Többszörös haszon

Kedves hallgatóim, az elmúlt két hónapban több helységnevet is írtam egymás alá. De ne aggódjanak, nem tartok most névsorolvasást, csupán néhányat sorolok fel: Szováta, Kászon, Gyergyócsomafalva, Gyimesközéplok, Bálványosfürdő, Nagyszeben, Csíkszentmárton, Homoródszentmárton, Csíkszereda és alighanem még hosszasan folytathatnám a sort, ha minden olyan helyszínt meg szeretnék említeni, ahol Erdélyben az elmúlt két hónapban képzőművészeti alkotótábor működött. Sőt mi több, a témát akár országos méretűvé is tágíthatnám, hiszen a Kárpátokon túl is egyre gyakrabban gyülekeznek a festők, szobrászok, grafikusok, sőt a textilművészek is, hogy a nyári hónapokban ha nem is közösen, de együtt alkossanak. Ezeknek az alkotótelepeknek a megszervezése nagyjából hasonló. Mindenütt akad egy-egy lelkes vállalkozó, intézmény vagy önkormányzat, aki vagy amely vállalja a kezdeményezőszerepet, majd a működtetéshez más támogatókat is megnyer. A művészek meghívásos alapon érkeznek ezekbe a táborokba, ahol egy vagy két héten át nem csupán teljes ellátást, hanem a munkájukhoz szükséges minden eszközt, kelléket is megkapnak, ellentételezésként viszont egy vagy két alkotást ott hagynak a helyszínen, ahol az évek során olyan, egyre változatosabb, egyre gazdagabb gyűjtemények alakulnak ki, amelyeket majd az elkövetkező hetekben-hónapokban-években bármikor meg lehet tekinteni. Ma már nyugodtan kimondható: ezeknek az alkotótáboroknak a haszna többszörös. Az év közben jórészt egymástól elszigetelve dolgozó művészek itt ismerkednek meg egymással, nem egyszer nemzedékek is találkoznak, ugyanakkor részt vesznek azoknak a közösségeknek az életében, ahová érkeztek és ezután a helyi lakosság sem tekint úgymond csodabogarakként az alkotókra. A gyarapodó, változatos és rangos gyűjtemények hozzájárulnak a települési arculat gazdagításához, növelik a turisztikai vonzóerőt és ez a leggyakrabban az alkotótáborok színhelyeként kijelölt szállodák vagy panziók számára igen fontos. És érdekes felfigyelni még egy jelenségre. Az utóbbi időben egyre több műkritikus és fotóművész is jelen van ezeken a művésztelepeken. Az előbbiek nem csupán a végeredményt, hanem az alkotás egész folyamatát végigkisérhetik és így fogalmazzák meg értékitéleteiket, az utóbbiak viszont végig dokumentálják a táborok mindennapjait és ezekből a fotókból tesznek fel a közösségi oldalakra, vagy a sikeres felvételeket utómunkával vagy anélkül beválogatják a különböző fotótárlatok anyagába. Ezek a terjedő-gyarapodó, hírt adó és hírt vivő művésztáborok azonban más társadalmi szempontok alapján is igen fontosak, hiszen önállóan jönnek létre, semmiféle központi szerv nem irányítja őket, a szakmai színvonal, a minőség már egymásra figyelve is biztosított, így végsősoron sikerrel nyilvánul meg a helyi vagy a szakmai közösségeknek az a kezdeményező készsége, amelyet olyannyira várunk és amelyet minden bizonnyal jó lenne sok más területen is megtapasztalni. Ha úgy tetszik, ezek a művésztáborok az önálló gondolkodásnak és szervezőkészségnek azok a szigetei, amelyek bizonyítják, hogyan lehet a gyakorlatban elérni az autonómiát, amennyiben nem hangzatos fogalomként, nem mindegyre előrángatott közhelyként, hanem hétköznapi cselekvésként tekintünk rá.