Éjjel két óra körül ért véget a diaszpóra által kezdeményezett kormányellenes tüntetés a bukaresti Victoriei-téren, amelyen több alkalommal is összecsaptak a tiltakozók és a rendfenntartó erők. A több tízezres létszámú békés demonstrálók közé rendbontók vegyültek, akik órákon keresztül rendszeresen dulakodást provokáltak a rendfenntartókkal. A csendőrök – az erőszakos tömegoszlatásról szóló parancsot követően – könnygázgránátokkal és vízágyúval oszlatták fel a tömeget a téren, a résztvevőket pedig a szomszédos utcákba szorították vissza. (tovább…)
Continue ReadingHalep bejutott az elődöntőbe Montrealban
A világelső Simona Halep bejutott a Montrealban zajló, 2,82 millió dollár összdíjazású WTA-torna elődöntőjébe, miután tegnap 7:5, 6:1 arányban legyőzte a francia Caroline Garciát. Halepnek – aki 2016-ban megnyerte a montreali tornát – 1 óra 29 percre volt szüksége ahhoz, hogy felülmúlja a világranglista 6. helyén álló ellenfelét. (tovább…)
Continue ReadingDrámai bejelentés a ramadán utolsó péntekjén
Az osztrák kormány lakatot rak hét mecsetre, és kitoloncol az országból legalább 40 imámot – jelentették be tegnap egy sajtóértekezleten, amelyen jelen volt Sebastian Kurz osztrák kancellár is. Az indok, hogy megszegik az iszlám ausztriai jelenlétéről szóló, 2015-ben megújított törvényt azzal, hogy külföldről finanszíroztatják magukat, nem németül tartják vallási szertartásaikat, s így osztrák füleknek érthetetlenül lázítják híveiket. Általában véve pedig a hivatalos Ausztriától idegen, párhuzamos társadalom kialakításán fáradoznak. (tovább…)
Continue ReadingDevizatartalékaik lírára váltására kérik a törököket
Arany és deviza megtakarításaik lírára váltására kérte fel tegnap Erdogan Törökország polgárait a líra árfolyamvesztésének a megállítása érdekében. A török líra tegnap kora délután 17 százalékkal állt gyengébben a dollárral szemben, korábban azonban 20 százalék napi veszteségnél is járt. Az euróval szemben 16 százalékkal gyengült tegnap délutánra a török líra, heti vesztesége 26 százalék, az év eleje óta pedig 63 százalékkal gyengült. (tovább…)
Continue ReadingKilenc tonna hasist foglaltak le Spanyolországban
A tengerfenéken tárolta a hasist az a spanyolországi drogcsempész banda, amelynek 15 tagját, egy hónapok óta tartó akció keretében vették őrizetbe a hatóságok – közölte az almeríai csendőrség. A tájékoztatás szerint a bűnözők a több tonnányi drogot rejtő vízhatlan csomagokat lehorgonyozták a Földközi-tenger mélyén, később pedig GPS-koordináták alapján találták meg és hozták felszínre búvárok közreműködésével. (tovább…)
Continue ReadingGaudeamus könyvvásár a tengerparton
Ma délután 5 órakor nyílik meg hivatalosan a Gaudeamus könyvvásár a tengerparti Mamaián. A Román Rádió által 1994-ben kezdeményezett eseményt immár a tizedik alkalommal szervezik meg a tengerparton. Az augusztus 15-ig nyitva tartó vásárra naponta délután 3 órától éjjel 11 óráig várják a látogatókat. Az öt nap során számos különböző korosztályoknak szóló eseményt – köztük könyvbemutatókat, tombolahúzást, koncerteket – is szerveznek. (tovább…)
Continue ReadingTörvény a svájci frank alapú hitelek átváltására
Elfogadta a képviselőház döntő fórumként a svájcifrank-alapú hitelek lejre való átváltását szabályozó törvényt. Az Agerpres hírügynökség szerint a svájci frankban felvett hitelek lejre válthatóak a hitelszerződés megkötésének dátumakor jegyzett árfolyamon. (tovább…)
Continue ReadingVesztességes idényt zártak az erdélyi méhészek
Veszteségekkel és méhpusztulással zárták az augusztus elsején ér véget szezont az erdélyi méhészek – tájékoztat a szekelyhon.ro hírportál. Áprilisban és májusban a szárazság, utána pedig a sok eső rontotta le a termésátlagot, de a hideg éjszakák is hozzájárultak a terméskieséshez. (tovább…)
Continue ReadingE-MIL-est Bukarestben Márton Evelinnel
Márton Evelin lesz a bukaresti Balassi Intézet ma esti meghívottja. Az irodalmi E-MIL-estek keretében bemutatják az írónő legutóbbi kötetét, a…
Continue ReadingCsökkentik az élelmiszer-pazarlást
Az élelmiszer-pazarlást csökkentené az a törvény, amelyet tegnap szavazott meg a képviselőház. A Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett jogszabály megkönnyíti az élelmiszer-adományozást a szociális intézmények részére ? tájékoztat az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingAkár 15 lejre is növelhetik az élelmiszerjegyek értékét
Akár 15 lejig is emelhetik a munkáltatók az alkalmazottaknak szánt élelmiszer-utalványok értékét egy új jogszabály értelmében. A törvénytervezetetet tegnap hagyta jóvá ellenszavazat nélkül a képviselőház. (tovább…)
Continue ReadingKalotaszentkirályon találkoznak a Szent Istvánról elnevezett települések vezetői
A Kolozs megyei Kalotaszentkirályon találkoznak a hétvégén a Szent Istvánról elnevezett magyarországi, felvidéki és erdélyi települések vezetői, illetve hagyományőrzői. Ez immár a Szent Király Szövetségbe tömörült települések 22. találkozója. (tovább…)
Continue Reading

