Az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy jóváhagyja a helyreállítási terveket.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy jóváhagyja a helyreállítási terveket.
Continue Reading
Románia mindig a demokratikus nemzetek mellett lesz, akiknek számít az emberi méltóság, a béke és az egész világ védelme – jelentette ki üzenetében a képviselőház elnöke.
(tovább…) Continue Reading
A sziget vezetése minden korábbinál több pénzt fordíthat fegyverkezésre.
Continue Reading
A japán sajtó szerint a narai rendőrfőnök is távozik posztjáról.
Continue ReadingEzzel Bukarest jogalapot teremtett arra, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a hazai ötödik generációs (5G) távközlési hálózatok kiépítéséből.
Continue Reading
A Moldovai Köztársaság példátlan kihívásokkal néz szembe – jelentette ki csütörtökön Maia Sandu a Klaus Iohannis államfővel tartott találkozója utáni bukaresti sajtónyilatkozatában. A Moldovai Köztársaság elnöke megköszönte Romániának, hogy országa mellé állt a kihívásokkal folytatott küzdelemben. Románia jelenlegi segítségét őszintének és önzetlennek nevezte. A segítségnyújtás egyik példájaként említette, hogy Románia áramot és földgázt szállít az országának. Ezzel szerinte lehetővé vált, hogy a Moldovai Köztársaság gázellátását ne csak a Gazprom biztosítsa.
(tovább…) Continue Reading
Haiti déli részén a tömegközlekedés leállt, a boltok zárva vannak.
Continue Reading
Az összesen 203 kilogrammnyi növényt elkobozták. Az ügyészek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését kérik a bíróságtól.
Continue ReadingMár a legnépszerűbbnek bizonyult Pfizer oltóanyagból is jelentős készletet (3,2 millió dózist) halmozott fel az ország.
Continue Reading
A környezetvédelmi és az oktatási minisztérium elindította a Zöld hét programnak készített oktatási portált, amely segítséget nyújt a diákoknak és a pedagógusoknak a Zöld héten esedékes programok megszervezésében.
(tovább…) Continue Reading
Az érdekvédelmi szervezet több száz, az ország különböző megyéit képviselő aktivistája szerint pattanásig feszült a hangulat a rendvédelmi testületek mintegy negyedmillió alkalmazottja körében.
Continue Reading
Ezt a miniszterelnök azzal indokolta, hogy a kormány most a téli időszakra való felkészülésre összpontosít.
Continue ReadingA Románia által benyújtott országos helyreállítási terv (PNRR) jelenleg a kiértékelési szakaszban van, amikor az Európai Bizottság (EB) pluszinformációkat kér - jelentette ki tegnaop Cristian Ghinea európai projektekért felelős miniszter.
Marcel Ciolacu PSD-elnök tegnap lemondásra szólította fel egy Facebook-bejegyzésben a beruházásokért és európai projektekért felelős minisztert.
Az EB romániai képviselete tegnap jelentette be, hogy megkezdte a tagállamoktól beérkezett helyreállítási tervek (PNRR) alapos kiértékelését. Az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy jóváhagyja a helyreállítási terveket. Az egyik fő kritérium az, hogy a keretösszeg legalább 37%-át a zöld átalakulásra, 20%-át pedig a digitális ágazatra kell fordítani.
" ["post_title"]=> string(48) "Cristian Ghinea: Az EB pluszinformációkat kér" ["post_excerpt"]=> string(93) "Az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy jóváhagyja a helyreállítási terveket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "cristian-ghinea-az-eb-pluszinformaciokat-ker" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-12 10:04:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 07:04:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403381" ["menu_order"]=> int(16643) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(424137) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-24 14:29:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-24 12:29:34" ["post_content"]=> string(605) "Románia mindig a demokratikus nemzetek mellett lesz, akiknek számít az emberi méltóság, a béke és az egész világ védelme - jelentette ki üzenetében a képviselőház elnöke.
Marcel Ciolacu bejelentette, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió első évfordulóján a Mihail Kogălniceanu 57-es légi támaszpontra látogat, hogy kifejezze elismerését a román és külföldi katonáknak azért, ahogyan védik a NATO keleti szárnyát.
" ["post_title"]=> string(55) "Románia a demokratikus nemzetek közösségében marad" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "romania-a-demokratikus-nemzetek-kozossegeben-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-24 14:29:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-24 12:29:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424137" ["menu_order"]=> int(16644) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(418361) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-25 11:44:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:44:38" ["post_content"]=> string(684) "A védelmi kiadások jelentős, 12,9 százalékos növelésére tett javaslatot ma a tajvani kormány, így a sziget 2023-ban 415,1 milliárd tajvani dollárt fordíthat védekezésre, miközben egyre nagyobbak a feszültségek a szigetet szakadár tartományának tekintő Pekinggel.
A tajvani kormány emellett 108,3 milliárd dollár értékben tervezi harci repülőgépek és egyéb katonai felszerelések beszerzését. Ezzel a sziget vezetése minden korábbinál több pénzt fordíthat fegyverkezésre. Tajvan legjelentősebb fegyverszállítója az Egyesült Államok.
" ["post_title"]=> string(56) "Védelmi kiadásai jelentős növelését tervezi Tajvan" ["post_excerpt"]=> string(80) "A sziget vezetése minden korábbinál több pénzt fordíthat fegyverkezésre. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "vedelmi-kiadasai-jelentos-noveleset-tervezi-tajvan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-25 11:44:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:44:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418361" ["menu_order"]=> int(16645) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(418359) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-25 11:43:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:43:07" ["post_content"]=> string(1195) "Bejelentette ma lemondását a japán rendőrség vezetője, közölve, hogy vállalja a felelősséget azért, hogy Abe Sindzó volt miniszterelnök júliusban meghalt egy merényletben. Nakamura Itaru mind ez idáig a legmagasabb rangú vezető, aki felelősséget vállal a volt kormányfő meggyilkolásának ügyében.
A japán sajtó szerint a narai rendőrfőnök is távozik posztjáról.
Abét július 8-án a Japán nyugati részén fekvő Narában egy 41 éves férfi lőtte agyon. Szakértők szerint a biztonsági intézkedések egyértelműen elégtelennek voltak aznap Narában. Úgy vélekednek, hogy a testőrök megmenthették volna Abét, ha a merénylő első, elvétett lövése utáni 2,5 másodpercben közbelépnek vagy kimenekítik a politikust a helyszínről. A támadó második lövése sebesítette meg ugyanis halálosan a korábbi miniszterelnököt - derült ki abból, amit a Reuters hírügynökségnek mondott nyolc biztonsági szakértő, akik átnézték a merénylet felvételeit.
" ["post_title"]=> string(73) "Lemond a japán rendőrfőnök a volt kormányfő elleni merénylet miatt" ["post_excerpt"]=> string(72) "A japán sajtó szerint a narai rendőrfőnök is távozik posztjáról." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "lemond-a-japan-rendorfonok-a-volt-kormanyfo-elleni-merenylet-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-25 11:43:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:43:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418359" ["menu_order"]=> int(16646) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(403379) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-12 09:59:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 06:59:18" ["post_content"]=> string(1803) "Hatályba lépett Romániában az 5G hálózatok telepítését nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz kötő törvény, miután Klaus Johannis államfő tegnap kihirdette a Szenátus által néhány napja nagy többséggel megszavazott kormányzati tervezetet. Ezzel Bukarest jogalapot teremtett arra, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a hazai ötödik generációs (5G) távközlési hálózatok kiépítéséből.
A törvény azokat az - 5G hálózatokkal kapcsolatos - alapelveket foglalja jogszabályba, amelyekről Donald Trump amerikai és Klaus Johannis elnök 2019 augusztusában a washingtoni Fehér Házban írt alá megállapodást. A jogszabály szerint kizárólag a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) engedélye alapján kiadott miniszterelnöki jóváhagyással rendelkező gyártók szállíthatnak műszaki eszközöket és szoftvereket az 5G hálózatok kiépítéséhez és működtetetéséhez a hazai mobilszolgáltatók számára. A kérelemtől számított négy hónapon belül kiadott engedélyt (szintén a CSAT kezdeményezésére) a miniszterelnök vissza is vonhatja nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.
Miután a Képviselőház a kormány által előterjesztett formában szavazta meg a jogszabályt, a Szenátusban annyit módosítottak a szövegen, hogy az 5G hálózatok által használt, már beépített műszaki felszerelések - a távközlési maghálózat esetében öt évig, a többi hálózati elem szintjén hét évig - akkor is üzemben maradhatnak, ha gyártójuk nem kapta meg, vagy időközben elveszítette a nemzetbiztonsági jóváhagyást.
" ["post_title"]=> string(103) "Hatályba lépett az 5G technológia telepítését nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz kötő törvény" ["post_excerpt"]=> string(202) "Ezzel Bukarest jogalapot teremtett arra, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a hazai ötödik generációs (5G) távközlési hálózatok kiépítéséből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "hatalyba-lepett-az-5g-technologia-telepiteset-nemzetbiztonsagi-jovahagyashoz-koto-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-12 10:15:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 07:15:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403379" ["menu_order"]=> int(16647) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(424131) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-24 14:28:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-24 12:28:24" ["post_content"]=> string(1421) "A Moldovai Köztársaság példátlan kihívásokkal néz szembe - jelentette ki csütörtökön Maia Sandu a Klaus Iohannis államfővel tartott találkozója utáni bukaresti sajtónyilatkozatában. A Moldovai Köztársaság elnöke megköszönte Romániának, hogy országa mellé állt a kihívásokkal folytatott küzdelemben. Románia jelenlegi segítségét őszintének és önzetlennek nevezte. A segítségnyújtás egyik példájaként említette, hogy Románia áramot és földgázt szállít az országának. Ezzel szerinte lehetővé vált, hogy a Moldovai Köztársaság gázellátását ne csak a Gazprom biztosítsa.
Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön a Victoria-palotában a Maia Sandu moldovai elnökkel folytatott megbeszélésén megerősítette, hogy Románia politikai és technikai szempontból is támogatja a Moldovai Köztársaság európai integrációját.
Románia továbbra is minden pénzügyi, gazdasági és politikai segítséget megad, hogy a Moldovai Köztársaság mellé álljon ezekben a különösen nehéz időkben. Erről biztosította csütörtökön Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke Maia Sandut, amikor fogadta a parlamentben a moldovai elnököt.
" ["post_title"]=> string(45) "Bukarestben tárgyalt a moldovai államelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "bukarestben-targyalt-a-moldovai-allamelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-24 14:28:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-24 12:28:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424131" ["menu_order"]=> int(16648) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(418357) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-25 11:41:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:41:49" ["post_content"]=> string(697) "Hétfő óta már három embert lőttek agyon a kormányfő lemondását követelő tiltakozásokon Haitin, ahol az utcai megmozdulások immár a szigetország több városára is átterjedtek - közölte helyi idő szerint tegnap az egyik szervező és a rendőrség.
Haiti déli részén a tömegközlekedés leállt, a boltok zárva vannak. A tiltakozók az üzemanyaghiány és a kialakult létbizonytalanság miatt követelik Ariel Henry miniszterelnök távozását. Hétfőn a fővárosban, Port-au-Prince-ben nyitottak tüzet ismeretlenek a tüntetőkre, és egy embert agyonlőttek.
" ["post_title"]=> string(57) "Több halálos áldozata is van a tiltakozásoknak Haitin" ["post_excerpt"]=> string(74) "Haiti déli részén a tömegközlekedés leállt, a boltok zárva vannak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tobb-halalos-aldozata-is-van-a-tiltakozasoknak-haitin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-25 11:41:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:41:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418357" ["menu_order"]=> int(16649) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(418353) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-25 11:20:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:20:34" ["post_content"]=> string(952) "
Őrizetbe vettek négy személyt a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) nagyváradi ügyészei, miután egy házkutatás során kiderült, hogy hathektáros kannabisz-ültetvényt hoztak létre.
A nagyváradi DIICOT mai közleménye szerint a gyanúsítottak június folyamán megvásároltak Bihar megyében egy 60 négyzetméteres területet egy erdővel körülvett, nehezen megközelíthető hegyvidéki térségben.
A tegnapi házkutatás során két nagyméretű, öntöző és szellőztető rendszerrel ellátott fóliasátrat találtak az ügyészek a területen, benne 2628 tő kannabisszal. Az összesen 203 kilogrammnyi növényt elkobozták. Az ügyészek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését kérik a bíróságtól.
" ["post_title"]=> string(38) "Hat hektáron termesztettek kannabiszt" ["post_excerpt"]=> string(155) "Az összesen 203 kilogrammnyi növényt elkobozták. Az ügyészek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését kérik a bíróságtól." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "hat-hektaron-termesztettek-kannabiszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-25 11:20:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 08:20:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418353" ["menu_order"]=> int(16650) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(403377) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-12 09:50:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 06:50:32" ["post_content"]=> string(1016) "Románia újabb szállítmány AstraZeneca vakcinát küldött humanitárius segélyként a Moldovai Köztársaságba – közölte tegnap az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
Az Egészségügyi Minisztérium tartalékaiból származó százezer készítményt annak a felajánlásnak a keretében adományozták Moldovának, amelyet Klaus Johannis államfő tett tavaly decemberi Chişinău-i látogatása alkalmával, amikor segítséget ígért Moldovának. Románia februárban és márciusban több mint 300 ezer adag AstraZeneca vakcinát adományozott már Moldovának. Hazánkba eddig csaknem 3 millió adag AstraZeneca vakcina érkezett, amiből mindössze 824 ezer dózist használtak fel.
Már a legnépszerűbbnek bizonyult Pfizer oltóanyagból is jelentős készletet (3,2 millió dózist) halmozott fel az ország.
" ["post_title"]=> string(73) "Románia további százezer AstraZeneca oltást adományozott Moldovának" ["post_excerpt"]=> string(129) "Már a legnépszerűbbnek bizonyult Pfizer oltóanyagból is jelentős készletet (3,2 millió dózist) halmozott fel az ország." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "romania-tovabbi-szazezer-astrazeneca-oltast-adomanyozott-moldovanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-12 09:50:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 06:50:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403377" ["menu_order"]=> int(16651) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(424129) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-24 14:24:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-24 12:24:32" ["post_content"]=> string(893) "A környezetvédelmi és az oktatási minisztérium elindította a Zöld hét programnak készített oktatási portált, amely segítséget nyújt a diákoknak és a pedagógusoknak a Zöld héten esedékes programok megszervezésében.
Ebben a tanévben az iskolák önállónak választhatnak egy hetet a február 27-június 16 közötti időszakban a tematikus hét megtartására. Az oktatási intézmények öt napon át szerveznek különböző tevékenységeket a klímaváltozás megelőzése és a környezet védelme témakörben. A www.saptamanaverde.edu.ro portálon tájékoztató anyagok és az iskolákban szervezhető tevékenységekre vonatkozó ötletek találhatók, de a pedagógusok nem kötelesek ezekre szorítkozni.
" ["post_title"]=> string(45) "Útmutató jelent meg a Zöld hét programhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "utmutato-jelent-meg-a-zold-het-programhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-24 14:24:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-24 12:24:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424129" ["menu_order"]=> int(16652) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(418350) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-25 10:57:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 07:57:43" ["post_content"]=> string(1310) "A hatályos közalkalmazotti bértörvényben előirányzott, de rendre elhalasztott béremelések folyósításáért rendezett tüntetést tegnap Bukarestben a rendőrök és börtönőrök szakszervezete, amely sajátos, "időhúzó" tiltakozási módszerekkel is nyomatékot ad bérköveteléseinek.
Az érdekvédelmi szervezet több száz, az ország különböző megyéit képviselő aktivistája szerint pattanásig feszült a hangulat a rendvédelmi testületek mintegy negyedmillió alkalmazottja körében.
A rendőrszakszervezet hétfőn arról döntött, hogy a törvénynek csak a betűjét - de nem a szellemét - tiszteletben tartó módszerekkel is próbálja felhívni a döntéshozók figyelmét. A rendőrök bírságolás helyett csak figyelmeztetésben részesítik a kihágások elkövetőit, nem vállalnak többé túlórát, egyszerre mennek ebédszünetre, sokkal alaposabban átvizsgálják a megállított járművek rakományát és az autóvezetők iratait, minden részletre kiterjedő nyilatkozatokat iratnak a tanúkkal és sértettekkel, a határátkelőkön pedig túlbuzgó ellenőrzéssel lassítják a forgalmat.
" ["post_title"]=> string(83) "Tüntetéssel és "időhúzó" tiltakozással követelnek béremelést a rendőrök" ["post_excerpt"]=> string(213) "Az érdekvédelmi szervezet több száz, az ország különböző megyéit képviselő aktivistája szerint pattanásig feszült a hangulat a rendvédelmi testületek mintegy negyedmillió alkalmazottja körében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tuntetessel-es-idohuzo-tiltakozassal-kovetelnek-beremelest-a-rendorok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-25 10:57:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 07:57:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418350" ["menu_order"]=> int(16653) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(418347) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-25 10:47:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 07:47:17" ["post_content"]=> string(1249) "Románia megkapta az Ukrajnából érkező menekültek szállás- és étkezési költségeinek fedezésére szánt európai uniós támogatás első részletét - jelentette ki tegnap Suceaván a kormányfő. Nicolae Ciucă szerint a szóban forgó 39,1 millió euróval a katasztrófavédelmi főfelügyelőség gazdálkodik, ez az intézmény osztja szét a pénzt a helyi önkormányzatok között. A miniszterelnök emlékeztett arra, hogy eddig mintegy 84-85 ezer ukrajnai döntött úgy, hogy az országban marad, 38 ezren közülük gyerekek, 38 ezren nők és 6 ezren férfiak.
Ugyancsak Suceaván Nicolae Ciucă tegnap kijelentette, hogy az igazságügyi és az oktatási törvények elfogadása lesz a koalíció prioritása az őszi parlamenti ülésszakban. A kormányfő elmondta, jövő héten tárgyal az alakulat parlamenti frakcióival az ülésszakban napirendre kerülő tervezetekről.
Ciucă szerint jelenleg 'nem időszerű' a kormányátalakítás. Ezt a miniszterelnök azzal indokolta, hogy a kormány most a téli időszakra való felkészülésre összpontosít.
" ["post_title"]=> string(62) "Nicolaea Ciucă szerint nem időszerű a kormányátalakítás" ["post_excerpt"]=> string(117) "Ezt a miniszterelnök azzal indokolta, hogy a kormány most a téli időszakra való felkészülésre összpontosít." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "nicolaea-ciuca-szerint-nem-idoszeru-a-kormanyatalakitas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-25 10:47:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-25 07:47:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418347" ["menu_order"]=> int(16654) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(403381) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-12 10:04:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 07:04:05" ["post_content"]=> string(966) "A Románia által benyújtott országos helyreállítási terv (PNRR) jelenleg a kiértékelési szakaszban van, amikor az Európai Bizottság (EB) pluszinformációkat kér - jelentette ki tegnaop Cristian Ghinea európai projektekért felelős miniszter.
Marcel Ciolacu PSD-elnök tegnap lemondásra szólította fel egy Facebook-bejegyzésben a beruházásokért és európai projektekért felelős minisztert.
Az EB romániai képviselete tegnap jelentette be, hogy megkezdte a tagállamoktól beérkezett helyreállítási tervek (PNRR) alapos kiértékelését. Az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy jóváhagyja a helyreállítási terveket. Az egyik fő kritérium az, hogy a keretösszeg legalább 37%-át a zöld átalakulásra, 20%-át pedig a digitális ágazatra kell fordítani.
" ["post_title"]=> string(48) "Cristian Ghinea: Az EB pluszinformációkat kér" ["post_excerpt"]=> string(93) "Az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy jóváhagyja a helyreállítási terveket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "cristian-ghinea-az-eb-pluszinformaciokat-ker" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-12 10:04:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-12 07:04:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403381" ["menu_order"]=> int(16643) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bf927acef0e9bd4f96c8fe3761f8f839" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6c40cd346c61631a68c3c0cfce3d734d" }