Várhatóan még a hét vége előtt meglesz az egyezség az ukrán gabonaexport újraindításáról, ezzel együtt Oroszország is engedélyt kap arra,…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Várhatóan még a hét vége előtt meglesz az egyezség az ukrán gabonaexport újraindításáról, ezzel együtt Oroszország is engedélyt kap arra,…
Continue Reading
Az elmúlt évben az export 91 milliárd 951 milló eurót, az import 126 milliárd 46 millió eurót összesített.
Continue Reading
A közútkezelő társaság bejelentette, hogy azokban a megyékben, ahol másodfokú hőségriasztás van érvényben, a hétvégén 10 és 20 óra között…
Continue ReadingA kánikula hatásainak enyhítésére országszerte 923 elsősegélynyújtási és ivóvíz-ellátási sátrat állítottak fel – jelentette be pénteken a katasztrófavédelmi főosztály vezetője, Raed Arafat. Arafat a prefektusokkal…
Continue Reading
Az eddigi legnagyobb szállítmány érkezett ma az országba a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, 1 091 610 adag – tájékoztatott az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság. Az oltóanyagot speciális konténerekben szállítják az elosztóközpontokba az otopeni-i, a kolozsvári és a temesvári repülőtérről.
(tovább…) Continue Reading
Az ügyben köztisztviselőket és további 102 személyt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul részesültek több mint 2 millió 657 ezer lej állami támogatásban, amelyet ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére igényeltek.
Continue ReadingAz Országos Korrupcióellenes Ügyészség ma délelőtt hallgatta ki a mezőgazdasági minisztert, abban az ügyben, amelyben hivatali elődje Adrian Chesnoiu érintett.…
Continue Reading
Kárpát-medence jövőjéről zajlott kerekasztal-beszélgetés ma délelőtt Tusnádon megrendezett 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, amely július 19. és 24. között…
Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 153 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 9815 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
(tovább…) Continue Reading
Hétfő óta összesen 31 román és két lengyel állampolgár érkezett hazánkba a földrengés sújtotta Törökországból a katonai repülőgépeken.
Continue Reading
A legfelsőbb bíróság tegnap jogerősen felmentette Markó Attilát, az RMDSZ korábbi szakpolitikusát a korrupciós vádak alól az ellene folyó egyik…
Continue Reading
19. alkalommal díjazta a harmincöt év alatti romániai magyar alkotókat a Communitas Alapítvány irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház- és mozgásművészet, valamint film, televízió, rádió és multimédia kategóriákban. Az ünnepi gálaműsor alkalmával az idei év ösztöndíjasai is bemutatkoztak, akiket több száz pályamunka közül választottak ki az Ösztöndíjbizottság tagjai. Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke ünnepi beszédében a kulturális értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
(tovább…) Continue Reading
Várhatóan még a hét vége előtt meglesz az egyezség az ukrán gabonaexport újraindításáról, ezzel együtt Oroszország is engedélyt kap arra, hogy gabonát és műtrágyát exportáljon. Az ENSZ erre vonatkozó javaslatáról hetek óta tárgyalnak a felek Törökország közvetítésével, és most a török hatóságok bejelentették, hogy a tervek szerint ma aláírják a megállapodást, Isztambulban. Az ENSZ már hónapok óta arra figyelmeztet, milyen súlyos az élelmezési válság szerte a világban, és az ukrán helyzet jelentősen hozzájárul az élelmiszerválsághoz, amit a megállapodással meg lehetne oldani.

Tavaly 34,094 milliárd eurót tett ki a külkereskedelmi mérleg hiánya, ami 10,420 milliárd euróval, azaz 44 százalékkal több a 2021-ben jegyzettnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet ma közzétett adataiból.
Az elmúlt évben az export 91 milliárd 951 milló eurót, az import 126 milliárd 46 millió eurót összesített, a kivitel 23,1 százalékkal, a behozatal pedig 28,1 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva.
Az EU-27-ekkel folytatott kereskedelemben tavaly közel 66 és fél milliárd euró volt a kivitel és valamivel több mint 89 milliárd euró a behozatal, ami a teljes export 72,3 százalékát és a teljes import 70,9 százalékát tette ki.
" ["post_title"]=> string(69) "Tavaly 34,094 milliárd euró volt a külkereskedelmi mérleg hiánya" ["post_excerpt"]=> string(116) "Az elmúlt évben az export 91 milliárd 951 milló eurót, az import 126 milliárd 46 millió eurót összesített." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "tavaly-34094-milliard-euro-volt-a-kulkereskedelmi-merleg-hianya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 13:44:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 11:44:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423636" ["menu_order"]=> int(15141) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3417 (24) { ["ID"]=> int(417388) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-22 14:26:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-22 11:26:15" ["post_content"]=> string(1099) "
A közútkezelő társaság bejelentette, hogy azokban a megyékben, ahol másodfokú hőségriasztás van érvényben, a hétvégén 10 és 20 óra között nem közlekedhetnek a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek. A korlátozás nem vonatkozik a személyszállításra, valamint az élő állatokat, romlandó termékeket, illetve vizet szállító járművekre. Szintén kivételt képeznek a katasztrófavédelem beavatkozási járművei is. Az intézkedés célja az úttest károsodásának a megakadályozása, extrém hőségben ugyanis az aszfalt is egyenetlenné, deformálttá válhat. A közlekedési korlátozás Teleorman, Olt, Dolj, Mehedinţi, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Szilágy és Szatmár megyékre vonatkozik.

A kánikula hatásainak enyhítésére országszerte 923 elsősegélynyújtási és ivóvíz-ellátási sátrat állítottak fel – jelentette be pénteken a katasztrófavédelmi főosztály vezetője, Raed Arafat.
Arafat a prefektusokkal és Nicolae Ciucă miniszterelnökkel tartott megbeszélésen ismertette a szélsőségesen meleg időjárás következményeinek kivédését célzó intézkedéseket, illetve azt is elmondta, hogy csupán egy nap alatt az országban összesen 1207 hektáron égett le a növényzet. Eddig 226 személy szorult segítségre a kánikula miatt, hármat kórházba kellett szállítani. A katasztrófavédelmi felügyelőségek és helyi hatóságok öntözésre és állatok itatására alkalmas vizet szállítanak az aszály sújtotta településekre. Időközben a katasztrófavédelem munkatársai tájékoztató kampány keretében járják a vidéket annak érdekében, hogy felvilágosítsák a lakosságot a tűzgyújtás és tarlóégetés veszélyeiről. Tűzoltók és önkéntesek járőrszolgálatot teljesítenek a falvakban, és hangosbemondón figyelmeztetik az embereket a szélsőséges időjárás veszélyeire és arra, hogy a tarlóégetés emberek megsérüléséhez, halálához vezethet.

Az eddigi legnagyobb szállítmány érkezett ma az országba a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, 1 091 610 adag – tájékoztatott az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság. Az oltóanyagot speciális konténerekben szállítják az elosztóközpontokba az otopeni-i, a kolozsvári és a temesvári repülőtérről.
A szállítást a gyártó cég biztosítja. A bukaresti elosztóközpont 713.700 dózist kap, a brassói és a konstancai egyenként 58.500-at, a kolozsvári 105.300-at, a iaşi-i 87.750-et, a temesvári 67.860-at. Eddig 7 913 159 adag Pfizer-BioNTech-oltás érkezett Romániába, ebből 6 184 534 adagot már felhasználtak a lakosság immunizálására.
" ["post_title"]=> string(77) "Nagy adag Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltás érkezett ma Romániába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "nagy-adag-pfizer-biontech-koronavirus-elleni-oltas-erkezett-ma-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-31 14:10:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-31 11:10:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402848" ["menu_order"]=> int(15144) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(423632) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-09 13:43:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 11:43:15" ["post_content"]=> string(1127) "Az ukrajnai menekültek ellátására nyújtott állami támogatások illetéktelen megszerzésével kapcsolatos ügyben vizsgálódnak a Máramaros megyei hatóságok. Több mint száz helyszínen zajlik házkutatás – közölte ma az országos rendőr-főkapitányság.
Az ügyben köztisztviselőket és további 102 személyt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul részesültek több mint 2 millió 657 ezer lej állami támogatásban, amelyet ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére igényeltek. A gyanú szerint ugyanezek a személyek idén januárban több hasonló kifizetési kérelmet nyújtottak be az érintett önkormányzathoz - derül ki a rendőrségi közleményből.
Az ügyben a Máramaros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának munkatársai Kolozs, Szatmár, Beszterce-Naszód, Szilágy és Maros megyei kollégáikkal közösen végzik a házkutatásokat egy ügyész irányításával.
" ["post_title"]=> string(51) "Több mint száz helyszínen tartanak házkutatást" ["post_excerpt"]=> string(251) "Az ügyben köztisztviselőket és további 102 személyt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul részesültek több mint 2 millió 657 ezer lej állami támogatásban, amelyet ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére igényeltek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "tobb-mint-szaz-helyszinen-tartanak-hazkutatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 13:43:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 11:43:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423632" ["menu_order"]=> int(15145) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(417386) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-22 14:19:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-22 11:19:24" ["post_content"]=> string(1475) "Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ma délelőtt hallgatta ki a mezőgazdasági minisztert, abban az ügyben, amelyben hivatali elődje Adrian Chesnoiu érintett. Utóbbit azzal gyanúsítják, hogy idén február 9-e és április 11-e között utasította egyik beosztottját, aki több vizsgabizottságnak is a tagja volt, hogy ossza meg egyik a minisztérium alárendeltségébe tartozó megyei igazgatóságoknál négy különböző állásra meghirdetett versenyvizsga tételeinek egy részét. A tételeket utólag eljuttatták négy jelentkezőnek, akik közül hárman megszerezték az állást. Az egyik jelölt a miniszter közbenjárására megkapta az állást, noha nem ért el megfelelő pontszámot. A DNA még júniusban arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy vonják meg Adrianu Chesnoiu mentelmi jogát az ellene indítandó vizsgálat miatt, ő pedig még aznap lemondott tisztségéről. Petre Daea a kihallgatás előtt annyit mondtott az újságíróknak, hogy tanúként idézték be – ám a nagyjából egy órás kihallgatás után már nem kívánt nyilatkozni a sajtó képviselőinek.

Kárpát-medence jövőjéről zajlott kerekasztal-beszélgetés ma délelőtt Tusnádon megrendezett 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, amely július 19. és 24. között zajlik. Az előadásokat, mint a korábbi években is kulturális programok egészítik ki. Hogyan tovább Kárpát-medence? címmel ma délelőtt a már hagyományossá vált nemzetiségi kerekasztal beszélgetésre került sor Tusványoson. A felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyar szervezetek képviselői mellett a nyugat-európai magyar érdekképviselet képviselői is részt vettek.A panelbeszélgetésben az erdélyi magyar közösség képviseletében Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szólalt fel. A panelbeszélgetés vitaindítója, Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő hosszú ideig vezetett magyar külképviseletet Erdélyben, ezért belülről ismeri a kisebbségi élet gondjait.

A legutóbbi tájékoztatás óta 153 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 9815 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
Az új esetekkel 1.077.737-re nőtt a járvány eleje óta igazolt fertőzöttek száma. 1.039.821 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak. Jelenleg 2350 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel , közülük 425 személy szorul intenzív terápiás ellátásra. Románia területén 5887 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 2708 pedig intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 30.635 személy van házi, 54 intézményes karanténban. Az elmúlt 24 órában 339 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban. Az elmúlt 24 órában 36, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés - ezzel 30.312-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
" ["post_title"]=> string(49) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-jelentese-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-31 14:08:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-31 11:08:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402845" ["menu_order"]=> int(15148) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(423630) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-09 13:41:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 11:41:14" ["post_content"]=> string(753) "Mára virradóan újabb tíz román állampolgárt, köztük két gyermeket szállítottak haza Törökországból a román légierő gépeivel - közölte a Védelmi Minisztérium.
Hétfő óta összesen 31 román és két lengyel állampolgár érkezett hazánkba a földrengés sújtotta Törökországból a katonai repülőgépeken.
Tegnap a román légierő három katonai repülőgépe egy RO-USAR mentőcsapatot, egészségügyi személyzetet, a kutató-mentő munkához szükséges felszerelést, valamint alapvető ellátmányt szállított Törökországba - közölte a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Újabb tíz román állampolgárt szállítottak haza Törökországból" ["post_excerpt"]=> string(156) "Hétfő óta összesen 31 román és két lengyel állampolgár érkezett hazánkba a földrengés sújtotta Törökországból a katonai repülőgépeken. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ujabb-tiz-roman-allampolgart-szallitottak-haza-torokorszagbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 13:41:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 11:41:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423630" ["menu_order"]=> int(15149) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(417384) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-22 14:09:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-22 11:09:56" ["post_content"]=> string(1779) "
A legfelsőbb bíróság tegnap jogerősen felmentette Markó Attilát, az RMDSZ korábbi szakpolitikusát a korrupciós vádak alól az ellene folyó egyik perben. A bírói tanács elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését a vádlottak többségét felmentő korábbi ítélet ellen. Markó Attilát és az egykor államosított ingatlanok restitúciós kérelmeit elbíráló bizottság többi tagját azzal vádolta a DNA, hogy 128 millió euró értékű kártérítést szavaztak meg Horia Simu üzletembernek egy ingatlanért, mely az ügyészség szerint valójában csak 58 millió eurót ért, így az államot 70 millió euróval megkárosították. Markó Attila a restitúciós bizottságok tagjaként tevékenykedett közel két évtizeden keresztül, mindaddig, míg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt az ellene és társai ellen indított perben három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az RMDSZ egykori jogász-politikusa Magyarországra menekült azt követően, hogy öt más restitúciós, illetve kártérítési ügyben is vádat emelt az ügyészség ellene. Az öt ügy közül egyben ejtették a Markó Attila elleni vádat, miután a jogász-politikus bizonyította, hogy nem is volt jelen azon a bizottsági ülésen, amelyen a vitatott döntés született. A fellebbezés után ebben az ügyben is a legfelsőbb bíróság hoz jogerős ítéletet.

19. alkalommal díjazta a harmincöt év alatti romániai magyar alkotókat a Communitas Alapítvány irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház- és mozgásművészet, valamint film, televízió, rádió és multimédia kategóriákban. Az ünnepi gálaműsor alkalmával az idei év ösztöndíjasai is bemutatkoztak, akiket több száz pályamunka közül választottak ki az Ösztöndíjbizottság tagjai. Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke ünnepi beszédében a kulturális értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
A Communitas Alapítvány 2021-es díjazottjai Irodalom kategóriában: Bertóti Johanna, Borcsa Imola, Codău Annamária, Gál Hunor, Kali Ágnes, Kovács Beáta, Serestély Zalán, Székely Örs. Film, televízió, rádió és multimédia kategóriában: Birtalan Albert, Bogdán Farkas András, Bugnár Szidónia-Erika, László József, Puskás László, Sós Timothy Valentin, Ungvári Oscar. Színház- és mozgásművészet kategóriában: Bartha László Zsolt, Bugnár Zsolt, Gecse Ramóna, Gedő Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Kányádi György, Márton Emőke-Katinka, Tőtszegi Zsuzsanna, Vass Zsuzsanna. Vizuális művészetek kategóriában: Bede Kincső, Dimén Áron, Ganea Adrian, Kopacz Kund, Kurjatkó Tamás, Szabó Anna-Mária, Szőke Dalma Zsuzsanna, Tibád Eszter. Zeneművészet kategóriában: Benedek Miklós Balázs, Dávid-Kacsó Soma, Diószegi Benjamin, Domokos Előd, Gergely Zoltán, György Tünde, Nemes Tibor, Oláh Boglárka Eszter. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színvonalas mezőny alakult ki mindenik kategóriában. A díjazottak egy éven át havi 950 lejes támogatásban részesülnek - közölte közleményében az alapítvány.
" ["post_title"]=> string(37) "Communitas Alkotói Ösztöndíj 2021" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "communitas-alkotoi-osztondij-2021" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-31 14:03:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-31 11:03:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402837" ["menu_order"]=> int(15152) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3418 (24) { ["ID"]=> int(417389) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-22 14:28:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-22 11:28:16" ["post_content"]=> string(971) "
Várhatóan még a hét vége előtt meglesz az egyezség az ukrán gabonaexport újraindításáról, ezzel együtt Oroszország is engedélyt kap arra, hogy gabonát és műtrágyát exportáljon. Az ENSZ erre vonatkozó javaslatáról hetek óta tárgyalnak a felek Törökország közvetítésével, és most a török hatóságok bejelentették, hogy a tervek szerint ma aláírják a megállapodást, Isztambulban. Az ENSZ már hónapok óta arra figyelmeztet, milyen súlyos az élelmezési válság szerte a világban, és az ukrán helyzet jelentősen hozzájárul az élelmiszerválsághoz, amit a megállapodással meg lehetne oldani.
