„Kerek a világ, minden elfér benne”. Így hangzik a magyar közmondás. De kénytelen vagyok feltenni magamban a kérdést: a világban valóban a kereksége miatt fér el minden? Mert mostanában inkább azt tapasztalom, hogy bizonyos kerekségek inkább beszűkítik az embert ezen a modernizálódó földkerekségen.
Például azáltal, hogy apróvá és kerekfejűvé zsugorít bennünket a technológia, s teszi ezt az emotikonok révén. A hagyományos levelezést történelmileg kiszorító chatelés során ezekkel az úgynevezett hangulatjelekkel próbálunk nyomatékot adni sebtében odapöttyentett mondandónknak, kerek fejecskékkel érzékeltetjük, hogy mit érzünk akkor éppen. Mégpedig azért, hogy a chat szűkszavú keretei között nehogy félreértsék valamelyik kijelentésünket, gondolatmenetünket, a digitális párbeszéd másik résztvevője nehogy komolynak tekintse azt, amit viccesnek szántunk, vagy nehogy tréfának vegye azt, amit véresen komolynak gondoltunk.
Eközben pedig érezzük, hogy nem sikerül pillanatnyi hangulatunkat a maga teljességében átadni, mert a valós idejű szövegelés futószalagján nincs idő árnyalásra. Ez a technológia lustává is tett bennünket, mert nem szánunk időt a személyes találkozásokra, még a telefonálásról is leszokunk, és az adott pillanatban restek vagyunk még a számítógépünk kameráját is bekapcsolni.
Hiába, az emotikonok eredetileg nem az emberi érzelmek teljes skálájának az ábrázolására születtek. Sokkal inkább a digitális kommunikációban hiányzó mimikát, hanglejtést és gesztusokat próbálták egyszerűen pótolni. Az emotikonok alapvetően néhány könnyen felismerhető alapkifejezésre épülnek: öröm, bánat, nevetés, sírás, harag, meglepetés, szeretet. A grafikus jelek egyik legfontosabb követelménye, hogy gyorsan lehessen értelmezni őket, s hogy kis méretben, különböző kijelzőkön is felismerhetők legyenek. Ez szükségszerűen leegyszerűsíti az arckifejezéseket, többnyire csak jelezni tudják, hogy milyen érzelmi tartományban járunk.
A nyelv sokkal gazdagabb, mint a képi jelrendszer. Például különbséget tud tenni a mosoly különféle típusai között: lehet hamiskás, fanyar, keserű, elnéző, cinkos, fölényes, zavart, szomorkás vagy titokzatos, együttérző, barátságos, meleg, meghitt, sokatmondó, titokzatos, fölényes, megvető, lekicsinylő. Vagyis a mosoly ezerféle lehet. De próbálnánk csak emotikon által megjeleníteni Mona Lisa lelki sokszínűségből merítő mosolyát. Bizony, beletörne a hiteles mosolyt faragni képtelen bicskánk. És a nevetés is lehet hangos, felszabadult, olykor visszafojtott kuncogás, kihívó kacaj, harsány hahota, éretlen vihogás, otromba röhögés. Lehet elfojtott, kárörvendő, csúfondáros, fölényes vagy önironikus. És a sírásnak is vannak árnyalatai, lehet bánatos, keserves, kétségbeesett, gyászos, örömkönnyekből, bűntudatból, nosztalgiából eredő. És ott vannak a szinonimák: zokogás, rívás, bőgés, hüppögés, szipogás, jajveszélekés, óbégatás, nyüszítés, siránkozás, pityergés, picsogás.
Túlnépesedett és soha nem látott sebességgel rohanó világunkban talán mi magunk, az átlagemberek is a leegyszerűsített és leszűkített kommunikációt igényeljük, csak azt képes megemészteni a leterhelt figyelmünk. Ezt használja ki a politika, a mindenkori, mert a tömegeket és az egyes magánembert is csak a szűk sávú gondolkodás útján tudja egy adott irányba terelni. Ha csak a mai társadalmi állapotokat vesszük figyelembe, egy durva, lejárató poén, egy megszégyenítő AI-videó, egy hatásos hamis hír sokkal felfoghatóbb az emotikonokhoz szokott fejekben, mint egy logikusan levezetett gondolat, érvrendszer. Abban a világban, amelyben a szűkös költségvetésekben soha nincs elegendő forrás minél több ember alapos oktatására, a tömegek szellemi és kommunikációs lustasága kapóra jön minden politikai hatalomnak.
A közmondásra visszatérve: hiába kerek a világ, egyre kevesebb dolog fér el benne. Az igénytelen kerek fejecskék viszont tágas otthonra leltek benne.
