.
Az Alkotmánybíróságra nyújtott be óvást Traian Basescu volt államfő az ellen a törvénymódosítás ellen, amely megvonta tőle a protokoll lakást és a köztársasági őrezred biztosította védelmet.
A fővárosi Ítélőtábla helyet adott Basescu kérésének és a taláros testülethez fordult a 406/2001-es törvény azon kitétele alkotmányosságának megvizsgálása érdekében, amely előírja, hogy a volt államelnökök elvesztik az előjogokat, ha az igazságszolgáltatás jogerősen megállapítja, hogy együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel. Traian Basescu azért indított pert, mert a köztársasági őrezred visszavonta a volt államfő védelmére kirendelt alkalmazottait.
Romániában 1.073.679-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 707 új esetet jelentettek, legtöbbet Bukarestből, ahol 112-vel nőtt a betegek száma tegnaptól. Országos szinten a fertőzöttségi ráta 0,71 ezrelék.
A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 54-en hunytak el, így a halálesetek száma 29.716-ra emelkedett. A járvány kezdete óta 1.028.554-en gyógyultak meg. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 4.416 személyt kezelnek, közülük 718-at intenzív osztályon.
Az elmúlt 24 órában országszerte több mint 31.574 tesztet végeztek el - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
A kormány jól teljesít, a kormányfői rotációra pedig a koalíciós megállapodásban rögzítetteknek megfelelően kerül sor - politikai források szerint ezt mondta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă kormányfő a liberális területi szervezetek vezetőinek egy tegnapi informális ülésen.
Az Agerpres hírügynökség úgy tudja, pártforrások szerint Ciucă rámutatott, jelenleg a liberálisok támogatottsága nagyobb, mint amikor átvette a vezetésüket. Rámutatott: a PNL biztosította az ország stabilitását, megtette, amit megígért. Ugyanakkor nem provokáltak senkit és nem is válaszoltak a politikai provokációkra – nyomatékosította a kormányfő. - A rotációra a koalíciós megállapodásban előírtaknak megfelelően kerül sor. Erről mindenkit biztosíthatok – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Majdnem két százalékkal csökkent a tejtermelés 2021-ben az előző évhez képest, a gyapjú és tojás esetében növekedést jegyeztek. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 0,7 százalékkal több gyapjút és 9 százalékkal több tojást állítottak elő az országban, mint egy évvel korábban.
A tehéntej szempontjából csak a Nyugati és Dél-Keleti régiókban jegyeztek 6 százalék fölötti növekedést. Máshol a zsugorodás 0,5 és 9,6 százalék közötti volt. A fogyasztásra tenyésztett állatok súlya a sertések, juhok és kecskék esetében emelkedett, a szarvasmarháknál és szárnyasoknál csökkenést regisztráltak. A statisztikai adatok szerint a hústermelés felépítésében nem volt jelentős változás 2021-ben 2020-hoz viszonyítva.
Klaus Iohannis államfő a madridi NATO csúcstalálkozón azt mondta, hogy az amerikai katonai jelenlét növelése javára válik mind Romániának, mind a teljes térség biztonságának.
Iohannis üdvözölte Joe Biden amerikai elnök bejelentését, miszerint megerősítik Romániában az amerikai katonai jelenlétet egy dandárszintű harccsoport áttelepítésével az ország területére. Joe Biden amerikai elnök bejelentette a NATO madridi csúcsértekezletén, hogy az Amerikai Egyesült Államok megerősíti katonai jelenlétét Spanyolországban, Lengyelországban, Romániában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban. Biden azt is közölte, hogy ötezer fős pótlólagos dandárharccsoportot fognak fenntartani, amelynek Romániában lesz a bázisa.
Felhívást intézett ma az USR-PLUS a Román Nemzeti Bank kormányzójához, Mugur Isărescuhoz, hogy vizsgálja felül két új tanácsadójára vonatkozó döntését, Viorica Dăncilă és Ioan Mircea Paşcu kinevezése ugyanis rombolja az intézmény hitelességét. A politikai alakulat szerint a Szociáldemokrata Párt két olyan tagjáról van szó, akiknek nincs közük a gazdasági szakterülethez, ezért kinevezésük igencsak megkérdőjelezhető. Ugyanakkor felhívást intéznek Mugur Isărescu jegybanki elnökhöz, hogy vizsgálja felül a két kifogásolt személy kinevezésére vonatkozó döntését, ezek ugyanis rombolják az általa vezetett intézmény hitelességét.
A központi bank stratégiai tanácsadója, Adrian Vasilescu az Agerpres hírügynökségnek azt mondta: Viorica Dăncilă az intézmény zöld gazdasággal foglalkozó részlegén fog dolgozni. "Sok éven át európai parlamenti képviselő volt, jó kapcsolatai vannak az EP-ben. Ugyanakkor miniszterelnök is volt" - érvelt Vasilescu. Mircea Paşcu geopolitikai kérdésekben illetékes tanácsadó lesz - tette hozzá.