Idén a hatóság kezdeményezésére 9 külföldi állampolgárt nyilvánított nem kívánatos személynek a bukaresti táblabíróság, és őket ki is utasították az ország területéről – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivője. Marincea elmondta, hogy idén 246 terrorizmussal gyanúsított személynek nem engedélyezték a belépést Románia területére. A visszautasítottak nagy része Irakból, Palesztinából, Marokkóból, Tunéziából és Szíriából érkezett, 70 százalékuk pedig vagy kapcsolatban állt az Iszlám Állammal vagy olyan tevékenységekben vett részt, amelyeket a dzsihadista szervezet támogatott. A SRI szóvivője kiemelte, a hatóság birtokában lévő adatok alapján Romániában kék szintű terrorkészültség van, ez elővigyázatossági szintet jelent, vagyis azt, hogy egy terrorista támadásnak kevés az esélye.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...