A kormány bemutatta az országos helyreállítási terv véglegesnek tekinthető változatát, amelyet előzőleg benyújtott az Európai Bizottságnak elfogadásra. Erről és a készülő…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

A kormány bemutatta az országos helyreállítási terv véglegesnek tekinthető változatát, amelyet előzőleg benyújtott az Európai Bizottságnak elfogadásra. Erről és a készülő…
Continue Reading
„Azok a könyvek, melyek könyvtárad polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó” – idéztem Kosztolányi Dezsőt két nappal a nemzetközi könyvajándéknap után. Mert február 14-e nem csak a Bálint-napként is emlegetett Valentin-napról szól…
(tovább…) Continue Reading
A szociáldemokraták bíznak abban, hogy jövő év májusától az ő jelöltjük tölti be a kormányfői posztot a koalíciós megállapodásnak megfelelően…
Continue Reading
Vörös zászlót tűztek ki az egész román tengerpartra a vízi mentők. A tenger ma is háborog, erősek az áramlatok és…
Continue Reading
Törökország sürgős megoldást keres a Márvány-tengert, valamint a szomszédos Fekete- és Égei-tengert helyenként ellepő nyálkafoltok ellen, amelyek kiterjedése az utóbbi napokban soha nem látott méreteket öltött. A török Felsőoktatási Tanács elnöke, Yekta Sarac vasárnap a Twitteren azt közölte, hogy a jövő héten értékelik ki az ország egyetemei által folytatott vizsgálatokat és a megoldásra vonatkozó javaslatokat.
(tovább…) Continue ReadingA Világbank hétfőn bejelentette, hogy további 4,5 milliárd dollárnyi segélyt nyújt Ukrajnának az Egyesült Államok által biztosított pénzalapoknak köszönhetően. Az…
Continue Reading
Izraelben vasárnaptól megkezdték a 12-15 éves korosztály koronavírus elleni oltását – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
(tovább…) Continue Reading
A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart.
Continue ReadingCsaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai háborúban – közölte Colin Kahl, a Pentagon védelmi…
Continue ReadingMoszkva hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti az új START-szerződés által lehetővé tett amerikai ellenőrzéseket az oroszországi katonai helyszíneken. A 2010-ben aláírt,…
Continue Reading
Négy egyetem színművész és film-média szakos végzős hallgatói költöznek a héten Csíkszeredában és mutatják be vizsgaelőadásaikat az unscene – Művészeti Egyetemek Fesztiválja keretében.
(tovább…) Continue Reading
Az elállást a litván belügyminisztérium kezdeményezte.
Continue ReadingA kormány bemutatta az országos helyreállítási terv véglegesnek tekinthető változatát, amelyet előzőleg benyújtott az Európai Bizottságnak elfogadásra. Erről és a készülő európai gyógyszerstratégiáról beszélgettünk László Attila RMDSZ-szenátorral, a felsőház közegészségügyi bizottságának titkárával.
„Azok a könyvek, melyek könyvtárad polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó” – idéztem Kosztolányi Dezsőt két nappal a nemzetközi könyvajándéknap után. Mert február 14-e nem csak a Bálint-napként is emlegetett Valentin-napról szól…
Az Egyesült Királyságból indult kezdeményezés gyökerei 2012-ig nyúlnak vissza, amikor Amy Broadmoore gyerekkönyves blogger a hétéves fiával együtt könyvek ajándékozására ösztönözte a családtagjait és az ismerőseit. Az ötletnek híre ment a közösségi médiának köszönhetően, és ma már több mint negyvennégy országban – például Magyarországon, Romániában, Ausztráliában, a Fülöp-szigeteken, Kínában és Puerto Ricóban – ünneplik világszerte. Az ötletgazdák és a hozzájuk csatlakozók a mai napig arra törekednek, hogy a kezdeményezés által minél több gyerek jusson hozzá a könyvekhez, ugyanakkor az olvasást is szeretnék népszerűsíteni.
Magyarországon a Magyar Gyermekirodalmi Intézet évek óta egy felhívással fordul a felnőttekhez, és arra kéri őket, hogy ajándékozzanak könyvet egy ismerős vagy rokon gyereknek, esetleg hagyjanak egy-egy példányt a gyerekek által látogatott nyilvános helyiségekben, például váróteremben vagy játszósarokban. Sőt arra is ösztönzi a nagyokat, hogy ajándékozzanak jó állapotú kiadványokat a helyi könyvtárnak, kórháznak, napközi otthonnak, vagy olyan szervezetnek, amely használt könyveket juttat el rászoruló gyerekeknek.
Miért olyan népszerű a nemzetközi könyvajándéknap? Elsősorban azért, mert a látszat ellenére a mai napig rengetegen olvasnak, és a sorok között elmerülve egy teljesen új világban találják magukat. Ugyanakkor kiváló lehetőség arra, hogy törődjenek az embertársaikkal, például a rászoruló gyerekekkel, mosolyt csaljanak az arcokra, és nem mellékesen hozzájáruljanak a közösségek megerősítéséhez.
Hogyan fejleszthetik a gyerekeket a könyvek? Segíthetnek az alapvető nyelvi készségek, illetve a szókincs fejlesztésében, ugyanakkor színesítik, kitágítják a világot. Továbbá kérdéseket vetnek fel, válaszokat adnak, ráadásul kellemes társaságot és szórakozást nyújtanak.
A mai rész vége felé felolvasnék egy Márai Sándor-idézetet: „Csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit. Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni.” Az értelmezését a hallgatóra bízom.
A szociáldemokraták bíznak abban, hogy jövő év májusától az ő jelöltjük tölti be a kormányfői posztot a koalíciós megállapodásnak megfelelően – mondta Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke. Hozzátette: ahhoz, hogy ő legyen a miniszterelnök, szüksége van a kollégái támogatására. A koalíciós megállapodás felrúgása előrehozott választásokat vonna maga után – magyarázta Marcel Ciolacu.
" ["post_title"]=> string(73) "Ha nincs miniszterelnök váltás előrehozott választások következnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ha-nincs-miniszterelnok-valtas-elorehozott-valasztasok-kovetkeznek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-10 10:53:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-10 07:53:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417956" ["menu_order"]=> int(14766) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(417952) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-10 10:52:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-10 07:52:30" ["post_content"]=> string(611) "Vörös zászlót tűztek ki az egész román tengerpartra a vízi mentők. A tenger ma is háborog, erősek az áramlatok és várhatóan szombat előtt ez nem is változik, ezért tilos a fürdés. A hatóságok figyelmeztetik a turistákat, hogy vegyék figyelembe a vízi mentők utasításait, hiszen csupán ezen a héten négy férfi fulladt a tengerbe és további öt személyt sikerült kimenteni a vízből. A vízi mentők a délelőtt folytatták két 18-20 éves fiatal keresését, akik az este tűntek el a tengerben Costinesti üdülőhelyen.
" ["post_title"]=> string(19) "Veszélyes a tenger" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "veszelyes-a-tenger" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-10 12:47:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-10 09:47:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417952" ["menu_order"]=> int(14767) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(403163) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-07 15:02:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 12:02:20" ["post_content"]=> string(1514) "Törökország sürgős megoldást keres a Márvány-tengert, valamint a szomszédos Fekete- és Égei-tengert helyenként ellepő nyálkafoltok ellen, amelyek kiterjedése az utóbbi napokban soha nem látott méreteket öltött. A török Felsőoktatási Tanács elnöke, Yekta Sarac vasárnap a Twitteren azt közölte, hogy a jövő héten értékelik ki az ország egyetemei által folytatott vizsgálatokat és a megoldásra vonatkozó javaslatokat.
A török Éghajlatváltozás és Éghajlatpolitika Kutatási Egyesület elnöke, Baran Bozoglu a Demirören török hírügynökségnek nyilatkozott a ragadós lepel megjelenésének okairól és további kialakulásának megelőzéséről. A vasárnap megjelent interjúban Bozoglu rámutatott: a nyálka tulajdonképpen tengeri élőlények által termelt szerves anyag, a mostani katasztrofális helyzetért pedig a víz növekvő szennyezettsége és az éghajlatváltozás a felelős. Hangsúlyozta, hogy a part menti városok, köztük a 16 millió lakosú Isztambul szennyvizét nem tisztítják megfelelően, így a kelleténél több nitrogén és foszfor kerül a tengerekbe, amelyeknek átlaghőmérséklete ráadásul 2,5 Celsius-fokkal magasabb, mint a korábbi években. A nyálka akadályozza az oxigén lejutását a tengerbe - hívta fel a figyelmet Bozoglu a probléma súlyosságára.
" ["post_title"]=> string(54) "Környezetvédelmi gondok Törökország felségvizein" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "kornyezetvedelmi-gondok-torokorszag-felsegvizein" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-07 15:02:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 12:02:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403163" ["menu_order"]=> int(14768) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(417944) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-09 14:31:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-09 11:31:21" ["post_content"]=> string(863) "A Világbank hétfőn bejelentette, hogy további 4,5 milliárd dollárnyi segélyt nyújt Ukrajnának az Egyesült Államok által biztosított pénzalapoknak köszönhetően.
Az újabb segélycsomag lehetővé teszi az ukrán központi kormányzat és a helyi hatóságok számára a szociális támogatások, a nyugdíjak és az egészségügyi kiadások kifizetését. Ezzel együtt a Világbank eddig 13 milliárd dolárral támogatta Ukrajnát. Ezzel párhuzamosan az amerikai védelmi minisztérium további 1 milliárd dollár értékű katonai támogatást jelentett be Ukrajna részére. Ez az eddigi legnagyobb mértékű segélycsomag, amit az amerikai elnök saját kölétségvetéskeretéből jóváhagyhat.
" ["post_title"]=> string(30) "Anyagi támogatás Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "anyagi-tamogatas-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-09 14:31:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-09 11:31:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417944" ["menu_order"]=> int(14771) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(403160) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-07 14:58:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 11:58:48" ["post_content"]=> string(1084) "Izraelben vasárnaptól megkezdték a 12-15 éves korosztály koronavírus elleni oltását - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Csekély érdeklődés övezi a lap szerint a tizenévesek oltását, vagyis csak néhány ezren kértek időpontot a négy betegbiztosító egyikében, hogy beoltsák őket a a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával. Előzőleg hosszú tanácskozások után az izraeli egészségügyi minisztérium úgy döntött, hogy kifejezetten csakis a valamely kockázati csoporthoz tartozókat szólítják fel oltásra, vagyis a krónikus betegségekben, légzőszervi megbetegedésekben, cukorbetegségben, túlsúlyos és rákos betegségekben szenvedő serdülőkre vonatkozik a felhívás, és nem tesznek közzé átfogó ajánlást a 15-12 éves gyermekek oltására, hanem teljesen a szülőkre és a gyermekekre bízzák a kérdés eldöntését.
" ["post_title"]=> string(49) "Izrael is oltaná a kamaszokat koronavírus ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "izrael-is-oltana-a-kamaszokat-koronavirus-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-07 14:58:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 11:58:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403160" ["menu_order"]=> int(14772) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(423908) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-16 14:00:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-16 12:00:41" ["post_content"]=> string(1061) "Sztrájk miatt leállítják a forgalmat holnap több németországi nemzetközi repülőtéren. Az üzemeltetők tegnapi bejelentései szerint nem indít és fogad utasszállító járatokat pénteken a frankfurti, és a müncheni sem. Egész nap szünetel majd a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is, másutt pedig komoly fennakadásokkal, késésekkel, járattörlésekkel kell számolni a sztrájk miatt, amelyet a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezet hirdetett meg.
A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart. A munkabeszüntetés a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről folytatott tárgyalásokhoz kapcsolódik.
A Ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel.
" ["post_title"]=> string(79) "Sztrájk miatt leáll a közlekedés több németországi repülőtéren holnap" ["post_excerpt"]=> string(117) "A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "sztrajk-miatt-leall-a-kozlekedes-tobb-nemetorszagi-repuloteren-holnap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-16 14:00:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-16 12:00:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423908" ["menu_order"]=> int(14773) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(417942) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-09 14:30:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-09 11:30:17" ["post_content"]=> string(528) "Csaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai háborúban - közölte Colin Kahl, a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára.
Az amerikai tisztségviselő szerint az orosz fegyveres erők rendkívüli veszteségeket szenvedtek el, mert az ukrán hadsereg jól működik. Hivatalos orosz adatok nem állnak rendelkezésre a veszteségekről.
" ["post_title"]=> string(64) "Egyesült Államok szerint 80 ezer katona az oroszok vesztesége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "egyesult-allamok-szerint-80-ezer-katona-az-oroszok-vesztesege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-09 14:30:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-09 11:30:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417942" ["menu_order"]=> int(14774) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(417940) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-09 14:27:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-09 11:27:58" ["post_content"]=> string(1137) "Moszkva hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti az új START-szerződés által lehetővé tett amerikai ellenőrzéseket az oroszországi katonai helyszíneken.
A 2010-ben aláírt, kulcsfontosságú orosz-amerikai megállapodás kölcsönösen lehetővé tette a két fél számára a másik ország katonai helyszíneinek rendszeres ellenőrzését. Az atomfegyverek számát csökkentő és korlátozó új START-megállapodás a telepített robbanófejek számát legfeljebb 1550-ban korlátozta országonként, ami csaknem 30 százalékos csökkenést jelentett a korábbi, 2002-ben meghatározott értékhez képest. A szerződés a rakéták és bombázó-repülőgépek számát 800-ban maximalizálta, ami azonban még mindig elég a Föld elpusztításához. Az új START-szerződést a felek 2021 januárjában öt évre hosszabbították meg. Moszkvának és Washingtonnak kölcsönösen évente mintegy húsz ilyen ellenőrzést lenne joga végrehajtani a másik fél területén.
" ["post_title"]=> string(45) "Moszkva felfüggesztette a START-szerződést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "moszkva-felfuggesztette-a-start-szerzodest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-09 14:28:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-09 11:28:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417940" ["menu_order"]=> int(14775) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(403155) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-07 14:51:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 11:51:57" ["post_content"]=> string(745) "Négy egyetem színművész és film-média szakos végzős hallgatói költöznek a héten Csíkszeredában és mutatják be vizsgaelőadásaikat az unscene - Művészeti Egyetemek Fesztiválja keretében.
A filmvetítéseket, koncerteket, workshopokat is magában foglaló programsorozat „nulladik” kiadását a koronavírus-járvány okozta kényszerhelyzet szülte, ám a szervezők szándéka szerint hagyománnyá válhat. Az előadóművészetek kedvelőit keddtől vasárnapig várja a Csíkszeredában első alkalommal megszervezett unscene - Művészeti Egyetemek Fesztiválja.
" ["post_title"]=> string(59) "Unscene_Művészeti Egyetemek fesztiválja Csíkszeredában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "unscene_muveszeti-egyetemek-fesztivalja-csikszeredaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-07 14:54:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 11:54:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403155" ["menu_order"]=> int(14776) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(423906) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-16 13:59:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-16 11:59:35" ["post_content"]=> string(711) "Litvánia egyoldalúan megszüntette az együttműködést a fehérorosz közlekedési és vámügyi hatóságokkal a közös határon – közölte ma a fehérorosz állami határbizottság sajtószolgálata. A tájékoztatás szerint a döntést Vilnius nem indokolta - olvasható a minszki közleményben.
A litván kormány január közepén döntött úgy, hogy felmondja a Fehéroroszországgal 2006-ban aláírt, a határ menti együttműködés alapelveiről szóló megállapodást.
Az elállást a litván belügyminisztérium kezdeményezte.
" ["post_title"]=> string(86) "Litvánia megszüntette együttműködését Fehéroroszországgal a határforgalomban" ["post_excerpt"]=> string(60) "Az elállást a litván belügyminisztérium kezdeményezte." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "litvania-megszuntette-egyuttmukodeset-feheroroszorszaggal-a-hatarforgalomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-16 13:59:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-16 11:59:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423906" ["menu_order"]=> int(14777) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3520 (24) { ["ID"]=> int(403132) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-07 16:12:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-07 13:12:00" ["post_content"]=> string(589) "A kormány bemutatta az országos helyreállítási terv véglegesnek tekinthető változatát, amelyet előzőleg benyújtott az Európai Bizottságnak elfogadásra. Erről és a készülő európai gyógyszerstratégiáról beszélgettünk László Attila RMDSZ-szenátorral, a felsőház közegészségügyi bizottságának titkárával.