Garzó Ferenc

Nem hagy nyugodni a fehér elefánt. Hiába kérlel józanabbik énem, hogy töröljem le elmém tájképéről e képzeletbeli lényt, makacsul felbukkan újra és újra, sőt egyre jobban világít, minél jobban igyekszem halványítani képét.

„Mindegy mit mond, az a lényeg, hogy olyan lenyűgözően mondja!”. Újságírói pályafutásom valamelyik szakaszában hallottam ezt a mondatot, igaz, akkori kollégám ezt irónikusan mondta egy politikusról, akit egyébként jó volt hallgatni, mert jól tudott beszélni, stílusa kétségtelenül lekötötte a figyelmet.

„Humorban nem ismerek tréfát” – ez az idézet Karinthy Frigyestől származik. Kicsit forgatnunk kell agyunkban ezt a mondatot, hogy végigfuttassuk életünk különböző állomásain, és emlékezzünk arra – különösen, ha már megettük kenyerünk javát -, hogy az ellentmondásokkal teli, szomorú vagy éppen tragikus helyzetekből humorral lehetett csak kikecmeregni.

Miközben napi teendőimet végzem, teszek-veszek, bevásárlok, enni adok a macskáknak, feleségem utasításait követve olykor takarítani is igyekszem, zuhanyozom, fogat mosok és nyugdíjasként még próbálom írogatni hétről hétre a jegyzeteimet, észrevétlenül settenkedett el mögöttem az idő. Megöregedtem.

Ma már nincs köztünk az a nemzedék, mely számára közvetlen élmény lehetett a román rádióban először elhangzó magyar szó. Mint ahogy én sem éltem még akkor, s nem is vagyok Erdély szülöttje, sőt, csak őszülő fejjel kezdtem egyáltalán megismerni ezt a világot.

Amikor reggel, ébredés után belenézek a tükörbe, csupán lecsukódni vágyó szemeket, egyre ritkuló kócos hajat, borostás arcot látok benne. Ilyenkor nem vagyok azonos lecsukódni vágyó szemeimmel, kócos hajammal, borostás arcommal, még nem tudatosul egész életemet meghatározó identitásom. Néhány percnek el kell telnie még, hogy aznapra is felépüljön a gondolat: ki is vagyok én?

Most már nyolcmilliárd ember él a Földön. Ez nagyon sok, legalábbis több, mint szabadna – mondják. De nem is ez ijeszt meg igazán, hanem a növekedés egyre gyorsabb üteme.