Klaus Johannis államfő kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott tegnap a Legfelső Védelmi Tanács, de az elnöki hivatal nem közölte, milyen döntéseket hozott a testület.Háromhavonta, vagy szükség esetén ülésezik a védelmi és nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes testület, a legutóbbi rendes ülésre pedig június 9-én került sor.Az elnöki hivatal közleményéből nem derült ki, mi indokolta a tanács soron kívüli összehívását. A kommüniké szerint a testület a NATO keleti szárnyának közelében kialakult biztonsági helyzet regionális, illetve Romániát érintő következményeit elemezte. Napirenden szerepeltek továbbá azok a „szövetségi szintű aggodalmak”, amelyek a NATO déli határvidékén tapasztalható instabilitás esetleges fokozódásával kapcsolatosak. A közlemény szerint a CSAT a – költségvetési bevételeket veszélyeztető – illegális erdőirtások ügyét is megvizsgálta.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...