Kerekítő

„Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.” – mondta Friedrich Schiller. Mai adásunkban a kerekítőzéssel ismerkedünk Grasin Imola (kolozsvári pszichológus és nevelési tanácsadó) és J. Kovács Judit (a Kerekítő pedagógiai program megalapítója) tolmácsolásában.

Continue Reading

Románia bekerül a kanadai utasnyilvántartási rendszerbe

Ez lehetővé teszi, hogy 2016-tól könnyebben utazhassunk Kanadába – jelentette be tegnap Victor Ponta, aki szerint azok a román állampolgárok, akik Kanadába szeretnének utazni, és nevük már szerepel az utasnyilvántartási rendszerben, kitöltenek egy elektronikus formanyomtatványt, és elektronikus utazási engedélyt igényelnek, amit percek alatt megkaphatnak amennyiben eleget tesznek a beutazási feltételeknek.

Continue Reading

Újabb atomreaktor-technológia alkalmazásra bólintott rá Kína

A távol-keleti ország hazai fejlesztésű harmadik generációs atomreaktor-technológia alkalmazását engedélyezte új atomerőművek kivitelezéséhez. Az államtanács Li Ko-csiang miniszterelnök elnökletével tegnap tartott üléséről a kínai állami Hszinhua hírügynökség által kiadott közlemény szerint az új technológia alkalmazása az eddigieknél sokkal biztonságosabb, mert túlhevülés esetén lekapcsolja a reaktort.

Continue Reading