Elindult a nevezés a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3821 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Elindult a nevezés a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába.
(tovább…) Continue ReadingAz egészségügyi rendszer mélyreható reformjára van szükség, hogy a román állam ne kerüljön többé abba a súlyos helyzetbe, hogy kórháztüzeket oltson – jelentette ki Klaus Johannis, a fővárosi Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szervezett tanévnyitó ünnepségen.
(tovább…) Continue Reading
Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést. A katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.
(tovább…) Continue Reading
A 100 ezer lejes fődíjat a 083577-es sorszámú jelentkező viheti el, a 10 ezer lejes jutalmat pedig az ezt követő 80. sorszám tulajdonosa kapja meg.
(tovább…) Continue ReadingMegszerezte első polgármesteri tisztségét az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt egy Szász-Anhalt tartományi településen vasárnap tartott önkormányzati választáson.
(tovább…) Continue Reading
30.487 személy kapta meg Romániában a koronavírus elleni vakcinát tegnap – derül ki a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság adataiból.
(tovább…) Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 8292 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 32.000 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Hölgyes Pál Zsolt lemhényi római katolikus plébános elmélkedését sugározzuk. A hangfelvétel 2016-ban készült.
Continue Reading
Sürgősségi rendeletet fogadott el tegnap a kormány 17 alapélelmiszer árának korlátozása érdekében.
(tovább…) Continue Reading
Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi református lelkész hirdet igét.
Continue Reading
A bukaresti orosz nagykövetség 40 alkalmazottja családtagjaikkal együtt egy orosz légitársaság polgári repülőgépének fedélzetén készül elhagyni hazánk területét – közölte…
Continue Reading
A fertőzéstől való félelem és a beoltatlan személyekre vonatkozó korlátozások fellendítették a koronavírus ellen oltási kampányt.
(tovább…) Continue ReadingElindult a nevezés a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába.
A szervezők idén dokumentumfilmeket várnak az erdélyi alkotóktól - közölte a Filmtett Egyesület. A megmérettetés évente műfajt vált: tavaly fikciós alkotások versenyeztek a fesztiválon, idén pedig dokumentarista alkotásokat lehet benevezni. A Filmgalopp idei versenyében bármilyen témájú és technikájú, de valamilyen formában a valóságot rögzítő dokumentumfilm indulhat, amely 2021. január 1-je óta készült el, és amely stábjának kulcsfigurái nagyrészt erdélyi alkotók. A nevezés határideje augusztus 20., éjfél.
" ["post_title"]=> string(34) "Elindult a nevezés a Filmgaloppra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "elindult-a-nevezes-a-filmgaloppra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-03 14:40:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:40:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428130" ["menu_order"]=> int(11520) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(407358) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-04 14:30:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:30:18" ["post_content"]=> string(1939) "Az egészségügyi rendszer mélyreható reformjára van szükség, hogy a román állam ne kerüljön többé abba a súlyos helyzetbe, hogy kórháztüzeket oltson – jelentette ki Klaus Johannis, a fővárosi Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szervezett tanévnyitó ünnepségen.
Az államfő szerint a koronavírus-világjárvány miatti nyomás alatt a román egészségügyi rendszer évtizedek óta fennálló hiányosságai és hibái minden eddiginél drámaibb módon kerültek előtérbe, és súlyos emberi tragédiákhoz vezettek. A helyzet orvoslása, a páciensek biztonsága és az elkövetkező orvos generációk jövője érdekében minél gyorsabban végre kell hajtani a rendszer mélyreható reformját, mondta Klaus Johannis. A koronavírus-világjárványt a félretájékoztatás járványa súlyosbította az elmúlt időszakban – jelentette ki Klaus Johannis. Az államfő azt mondta beszédében: a tudományos alapot nélkülöző vélemények és a közösségi médiában szándékosan terjesztett álhírek gerjesztette félretájékoztatási kampány eredményeként hosszú évek orvosi képzését és gyakorlatát kérdőjelezi meg az emberek egy része. Az álhírek járványszerű terjedése kétségbe vonta az évek során tökéletesített módszerekkel előállított vakcinák hatékonyságát. Mindez fölöslegesen megterheli az orvosok amúgy is nehéz munkáját.Az államelnök emlékeztetett, hogy a Képzett Románia projekt egyik nagy célkitűzése a funkcionális és tudományos analfabetizmus jelentős csökkenése. Az innovációt életünk minden területére, a társadalomba, a gazdaságba és természetesen az oktatásba is be kell építenünk – szögezte még le az államelnök.
" ["post_title"]=> string(66) "Az egészségügyi rendszer mélyreható reformjára van szükség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "az-egeszsegugyi-rendszer-melyrehato-reformjara-van-szukseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-04 14:33:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:33:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407358" ["menu_order"]=> int(11521) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(428128) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-03 14:39:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:39:38" ["post_content"]=> string(946) "Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést. A katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.
"Ahhoz, hogy tisztelni tudjuk azokat, akik hisznek benne, minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani" - mondta a katolikus egyházfő. Stockholm központjában a Svédországban élő, 37 éves iraki Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett. Ellene utólag "etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás", továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára.
" ["post_title"]=> string(42) "Ferenc pápa elítélte a Korán-égetést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ferenc-papa-elitelte-a-koran-egetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-03 14:39:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:39:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428128" ["menu_order"]=> int(11522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3813 (24) { ["ID"]=> int(407355) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-04 14:24:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:24:16" ["post_content"]=> string(651) "A 100 ezer lejes fődíjat a 083577-es sorszámú jelentkező viheti el, a 10 ezer lejes jutalmat pedig az ezt követő 80. sorszám tulajdonosa kapja meg.
Az első húzásra 518.186-an jelentkeztek. Sorsolás hetente lesz, a december 31-ig tartó oltáslottón 1139 pénzjutalmat sorsolnak ki összesen 15 millió lej értékben. A két legfontosabb nyereményt, az 500.000 lejes pénzjutalmat és az 1.000.000 lejes főnyereményt december 31-én sorsolják ki.
" ["post_title"]=> string(41) "Megvannak az oltáslottó első nyertesei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "megvannak-az-oltaslotto-elso-nyertesei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-04 14:24:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:24:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407355" ["menu_order"]=> int(11523) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(428126) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-03 14:38:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:38:19" ["post_content"]=> string(1126) "Megszerezte első polgármesteri tisztségét az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt egy Szász-Anhalt tartományi településen vasárnap tartott önkormányzati választáson.
Az AfD a volt NDK területén fekvő tartomány egy kisebb településén, a nagyjából kilencezer lakosú Raguhn-Jeßnitz-ben aratta első polgármester-választási sikerét. Az AfD az utóbbi hónapokban folyamatosan erősödött, országos választói támogatottsága 19-20 százalékos, megelőzve a legnagyobb kormánypártot, a 18-19 százalékon álló szociáldemokratákat (SPD). Az AfD így előlépett Németország második számú politikai erejévé. A 2013-ban alapított párt 2017-ben jutott be a szövetségi parlamentbe, a Bundestagba, eddigi legnagyobb önkormányzati választási sikerét egy hete érte el a Szász-Anhalttal szomszédos, szintén a volt NDK területén fekvő Sonneberg járásban tartott közigazgatási vezető választáson.
" ["post_title"]=> string(62) "Folytatja választási sikereit a szélsőjoboldali német AfD" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "folytatja-valasztasi-sikereit-a-szelsojoboldali-nemet-afd" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-03 14:38:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:38:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428126" ["menu_order"]=> int(11524) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(407352) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-04 14:12:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:12:27" ["post_content"]=> string(785) "30.487 személy kapta meg Romániában a koronavírus elleni vakcinát tegnap – derül ki a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság adataiból.
Az oltási kampány kezdetétől 5.603.563 személyt immunizáltak, közülük 5.421.148-at a vakcina mindkét dózisával beoltották, 166.832-en pedig a harmadik dózist is megkapták. Tegnap huszonhét mellékhatást regisztráltak a vakcina beadását követően, 3 lokális, 27 általános jellegű volt. Az oltáskampány kezdetétől összesen 17.307 esetben jegyeztek mellékhatást a koronavírus elleni vakcina beadása után.
" ["post_title"]=> string(53) "A vírus terjedése pozitívan hat az oltási kedvre?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "a-virus-terjedese-pozitivan-hat-az-oltasi-kedvre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-04 14:12:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:12:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407352" ["menu_order"]=> int(11525) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(407348) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-04 14:04:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:04:00" ["post_content"]=> string(1000) "A legutóbbi tájékoztatás óta 8292 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 32.000 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az új esetekkel 1.274.119-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, 1.130.791 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. A hétfői jelentés értelmében 4.153 személyt kezelnek kórházban COVID-19-, közülük 1468 személy szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 406 kiskorú van, közülük 21-et ápolnak az intenzív osztályon. Románia területén 79.778 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 12.327 intézményi elkülönítésben, 61.581 személy van házi, 189 intézményes karanténban.
" ["post_title"]=> string(49) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-jelentese-23" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-04 14:04:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-04 11:04:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407348" ["menu_order"]=> int(11527) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(428058) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-02 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-02 04:00:00" ["post_content"]=> string(724) "Mai egyházi műsorunkban Hölgyes Pál Zsolt lemhényi római katolikus plébános elmélkedését sugározzuk. A hangfelvétel 2016-ban készült.

Sürgősségi rendeletet fogadott el tegnap a kormány 17 alapélelmiszer árának korlátozása érdekében.
A jogszabály a következő három hónapban 20 százalékra korlátozza a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést, a nagybani forgalmazók pedig az adásvételek számától függetlenül együttesen legfeljebb 5 százalékos haszonkulcsot számolhatnak fel. A rendelet fehér kenyérre, friss tehéntejre, "telemeára", joghurtra, búzalisztre, kukoricalisztre, tojásra, napraforgóolajra, csirkehúsra, sertéshúsra, friss zöldségre, gyümölcsre, burgonyára és cukorra vonatkozik. Az élelmiszerárak csökkentését célzó sürgősségi rendelet a közlönyben történő megjelenésétől számított 30 nap után lép hatályba.
" ["post_title"]=> string(32) "Olcsóbbodhat 17 alapélelmiszer" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "olcsobbodhat-17-alapelelmiszer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-01 12:31:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-01 09:31:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428117" ["menu_order"]=> int(11530) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3829 (24) { ["ID"]=> int(407285) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-03 09:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-03 06:00:00" ["post_content"]=> string(720) "Hallgassa meg Jakó Sándor Zsigmond, jankafalvi református lelkész igehirdetését!

A bukaresti orosz nagykövetség 40 alkalmazottja családtagjaikkal együtt egy orosz légitársaság polgári repülőgépének fedélzetén készül elhagyni hazánk területét - közölte a külügyminisztérium.
Ezt a járatot a diplomáciai kapcsolatokról szóló jogszabályok engedélyezik. Románia az Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja következtében döntött az orosz bukaresti diplomáciai képviselet létszámcsökkentéséről. A külügyminisztérium június 8-án szólította fel Oroszország bukaresti nagykövetségét, hogy 30 napon belül csökkentse 40 fővel a személyzetét.
" ["post_title"]=> string(46) "Negyven orosz diplomata távozik Romániából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "negyven-orosz-diplomata-tavozik-romaniabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-01 12:30:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-01 09:30:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428115" ["menu_order"]=> int(11532) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3806 (24) { ["ID"]=> int(407317) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-02 09:54:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-02 06:54:33" ["post_content"]=> string(907) "A fertőzéstől való félelem és a beoltatlan személyekre vonatkozó korlátozások fellendítették a koronavírus ellen oltási kampányt.
Az elmúlt 24 órában majdnem 62 ezren oltatták be magukat, ebből 25 ezren az első dózist kapták meg, mintegy 34 ezren pedig a harmadik emlékeztető oltást. Andi Nodiţ, a fővárosi Bagdasar Arseni sürgősségi osztályának vezetője arra biztat mindenkit, hogy oltassa be magát, ha nem akar hozzájuk kerülni, mert ebben az időszakban nagyon korlátozott a segélynyújtási lehetőség. Rengeteg beteg van a sürgősségi osztályon és az intenzív terápián. A kórházak megpróbálhatnak segíteni, de az emberek magukon is segíthetnek az oltással - hangsúlyozta a kórház vezetője.
" ["post_title"]=> string(35) "Egyre többen jelentkeznek oltásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "egyre-tobben-jelentkeznek-oltasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-02 09:54:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-02 06:54:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407317" ["menu_order"]=> int(11533) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3790 (24) { ["ID"]=> int(428130) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-03 14:40:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:40:47" ["post_content"]=> string(801) "Elindult a nevezés a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába.
A szervezők idén dokumentumfilmeket várnak az erdélyi alkotóktól - közölte a Filmtett Egyesület. A megmérettetés évente műfajt vált: tavaly fikciós alkotások versenyeztek a fesztiválon, idén pedig dokumentarista alkotásokat lehet benevezni. A Filmgalopp idei versenyében bármilyen témájú és technikájú, de valamilyen formában a valóságot rögzítő dokumentumfilm indulhat, amely 2021. január 1-je óta készült el, és amely stábjának kulcsfigurái nagyrészt erdélyi alkotók. A nevezés határideje augusztus 20., éjfél.
" ["post_title"]=> string(34) "Elindult a nevezés a Filmgaloppra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "elindult-a-nevezes-a-filmgaloppra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-03 14:40:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-03 11:40:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428130" ["menu_order"]=> int(11520) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5895f0a6c8872d947c548795f0d3e4a7" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:853a93ba1e611daa3cb1932a7d8f9d23" }