A Román Fuvarozók Szövetsége szerint megoldhatatlan az iskolások ingyenes utaztatása. A szervezet tegnapi közleményében kifejti, hogy a kormány által kiadott vonatkozó jogszabály annyira zavaros, hogy a fuvarozó cégeknek semmilyen garanciájuk nincs, hogy megkapják a szolgáltatás ellenértékét.
(tovább…) Continue ReadingTervezet készül a betegszabadságok rendezésére
Kormányhatározat-tervezet készül a joghézag ideje alatt ki nem adott betegszabadságok rendezésére – jelentette be tegnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue ReadingA Iorga-tábla marad, vétkes nincsen
A kolozsvári bíróság mellett működő ügyészség úgy döntött, megszünteti a restaurálási munkálatok befejezése után a Mátyás-szoborcsoport elé – több feljelentő és az ügyben kihallgatott tanú szerint is törvénytelenül – kihelyezett Iorga-táblával kapcsolatos ügyet. Erről Aurelian Mirel Toader ügyész tájékoztatta a kolozsvári Szabadság napilapot tegnap.
(tovább…) Continue ReadingMától utalják a kártérítéseket az aszály sújtotta gazdáknak
A tegnap Zilahon tartózkodó mezőgazdasági miniszter, Adrian Oros rámutatott, a koronavírus-járvány a mezőgazdasági munkálatokat nem befolyásolta ugyan közvetlenül, a vásárlói magatartás megváltozása, illetve bizonyos szektorok, például a szállodai, étterem- és vendéglátó ágazat leállása az élelmiszeripar mellett a mezőgazdaság terén tevékenykedőkre is kihatott.
(tovább…) Continue ReadingKözös stratégia a nők elleni erőszak felszámolására
A családon belüli erőszak felszámolása érdekében fogadott el egy új állásfoglalást az Európai Néppárt Nőszervezete (EPPWomen), amelynek alapját Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnökének és Bálint Margit alelnök javaslatai képezik.
(tovább…) Continue ReadingMini-Méra World Music fesztivál
A koronavírus okán elmaradt Méra World Music világzenei csűrfesztivál szervezői szeptember 17-20. között négy napos koncertsorozattal, népzenei mesterkurzussal és fotókiállítással kedveskednek a fesztivál rajongóinak, a világzene és népzene szerelmeseinek.
(tovább…) Continue ReadingA hőerőmű bezárásától tartanak Marosnémetiben
Éhségsztrájkba kezdett csütörtökön a marosnémeti hőerőmű négy alkalmazottja, így tiltakozva az ellen, hogy hat hónapja nem kaptak kézhez bizonyos juttatásokat, valamint amiatt, hogy nem tudják, mire számítsanak a vajdahunyadi energetikai komplexum (CEH) újjászervezését illetően, amelyhez az ő munkahelyük is tartozik.
(tovább…) Continue ReadingElhunyt Jirí Menzel
82 éves elhunyt korában Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt. Jirí Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban – köztük Magyarországon – számos színházi előadás fűződik a nevéhez.
(tovább…) Continue ReadingUNICEF: a romániai gyerekek Európa sereghajtói a matematikai és a szövegértési készségek terén
A romániai gyerekek teljesítenek leggyengébben a matematikai és a szövegértési készségek terén Európában – derül ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gyermekalapja, az UNICEF felméréséből.A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamaiban, valamint az EU országaiban a gyermekek átlagosan 40 százaléka nem rendelkezik 15 éves koráig az alapvető olvasási és matematikai készségekkel.
(tovább…) Continue ReadingSzeptember 7-én kezdődik a december 6-án esedékes parlamenti választások választási időszaka
Erről tájékoztat a Állandó Választási Hatóság (AEP) vasárnapi közleménye. A közlemény szerint szeptember 11-én alakul meg a Központi Választási Iroda, és szeptember 21-ig az országban lakóhellyel rendelkező és külföldön tartózkodó, valamint a külföldön lakóhellyel rendelkező választópolgárok regisztrálhatnak a külföldi lakcímes választási jegyzékben, illetve eldönthetik, hogy külföldi szavazóhelyiségben vagy levélben akarnak-e szavazni.
(tovább…) Continue ReadingApránként épül az Erdélyi Autópálya
Aláírták az Erdélyi Autópálya újabb 13,5 km-es Szilágynagyfalu-Berettyószéplak közötti szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését. Az említett autópálya-szakaszon csomópontot alakítanak ki…
Continue ReadingMa döntik el, hogy milyen formában kezdődik a tanítás szeptember 14-én
Az egészségügyi hatóságok mai járványtani vizsgálatának függvényében választják ki a három lehetséges forgatókönyv közül a megfelelőt. A kormány ezidáig nem tudott pontos választ adni arra, milyen formában, és mikor kezdődik az iskolai tanév.
(tovább…) Continue Reading








