Decembertől 15 százalékkal nő a közoktatásban és felsőoktatásban dolgozók bére – jelentette be tegnap Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.A béremelés az állami közoktatásban dolgozó pedagógusokra és egyetemi tanárokra, az iskolák és egyetemek kisegítő személyzetére is vonatkozik, és várhatóan januártól lesz esedékes. Az oktatásban dolgozók fizetése az idén már emelkedett 10 százalékkal, így a pedagógusok is összesen mintegy 25 százalékos béremelést kapnak, akárcsak az állami egészségügyi rendszerben dolgozók, akiknek a jövedelme októbertől nőtt 25 százalékkal. A miniszter nem közölt pontos időpontot, hogy a kormány mikor fogadja el az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet. Annyit mondott, hogy a következő hetekben fog megtörténni, de nem kizárt, hogy már a következő kormányülésen határoznak. A kormány az idén valamennyi közalkalmazott fizetését emelni akarja az egységes bérezési törvény módosítása révén, ezen hetek óta dolgozik a munkaügyi minisztérium. A kormány még nem közölte, hogy a többi közalkalmazott bérét hány százalékkal emeli, de nem várható olyan nagyszabású emelés, mint az orvosok és a pedagógusok esetében.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...