Ágoston Hugó

Nagyon nehéz lépést tartani a tájékozódásban a grandiózus háborúval ember és vírus között, az élővilág legfejlettebb, legkomplexebb képződménye, az emberi agy és legkezdetlegesebb entitása, az önálló szaporodásra képtelen, szubmikroszkopikus biológiai organizmus között, amely minden életformát (baktériumot, gombát, növényt, állatot) képes megfertőzni, védekezésre kényszeríteni.

A világjárvány elleni heroikus küzdelem óhatatlanul gyökeres változásokat hoz az egész emberi társadalom életében. Megváltoztathatja felfogásunkat értékekről, a közösségi létformáról, arról, hogy mi fontos és mi nem, a felelősség kérdéséről is. Bizonyos formák, minták, szokások, elvek, értékek, akár hatalomgyakorlási módok tarthatatlanná válhatnak.

A mostani hangzavarban és információözönben nehéz a világjárványról eredeti dolgot feljegyezni, ugyanakkor azonban egyenesen lehetetlen nem róla, valamilyen eseményéről, sajátos, fontos vonatkozásáról írni.

Halála megtudtakor alig volt erőm írni valamit. Előtte, amikor betöltötte – betöltöttük, hiszen alig másfél hónappal volt idősebb nálam – a hetvenet, akkor igen, akkor lelkesen köszöntöttem, hiszen nagyon szerettem és nagyon tiszteltem ezt a szikár, rendkívül művelt és jóérzésű embert, akivel kollégának lenni megtiszteltetés volt,

Az idős kor fájdalmas velejárója, hogy az embernek néha fiatalabbaktól kell végső búcsút vennie – ami engem illet, egyre gyakrabban. A múlt heti után ma is egy ilyen szomorú kötelességnek teszek eleget. Magam szabta kötelességnek, hiszen nagyon kedves régi kollégáról van szó – és igen, a lapról, a megszűnte után is fogyatkozó A Hétről, amíg lassan tanúja sem marad belső életének.

Vasárnap, ortodox húsvétkor gondoltam először arra, mi lenne, ha többé nem találkozhatnék a családommal, barátaimmal. Remélem, túlélik a történelmi megpróbáltatásokat. Albert Camus Pestis című regénye pontosan leírja a járvány kérlelhetetlenségét, és hogy lelkileg tulajdonképpen lehetetlen felkészülni a fokozatosságra, a remények, tervek lassú szertefoszlására.

Ha valaki kételkedne abban, hogy az emberi józan ész válságos időszakát éli, elég két-három példa, hogy meggyőződjék róla. Mit szólnának például, ha azt javasolnám, hogy igyanak vagy injekciózzanak be maguknak Domestost?

Remélem, Románia elnökéhez eljut Markó Béla tényfelsoroló vallomása, „önfeljelentése”, voltaképpen nyílt levele, mint ahogy el kell jutnia hozzá, nem tehet úgy, mintha el sem hangzott volna, Kelemen Hunor beszéde a parlament plénumában.

Hallgatóim a tanúk rá, hogy rádiójegyzeteimben igyekeztem legtöbbször aktuális, fontos témákról szólni. Most az jutott eszembe, minthogy ugye szökőévben vagyunk, nézzem meg, miről is beszéltem önöknek négy évvel ezelőtt. Fogózzanak meg: 2016. május 12-én beolvasott jegyzetem címe az volt: Fertőtleníteni kell.

A múlt hétvége óta a felszabadulás rég nem érzett eufóriájában fürödnek egyes polgártársaink. A megosztottság vírusa, bár derekasan terjed, még nem szakította teljesen ketté a társadalmat szabadságpártiakra és biztonságpártiakra; a kormányok nem azt mondják, hogy mindent szabad, de már azt sem, hogy semmit sem szabad.

Ma a legérdekesebb kérdések egyike, hogy miként befolyásolja közép- és hosszútávon a világjárvány – amelynek végéről, visszatértéről nem sokat tudunk, kártételeiről sem mindent – az egyes kormányok népszerűségét, esélyeit, különösen ott, ahol a közeljövőben választások lesznek.

Máskor örültem, ha a „jegyzetnapomra”, csütörtökre fontos, megkerülhetetlenül aktuális téma adódott – a mai túl kerek, százéves évfordulón nem örültem. Rám esett Trianon… Ránk estek országaink eltérő előjelű megemlékezései. Egyszerre esett ránk a gyász, a bánat és a nemzeti összetartozás egyfelől, az örömünnep, a vae victis! és a kegyeletsértés másfelől.