Nem lehet minőségi, a jövőt megalapozó oktatást elvárni olyan körülmények között, amikor a tanulók nincsenek biztonságban az iskolákban – jelentette ki ma Klaus Johannis államfő, az iskolák közbiztonságának javítása érdekében összehívott tárcaközi tanácskozás megnyitóján. (tovább…)
Continue ReadingBizalomerősítő párbeszéd kezdődött Oroszországgal
Bizalomerősítő és nyílt párbeszéd kezdődött a NATO és Oroszország között az átláthatóság növelése érdekében – jelentette ki tegnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a NATO-Oroszország Tanács ülését követően. (tovább…)
Continue ReadingNémetországban történelmi csúcsra emelkedett a bevándorlás 2015-ben
Minden korábbinál többen vándoroltak be Németországba tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) ma ismertetett adatai szerint. 2015-ben 2 137 000 bevándorló érkezett az országba. (tovább…)
Continue ReadingHarminc év fölé emelkedett a szülő nők átlagéletkora Angliában és Walesben
A feljegyzések kezdete óta először emelkedett 30 év fölé a szülő nők átlagéletkora Angliában és Walesben, és 70 év után tavaly fordult elő ismét, hogy több 40 év fölötti nő hozott világra gyermeket, mint 20 év alatti – adta hírül a BBC News. (tovább…)
Continue ReadingFöldcsuszamlás okozta több tucat ember halálát a kínai Hszincsiangban
Legalább 35 ember vesztette életét egy földcsuszamlás következtében az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen – közölte a Hszinhua hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva tegnap. (tovább…)
Continue ReadingNémetországban elfogadták a menekültek integrációjáról szóló törvényt
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) elfogadta tegnap a menekültek társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedéséről szóló törvényt, amely a „támogat és követel” elve alapján jogok mellett kötelességeket is rögzít. (tovább…)
Continue ReadingÚj országprojektet sürget Johannis
Romániának új országprojektre van szüksége, amelyben meghatározza közép- és hosszú távú jövőképét az Európai Unióban – jelentette ki Klaus Johannis. Az államfő tegnap második alkalommal tanácskozott Dacian Cioloş miniszterelnökkel, Mugur Isărescuval, a jegybank kormányzójával és a pártvezetőkkel a brit népszavazás után kialakult helyzetről. (tovább…)
Continue ReadingÁrnyékjelentés a nyelvi charta alkalmazásáról
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács árnyékjelentést küldött az Európa Tanácsnak ahhoz a hivatalos jelentéshez, amelyben a bukaresti kormány a nyelvi charta romániai alkalmazásáról számolt be a strasbourgi székhelyű intézménynek ? tájékoztatott az MTI. (tovább…)
Continue ReadingPesszimista Európa lakossága
Az európai lakosság inkább pesszimista, a migrációs válság által leginkább érintett országok polgárai az átlagnál is borúlátóbbak, és az emberek többsége szerint a bevándorlási hullám növeli a terrorizmus kockázatát – derül ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. (tovább…)
Continue ReadingOtthon ?raboskodnak? tovább Bekéék
Házi őrizetre enyhítette a román legfelső bíróság a december óta előzetes letartóztatásban lévő Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője elleni kényszerintézkedést, a döntés jogerős – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingÉrvénytelen „autonómiapárti” határozatok
Érvénytelenek az úgynevezett autonómiapárti határozatok, amelyeket Hargita megyei önkormányzatok fogadtak el – közölte Hargita megye prefektusa.
Continue ReadingIndulhat Moszul ostroma
Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két vezető beosztású embere az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egyik légitámadásában egy héttel ezelőtt az észak-iraki Moszul mellett – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Continue Reading