Az idei első három hónapban mintegy 40 százalékkal, 28 978-ra nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a belügyminisztérium járműnyilvántartó igazgatósága.
(tovább…) Continue ReadingÉvente 6-7 százalékkal nő az EU és Kína közötti kereskedelem az elmúlt tíz évben
Az Európai Unió Kínába irányuló exportjának értéke 2021-ben 223 milliárd euró volt, a 2011-es 127 milliárd euró után, ami átlagban 7 százalékos növekedést jelent évente – derül ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett adataiból.
(tovább…) Continue ReadingMárciusban 35,2 százalékkal nőtt a forgalomba írt új gépjárművek száma
A Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének előzetes adatai szerint márciusban több mint 13 ezer járművet regisztráltak, ebből 11 ezer személygépkocsi volt, 40,2 százalékkal több, mint tavaly márciusban.
Continue ReadingTöbb mint 330 ezer támogatási kérést nyújtottak be a gazdák
Az APIA emlékezteti a gazdákat, hogy egyetlen kérvényt kell benyújtani, még akkor is, ha a használt területek különböző településeken vagy megyékben vannak. Ugyanakkor idéntől elektronikus aláírással lehet hitelesíteni a támogatási kérelmeket.
Continue ReadingÚjabb támogatásokat utalt át a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség
Az Országos Vidékfejlesztési Terv keretében erre jogosultak több mint 7,5 millió eurót kaptak – közölte a hivatal.
Continue ReadingElítélte az EP Ausztria és Hollandia vétóját
Az Európai Parlament frakcióinak képviselői hangsúlyozták, hogy Bulgária és Románia megérdemli, hogy a lehető leghamarabb a térség tagjává váljon, mivel minden szükséges kritériumot teljesített.
Continue ReadingAz EBRD jelentősen csökkentette az idei várható román gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését
Az 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet a tavaly júniusi prognózisában a román bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékos növekedésére számított 2022-re.
Continue ReadingCsökkent bizonyos jogosítványok megszerzésének az alsó korhatára
A Képviselőház döntő házként elfogadott tegnap egy törvénytervezetet, amely 21-ről 18 évre csökkenti az alsó korhatárt a C és a C+E kategóriás jogosítvány megszerzésére, valamint 24-ről 21 évre a D és a D+E kategóriák esetében.
Continue ReadingAusztrál honatyáknak beszélt az ukrán elnök
Oroszországot felelősségre kell vonni tévedései miatt – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő az ausztrál parlamentben mondott beszédében.
(tovább…) Continue ReadingRoman Abramovics pozitív szerepéről beszél az ukrán fél
Online formában folytatódnak ma az orosz-ukrán tárgyalások – jelentette be az ukrán főtárgyaló, David Arahamia.
(tovább…) Continue ReadingGyökeres változások az új tanév szerkezetében
Jelentősen módosul a következő tanév rendje – jelentette be szerdán az oktatási miniszter. Azt is elmondta, fontolgatják a féléves dolgozatok és a féléves tanulmányi átlagok eltörlését is. Sorin Cîmpeanu tájékoztatása szerint lemondanak a félévekről, és a 2022-2023-as iskolai évet öt úgynevezett oktatási modulra osztják, amelyeket vakációk választanak el egymástól. Ezt a tárcavezető azzal indokolta, hogy az oktatási szakértők szerint kevésbé terheli a gyerekeket, ha 6-8 oktatási hét után szünidő következik.
(tovább…) Continue ReadingFolytatódik a roncsprogram
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében márciusra előirányzott és teljesített célkitűzések között szerepel a szociális gazdasággal kapcsolatos reform.
(tovább…) Continue Reading



