Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.


Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.
Continue Reading
A járóbeteg-szakellátásban végzett távkonzultáció esetében a betegeknek nem kell a családorvos vagy más szakorvos által kiállított küldőpapírt bemutatniuk.
Continue ReadingAz orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt.
Continue Reading
A nyers adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Continue Reading
A helyi idő szerint hajnali 3 óra körül bekövetkezett rengés epicentruma 20 kilométer mélyen volt, körülbelül száz kilométerre az Afganisztánnal határos tartomány székhelyétől, Kvettától.
Continue Reading
Megkezdődött a nyári szünidő, de az aradi magyar iskolában vagy a magyar tagozatokon járó diákok továbbra is mehetnek foglalkozásokra. A nyári iskolának eddig is volt hagyománya Aradon, de az RMDSZ idén kiterjesztette mindhárom iskolára, amelyekben magyar tanítás folyik.
(tovább…) Continue Reading
A dokumentumban többek között olyan szövegrész is szerepel, amelyben az európai parlament felkéri az Egyesült Államokat, hogy gyorsítsa fel Románia, Bulgária és Ciprus felvételét a vízummentességet biztosító Visa Waiver programba.
Continue Reading
144 éve, 1879. július 2-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszacsécsén született Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom egyik legjelentősebb alakja.
(tovább…) Continue Reading
A kapcsolat nem szakadt meg, a már korábban vizsgált gyerekeket, a járványügyi szabályok betartása mellett, április óta megint át tudjuk hozni Magyarországra, műtétekre – írják a szolgálat közleményében.
Continue ReadingMától tölthetik ki a kilencedik osztályba jelentkező tanulók és szüleik azokat a beiratkozási űrlapokat, amelyek alapján megtörténik a diákok számítógépes elosztása.
Continue ReadingAz ombudsman szerint az intézkedés korlátozza a személyek egészségügyi ellátáshoz való jogát, alkotmányellenes és törvénybe ütköző.
Continue ReadingKis híján 6 900 vállalat függesztette fel tevékenységét hazánkban az idei első öt hónapban – derül ki a cégbíróság tegnap közzétett adataiból.
Continue ReadingA legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika. Az Artisjus Egyesület a tegnapi Dalszerzők Napja alkalmából országos reprezentatív felmérést végzett arról, a zene miként segített megbirkózni az embereknek a rendkívüli körülményekkel, váratlan helyzetekkel a pandémia idején. A felmérés júliusban, a magyar lakosság körében, országosan reprezentatív mintavétellel, 1342 fő megkérdezésével készült - közölte az Artisjus az MTI-vel.
A felmérés eredményei szerint a népesség 64 százalékának segített a zenehallgatás valamely konkrét nehéz élethelyzeten az elmúlt időszakban. A a Z generáció 71 százalékának, a baby boomerek 79 százalékának jelentettek kapaszkodót a dalok, zeneművek. A megkérdezettek háromnegyede a zenehallgatásra nemcsak szórakozásként tekint, hanem terápiás eszközként is. Az idei Dalszerzők Napja is azt üzeni: a dal erőt ad. A felmérés azt mutatja, hogy a bezártság elviseléséhez legmagasabb arányban az egyedül élőknek jelentett segítséget a zenehallgatás. A válaszok alapján az emberek 74 százalékának jelentett támaszt szomorú élethelyzetben, 67 százalékának a stressz kezelésében, 51 százaléknak a magány csillapításában a zene. A nők számára jellemzően a lelkiállapot javításában segítettek a dalok, míg a férfiaknak inkább konkrét tevékenységek kapcsán.
Műfajt tekintve a férfiak közül jelentősen többen hallgattak dzsesszt, elektronikus és klasszikus zenét. A nők körében a pop, a musical/filmzene és gyerekdalok örvendenek nagyobb népszerűségnek.
" ["post_title"]=> string(14) "A dal erőt ad" ["post_excerpt"]=> string(130) "Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(13) "a-dal-erot-ad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 13:44:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 10:44:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407521" ["menu_order"]=> int(11431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(428254) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-06 13:54:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 10:54:47" ["post_content"]=> string(1210) "A családorvosok és a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosok a továbbiakban is végezhetnek távkonzultációt és kiállíthatnak elektronikus recepteket a potenciálisan fertőző betegek és a krónikus betegek számára – tájékoztat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
Az orvosnak ilyen esetekben is be kell vezetnie a konzultációt a nyilvántartásba és a páciens kórlapjába, megjelölve a konzultáció időpontját és hogy milyen kommunikációs eszközt használtak hozzá. Ugyanakkor a receptet elektronikus úton is elküldheti a páciensnek. A járóbeteg-szakellátásban végzett távkonzultáció esetében a betegeknek nem kell a családorvos vagy más szakorvos által kiállított küldőpapírt bemutatniuk – hívták fel a figyelmet.
Emellett a pszichiátriai terápiák, genetikai tanácsadás, illetve a pszichológusok vagy logopédusok által nyújtott szolgáltatások esetében is alkalmazható a távkonzultáció – szögezi le az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye.
" ["post_title"]=> string(51) "Kiterjesztették a távkonzultáció lehetőségét" ["post_excerpt"]=> string(172) "A járóbeteg-szakellátásban végzett távkonzultáció esetében a betegeknek nem kell a családorvos vagy más szakorvos által kiállított küldőpapírt bemutatniuk." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "kiterjesztettek-a-tavkonzultacio-lehetoseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-06 13:54:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 10:54:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428254" ["menu_order"]=> int(11432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(407519) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-07 12:56:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 09:56:14" ["post_content"]=> string(937) "A NATO visszavonta tegnap az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió nyolc tagjának akkreditációját arra hivatkozva, hogy "be nem jelentett hírszerzőtisztekről" van szó – adja hírül ma az MTI. Az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt.
Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.
A NATO szóvivője emellett megerősítette, hogy a korábbi húszról tízre csökkentik az Oroszországi Föderáció által a szövetséghez akkreditálható állandó képviselet létszámát.
" ["post_title"]=> string(59) "Moszkva nem hisz a NATO-nak diplomatái kiutasítása után" ["post_excerpt"]=> string(71) " Az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "moszkva-nem-hisz-a-nato-nak-diplomatai-kiutasitasa-utan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 12:56:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 09:56:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407519" ["menu_order"]=> int(11433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3471 (24) { ["ID"]=> int(428252) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-06 13:52:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 10:52:50" ["post_content"]=> string(1050) "A nyers adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az első negyedévi növekedés még 5,2 százalékos volt, ami április végéig 3,4 százalékra lassult. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint idén az első öt hónapban 3,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben.
A nyers adatok szerint a növekedés főként az élelmiszer-, ital- és dohánytermék-forgalmazás 5,1 százalékos emelkedésének köszönhető, a nem élelmiszerek értékesítési volumene 4,0 százalékkal nőtt, míg az üzemanyag-eladás mértéke 1 százalékkal csökkent az előző év első öt hónapjában regisztrált adathoz képest.
" ["post_title"]=> string(47) "Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése" ["post_excerpt"]=> string(197) "A nyers adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "lassult-a-kiskereskedelmi-forgalom-novekedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-06 13:52:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 10:52:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428252" ["menu_order"]=> int(11434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(407517) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-07 12:55:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 09:55:14" ["post_content"]=> string(874) "Legalább húsz halottja és mintegy 300 sérültje van az 5,7-es erősségű földrengésnek, amely ma hajnalban rázta meg a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományt - közölte a pakisztáni katasztrófavédelmi hatóság. Több mint száz vályogház összeomlott, számos épület megrongálódott.
A helyi idő szerint hajnali 3 óra körül bekövetkezett rengés epicentruma 20 kilométer mélyen volt, körülbelül száz kilométerre az Afganisztánnal határos tartomány székhelyétől, Kvettától. A tartomány érintett körzeteit katasztrófa sújtotta területté nyilvánították.
Pakisztánban, amely egymásnak feszülő tektonikus lemezek felett fekszik, gyakoriak a földrengések.
" ["post_title"]=> string(61) "Erős földrengés rázta meg Pakisztán délnyugati részét" ["post_excerpt"]=> string(208) "A helyi idő szerint hajnali 3 óra körül bekövetkezett rengés epicentruma 20 kilométer mélyen volt, körülbelül száz kilométerre az Afganisztánnal határos tartomány székhelyétől, Kvettától." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "eros-foldrenges-razta-meg-pakisztan-delnyugati-reszet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 12:55:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 09:55:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407517" ["menu_order"]=> int(11435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(427932) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-06 12:25:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 09:25:00" ["post_content"]=> string(1026) "Megkezdődött a nyári szünidő, de az aradi magyar iskolában vagy a magyar tagozatokon járó diákok továbbra is mehetnek foglalkozásokra. A nyári iskolának eddig is volt hagyománya Aradon, de az RMDSZ idén kiterjesztette mindhárom iskolára, amelyekben magyar tanítás folyik.
A kéthetes időszakokban különböző szabadidős foglalkozásokat, csoportos kirándulásokat szerveznek a diákoknak, akik nem utaznak el, nem táborokban töltik a szünidőt, illetve, akik szüleinek nehéz lenne megoldani a felügyeletet ebben az időszakban. A nyári iskoláról Pataky Lehel Zsolt az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnökét, Péró Tamást kérdezte.
Elsöprő szavazattöbbséggel fogadott el határozatot az Európai Parlament az EU és az Egyesült Államok jövőbeli kapcsolatáról, amelyben egyenlő partnerségre kérik fel az Egyesült Államokat a globális kihívásokkal szembeni válaszadásban. A dokumentumban többek között olyan szövegrész is szerepel, amelyben az európai parlament felkéri az Egyesült Államokat, hogy gyorsítsa fel Románia, Bulgária és Ciprus felvételét a vízummentességet biztosító Visa Waiver programba.
Az európai képviselők a vízummentesség kölcsönösségének fontosságára hivatkoznak és felkérik, hogy az Egyesült Államok biztosítson vízummentességet az Európai Unió valamennyi tagállamának. Ugyanakkor üdvözli a vízumkényszer eltörlését Lengyelország esetében, illetve annak megerősítését, hogy Horvátország is teljesíti az ehhez szükséges összes követelményt. A Horvátországgal szembeni vízummentesség bevezetését követően már csak Bulgáriával, Romániával és Ciprussal szemben van vízumkötelezettség az EU és az Egyesült Államok között. Egy tavaly októberben elfogadott parlamenti határozat az Európai Bizottságot kérte fel, hogy intézkedjen a vízumkényszer felszámolása érdekében.
Az uniós törvények értelmében, amennyiben egy ország nem számolja fel a vízumkényszert a hivatalos felkérést követő 24 hónapon belül, a Bizottságnak jogi dokumentumot kell elfogadnia, amely a kölcsönösség elve alapján 12 hónapra bevezeti a vízumkényszert az illető állam polgáraival szemben. Az amerikai törvények szerint a Romániával szembeni vízumkényszer eltörléséhez a romániai vízumkérelmek elutasítási aránya 3 százalék alatti kell legyen, ez a tavalyi év elején 10,44 százalékos volt a román állampolgárok esetében.
" ["post_title"]=> string(120) "Elsöprő szavazattöbbséggel fogadott el határozatot az EP az EU és az Egyesült Államok jövőbeli kapcsolatáról" ["post_excerpt"]=> string(250) "A dokumentumban többek között olyan szövegrész is szerepel, amelyben az európai parlament felkéri az Egyesült Államokat, hogy gyorsítsa fel Románia, Bulgária és Ciprus felvételét a vízummentességet biztosító Visa Waiver programba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(108) "elsopro-szavazattobbseggel-fogadott-el-hatarozatot-az-ep-az-eu-es-az-egyesult-allamok-jovobeli-kapcsolatarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 12:10:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 09:10:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407512" ["menu_order"]=> int(11437) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(427927) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-06 12:16:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 09:16:00" ["post_content"]=> string(981) "144 éve, 1879. július 2-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszacsécsén született Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom egyik legjelentősebb alakja.
Szülőházát rég lebontották, de a falu közössége a szülőház tökéletes másolatának felépítésével tiszteleg nagy szülöttje előtt. Két hónappal ezelőtt jártam a Móricz Zsigmond emlékházban Tiszacsécsén, ahol a ház idegenvezetője, mindenese, Magos Jenőné Ida mesélt a múlt századi realista prózairodalom egyik legjelentősebb alakjáról, a falu nagy szülöttjéről, Móricz Zsigmondról.
Októberre tervezett erdélyi útjáról is lemondott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja a koronavírus-járvány negyedik hullámára való tekintettel.
A kapcsolat nem szakadt meg, a már korábban vizsgált gyerekeket, a járványügyi szabályok betartása mellett, április óta megint át tudjuk hozni Magyarországra, műtétekre – írják a szolgálat közleményében.
Olyan gyerekeket is hozunk át újból, akiket ugyan a mi önkéntes orvosaink nem láttak, de az erdélyi kollégák kérik, hogy egy kivizsgálásra vagy műtétre hozassuk át őket – mutat rá a közlemény.
" ["post_title"]=> string(76) "Újabb erdélyi útjáról mondott le a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat" ["post_excerpt"]=> string(226) "A kapcsolat nem szakadt meg, a már korábban vizsgált gyerekeket, a járványügyi szabályok betartása mellett, április óta megint át tudjuk hozni Magyarországra, műtétekre – írják a szolgálat közleményében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ujabb-erdelyi-utjarol-mondott-le-a-nemzetkozi-gyermekmento-szolgalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 11:46:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 08:46:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407510" ["menu_order"]=> int(11439) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(428242) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-06 10:52:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 07:52:08" ["post_content"]=> string(830) "Mától tölthetik ki a kilencedik osztályba jelentkező tanulók és szüleik azokat a beiratkozási űrlapokat, amelyek alapján megtörténik a diákok számítógépes elosztása.
A Tanügyminisztérium által megszabott felvételi-menetrend szerint a feliratkozás ma és holnap, illetve 10-17-én zajlik. A beiratkozási űrlap kitöltésekor a tanulóknak a választásuknak megfelelő sorrendben kell megjelölniük az osztályokat, illetve szakokat.
A kilencedik osztályba jelentkezők számítógépes elosztását július 19-én végzik el. Az eredményeket még aznap közzéteszik, az adott tanintézetben betöltetlenül maradt helyek számával együtt.
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik a beiratkozási űrlapok kitöltése" ["post_excerpt"]=> string(185) "Mától tölthetik ki a kilencedik osztályba jelentkező tanulók és szüleik azokat a beiratkozási űrlapokat, amelyek alapján megtörténik a diákok számítógépes elosztása. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kezdodik-a-beiratkozasi-urlapok-kitoltese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-06 10:52:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 07:52:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428242" ["menu_order"]=> int(11440) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(407508) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-07 11:39:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 08:39:00" ["post_content"]=> string(915) "Alkotmányellenes a halasztható kórházi beutalások, műtétek és kivizsgálások 30 napra történő felfüggesztése – jelentette be tegnap a Nép Ügyvédje. Az ombudsman szerint az intézkedés korlátozza a személyek egészségügyi ellátáshoz való jogát, alkotmányellenes és törvénybe ütköző, mert a szabályozást egy jogi személyiséggel nem rendelkező közigazgatási szerv (Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) vagy az egészségügyi miniszter rendeletével vezetik be.
"Nagyon sajnálom, hogy a katasztrófa-orvostan nem áll összhangban az alkotmánnyal. Én orvosként az életmentést és az ezzel kapcsolatban elsajátított elveket fogom szem előtt tartani mindaddig, amíg az alkotmányra hivatkozva leállítanak" – fogalmazott Raed Arafat belügyi államtitkár.
" ["post_title"]=> string(139) "Nép Ügyvédje: Alkotmányellenes a halasztható kórházi beutalások, műtétek és kivizsgálások 30 napra történő felfüggesztése" ["post_excerpt"]=> string(149) "Az ombudsman szerint az intézkedés korlátozza a személyek egészségügyi ellátáshoz való jogát, alkotmányellenes és törvénybe ütköző." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(119) "nep-ugyvedje-alkotmanyellenes-a-halaszthato-korhazi-beutalasok-mutetek-es-kivizsgalasok-30-napra-torteno-felfuggesztese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 11:39:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 08:39:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407508" ["menu_order"]=> int(11441) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(428240) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-06 10:49:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 07:49:34" ["post_content"]=> string(774) "Kis híján 6 900 vállalat függesztette fel tevékenységét hazánkban az idei első öt hónapban, 14,5 százalékkal több, mint a tavalyi év azonoz időszakában – derül ki a cégbíróság tegnap közzétett adataiból.
A tevékenységüket felfüggesztő cégek száma Bukarest mellett Kolozs, Brassó, Iaşi és Temes megyében volt a legnagyobb, illetve Tulcea, Giurgiu, Kovászna és Gorj megyében a legkisebb. Tevékenység szerint a nagy- és kiskereskedelem, valamint gépjárműjavítás, a szakmai, tudományos és műszaki tevékenység területén, illetve az információ, kommunikáció ágazatában jegyezték a legtöbb cégfelfüggesztést.
" ["post_title"]=> string(73) "Tizenöt százalékkal több vállalat függesztette fel tevékenységét" ["post_excerpt"]=> string(164) "Kis híján 6 900 vállalat függesztette fel tevékenységét hazánkban az idei első öt hónapban – derül ki a cégbíróság tegnap közzétett adataiból. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tizenot-szazalekkal-tobb-vallalat-fuggesztette-fel-tevekenyseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-06 10:49:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-06 07:49:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428240" ["menu_order"]=> int(11442) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(407521) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-07 12:58:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 09:58:54" ["post_content"]=> string(2005) "A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika. Az Artisjus Egyesület a tegnapi Dalszerzők Napja alkalmából országos reprezentatív felmérést végzett arról, a zene miként segített megbirkózni az embereknek a rendkívüli körülményekkel, váratlan helyzetekkel a pandémia idején. A felmérés júliusban, a magyar lakosság körében, országosan reprezentatív mintavétellel, 1342 fő megkérdezésével készült - közölte az Artisjus az MTI-vel.
A felmérés eredményei szerint a népesség 64 százalékának segített a zenehallgatás valamely konkrét nehéz élethelyzeten az elmúlt időszakban. A a Z generáció 71 százalékának, a baby boomerek 79 százalékának jelentettek kapaszkodót a dalok, zeneművek. A megkérdezettek háromnegyede a zenehallgatásra nemcsak szórakozásként tekint, hanem terápiás eszközként is. Az idei Dalszerzők Napja is azt üzeni: a dal erőt ad. A felmérés azt mutatja, hogy a bezártság elviseléséhez legmagasabb arányban az egyedül élőknek jelentett segítséget a zenehallgatás. A válaszok alapján az emberek 74 százalékának jelentett támaszt szomorú élethelyzetben, 67 százalékának a stressz kezelésében, 51 százaléknak a magány csillapításában a zene. A nők számára jellemzően a lelkiállapot javításában segítettek a dalok, míg a férfiaknak inkább konkrét tevékenységek kapcsán.
Műfajt tekintve a férfiak közül jelentősen többen hallgattak dzsesszt, elektronikus és klasszikus zenét. A nők körében a pop, a musical/filmzene és gyerekdalok örvendenek nagyobb népszerűségnek.
" ["post_title"]=> string(14) "A dal erőt ad" ["post_excerpt"]=> string(130) "Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(13) "a-dal-erot-ad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-07 13:44:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-07 10:44:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407521" ["menu_order"]=> int(11431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "71e0327869e0b5b2fa8d53b696fa6075" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2259e38af7d5f583fdd9c87fb4fbc8b4" }