Ambrus Attila

A népakarat korábban megkérdőjelezhetetlen volt. Erről szóltak a narratívák is, a voksolás valódi választás volt, utána nem kiáltott senki csalást. A tanmesének szánt legenda szerint egyetlen voks döntött arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos nyelve az angol lett és nem a német.  De hol van már az amerikai demokrácia aranykora?

Riogatnak. Innen és onnan. Jobbról és balról. Politikusok – hatalmon lévők és ellenzékiek –, médiaguruk és -napszámosok.

Tele van a közélet, s így a sajtó is áldozatokkal. Én a kor, az olvasatlanság áldozata vagyok – panaszkodik az alanyi költő. Én pedig a szellemi vakságé – így a festő, aki dehogy is okolná saját képtelenségét. Én a hazai tanügyi rendszeré, így a tanár, én a tanáraim pszicho-pedagógiai érzéketlenségéé. A politikus pedig a választók hálátlanságát emlegeti. A sajtó pedig úgy véli, az áldozatok felkarolása nemes cél, amiről írni, beszélni kell.

Kedves brassói srácok, Uraim! A héten önöket ünnepeljük az unitárius templomi istentiszteleten. Azt, hogy le a kalapokkal Önök előtt!

A napokban Liz Trusston a világ szeme. Aki teátrális mozdulatokkal vonult be a Downing Street 10 alatti házba, a mindenkori brit miniszterelnökök lakásába. Érezte ő is a média érdeklődését, hallotta már hogy a háta mögött, sőt, szemében is máris Vasladynek nevezik.

Angol nyelven írók ismertségéről, népszerűségéről készít felmérést óceánon túli barátom, kérdi, ki az az alkotó, akit szívesen ajánlanék gyermekeim figyelmébe. Habozás nélkül vágom rá: George Orwell. Miért? – kérdezi. Kissé elkomorodva mondom: mert a mi világunk olyan lett, amilyennek negatív utópiájában, az 1984 című regényében megálmodta.