Tavaly a Szakszervezeti Művelődési Házban tartották, az idén viszont ? pontosabban a tegnap ? a csíkszeredai Erőss Zsolt sportarénában nyílt meg és a hét végén is várja az érdeklődőket a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár. Hogy miért székelyföldi? Egyrészt nyilvánvalóan a helyszínért, másrészt pedig a régióban működő, és a rendezvényen jelen levő kiadók nagy számáért. (tovább…)
Continue ReadingKöd és hamu
A múlt hét végén az RMDSZ kongresszus elvonta a figyelmet arról a belső lázadásról – nevezhetjük palota- vagy inkább udvarházforradalomnak, mert a Székelyföldön kevés a palota – amely a Székely Nemzeti Tanácsban kitört. Még a kongresszus előtt néhány nappal Bardóc-Miklósvár-, Csík-, Gyergyó-, Kézdi- és Udvarhelyszék széki elnökei eljuttattak a sajtóhoz egy nyílt levelet, amelyben aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az SZNT letért eredeti útjáról, diktatórikussá, úgymond kézi vezérlésűvé vált.
(tovább…) Continue ReadingVivat Academia?
Azt hiszem, nem újdonság, a Bukaresti Rádió magyar adásának hallgatói többször is hallottak róla: Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia körül, immár hetek óta dúl a kíméletlen harc. Voltaképpen arról van szó, hogy a kormány el akarja venni az intézmény önálló költségvetését, le akarja róla választani a különböző kutatóintézeteket, néhányat – különösképpen a társadalomtudományok területéről – esetleg meg is szüntetne, majd pályázati rendszerben osztaná ki a pénzeket, megszabva azokat a kutatási célokat, amelyekre egyáltalán pályázni lehet más, egyetemi vagy a kormány alapította kutatóintézetek társaságában.
(tovább…) Continue ReadingKongresszus ? néma csend
A rendezvénytől már eltelt jónéhány nap és immár nyugodtan levonható a következtetés: különösebb média- és társadalmi visszhang nélkül maradtak a múlt hét végén megtartott , III. Székely Kongresszusnak is nevezett Székelyföldi Konferencia eseményei, eredményei. Elméletileg a három helyszínen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is zajló tanácskozásokat meglehetősen logikusan építették fel. (tovább…)
Continue ReadingAz igéret földje
Az elmúlt években olyan gyakran esett szó a bözödújfalusi tóról, a romániai rendszerváltás után kiköltöztetett majd elárasztott Maros megyei faluról, a sokáig látszó, majd a vízbe roskadó templomtoronyról, a környéken létesített emlékhelyekről, hogy azt hiszem, mindenki felkapta a fejét, amikor azt hallotta: napról-napra, hétről-hétre szép lassan leengedik ennek a mesterséges tónak a vizét. (tovább…)
Continue ReadingEgykor és ma
Kedves hallgatóim, jegyzetem elhangzása előtt néhány perccel megkezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tizennegyedik kongresszusa a kolozsvári sportcsarnokban. Az Erdélyi Magyar Televízió ma is, holnap is, élőben közvetíti munkálatokat, én viszont arról szeretnék beszélni, ami nem látszik. Úgy hozta a sors, hogy egy kivételével részt vehettem az RMDSZ valamennyi kongresszusán, és még ma is élénken élnek bennem a nagyváradi, első kongresszus képei.
(tovább…) Continue ReadingKelet-Nyugat
“Online nem lehet házasságot kötni és katonai szolgálatot teljesíteni” – mondta az elmúlt napokban megtartott tanácskozáson annak a Hargita megyei küldöttségnek a vezetője, amely nemrég Észtországban járt egy nyolc európai országot átfogó, több évre kiterjedő, unió támogatta digitalizációs program keretében. Más egyebet mindent el lehet intézni a legkisebb faluból is, hiszen mindenkinek van digitális kártyája, mindenkit megtanítottak számítógépet használni és teljesen fölösleges elmennie bármiféle hivatalba, mert legyen szó közszolgáltatásokról vagy magánjellegű ügyletekről, minden otthonról lebonyolítható, a digitális aláírásokkal egyetemben.
(tovább…) Continue ReadingHelyzetelemzés, gondolatébresztés
Igaz, hogy a Székelyföldön még mindig tombol az áprilisi tél, de a Fórum 15 elnevezésű művészeti mozgalom, ha kevesebb résztvevővel is, de nemrég fejezte be Csíkszeredában pénteken délelőtt tíz órakor megkezdődött negyedik tanácskozását, amelyen képzőművészek, médiások, művészettörténészek, műépítészek valamint művészetpártolók tanácskoztak-vitatkoztak arról, hogyan vállalhatna nagyobb szerepet a művészet a székelyföldi városok életében. (tovább…)
Continue ReadingÖt évnyi CreArt
Nem mondok újdonságot azzal, hogy Székelyföldön ragaszkodnak a hagyományokhoz. Székely termékmozgalom, tájházak, népszokásokat és népviseletet őrző kisebb-nagyobb seregszemlék bizonyítják mindezt. De azért azt is tisztán kell látni, hogy legalább ugyanilyen arányban törnek felszínre a modernizációs törekvések, és nem csupán egyéni vagy családi, hanem közösségi szinten is. (tovább…)
Continue ReadingJövőkép
Van egy rossz szokásom. Az évek során bizonyos, leginkább politikai dokumentumokat félre szoktam tenni a számítógépem egyik könyvtárába, és ráadásul…
Continue ReadingNagypéntek
A napokban az egyik nyárádmenti településen jártam, a helység néhány más társával együtt katolikus sziget maradt a környező református falvak gyürűjében, és a nép immár történelmi idők óta úgy is hívja ezt a jól körülhatárolható területet, hogy Szentföld. Nos, mint minden Szentföldön, természetesen itt is van Kálvária, tizennégy állomás vezet fel a koponyák hegyének, (tovább…)
Continue ReadingKézelszívás
Újságíróként, publicistaként mindig felkapom a fejem, amikor egy-egy olyan érdekes kifejezést hallok, amely addig nem ütötte meg a fülem. Így jártam a tegnap azon a sajtóértekezleten, amelyet a csíkszeredai megyeházán tartottak, ahol Navracsics Tibor, az Európai Bizottság biztosa, Hegedűs Csilla, az RMDSZ egyik ügyvezető alelnöke, Korodi Attila, képviselőházi RMDSZ frakcióvezető és házigazdaként Borboly Csaba megyei tanácselnök szólt a médiamunkásokhoz.
(tovább…) Continue Reading