Ismerjük, ugye, azt a mondást, miszerint „kéz kezet mos”. Amikor két ember vagy két embercsoport kölcsönösen segíti vagy támogatja egymást valamilyen érdekérvényesítés jegyében, cinkosság, összejátszás formájában.
Az ókori latinok úgy mondták: „Manus manum lavat”. Azt talán nem gondolták volna, hogy több mint kétezer évvel később az ő saját földjükön, Itáliában ezt a kétségtelenül találó mondást tökélyre viszik az utódok. Mert a második világháború utáni Olaszországban, a Prima Repubblica, azaz az Első Köztársaság néven ismert hatalmi rendszer éppen ezen az elven alapult. Mussolini diktatúrájának bukása után az újjáéledő, köztársasági államformát választó Olaszországban több évtizeden át a kereszténynek és demokratának egyáltalán nem mondható Kereszténydemokrata Párt, a szocialistának aligha nevezhető szocialista párt, valamint néhány kisebb politikai erő együtt alkotott valamiféle egységes, bűnös, korrupt rendszert.
Állami megrendelésekért cserébe a vállalatok százalékos részt fizettek a politikusoknak vagy pártoknak. A pénz jelentős része pártkasszákba került, és a pártok választási kampányait, apparátusát finanszírozta. Ezeket a pénzeket gyakran fiktív számlákon, közvetítőkön vagy svájci bankszámlákon keresztül mozgatták. A nagy állami beruházások különösen alkalmasak voltak erre. A pályázatokat sokszor úgy alakították, hogy előre eldőljön, melyik vállalat nyer, és az ily módon győztes cég pedig – enyhén szólva – nem volt hálátlan. A vállalatoktól beszedett kenőpénzek jelentős része illegális csatornákon érkezett. Az állami intézményeket és vállalatokat felosztották a politikai pártok között. De hiába mosták egymás kezeit, azok a kezek piszkosak maradtak, és egy idő után rajtavesztettek. Pedig milyen öröknek hitték azt a jól összetapasztott rendszert!
Mert 1992 és 1994 között megtörtént a földcsuszamlás. Egy fiatal ügyészekből álló csoport Antonio Di Pietro ügyész vezetésével megkezdte a fél évszázados bűnök szálainak konkrét felgöngyölítését. Ez az igazságszolgáltatási kampány Tiszta Kezek néven vonult a köztudatba, politikusok, bankárok, vállalati vezetők sorra kerültek rendőrkézre. A folyamat végül a régi pártrendszert is elsöpörte, a kereszténydemokrata és a szocialista párt szétesett, ez utóbbinak a vezetőjét, Bettino Craxit elítélték, aki a börtön elől Tunéziába menekült, ott is halt meg.
A Tiszta Kezek kampánya vitathatatlanul reálisan tárt fel egy hatalmas, politikusokat, vállalkozókat és közhivatalnokokat érintő korrupciós rendszert, mintegy 4500 személyt vizsgáltak, 3200 esetben kértek vádemelést, és a feltárt kenőpénzek, illetve az illegális pártfinanszírozás összege óriási volt. A hatóságoknak határozottan kellett fellépniük, mivel a korrupciós rendszer annyira kiterjedtnek látszott, hogy a hagyományos, lassú nyomozási módszerekkel aligha lehetett volna felfejteni a bűnös rendszer szövetét.
Csakhogy a társadalom egy részének a szemében visszatetszővé kezdett válni a „túlpörgetés”, az elhamarkodott és eltúlzott intézkedéseket egyre több bírálat érte. Olyan tisztségviselők csuklóján is kattant a bilincs, akiknek a bűnösségét utólag nem sikerült bizonyítani. Emiatt a valódi bűnökről szóló információk is szelíd színezetet kaptak a szubjektív módon ítélkező közvéleményben. Pedig nem „koncepciós perek” voltak ezek, hanem igazi bűncselekményekről szóltak. Az olaszok egy része tapsolt Di Pietrónak és a Tiszta Kezek csapatának, elfogadva azt az elvet, amely szerint „a rendkívüli helyzet rendkívüli eszközöket követel.” Di Pietrót hősnek tartották, aki megtisztította Olaszországot.” A közvélemény másik része szerint viszont „Di Pietro politikai leszámolást hajtott végre, bosszút állt a kereszténydemokratákon és a szocialistákon”.
A mai Magyarországon az új kormány elszámoltatási terveit is támadják egy korábbi rendszernek a korántsem bűnbánó, sőt bűntagadó főszereplői. Egy Tiszta Kezekhez hasonló folyamat látszik kezdetét venni, amely megvizsgálja a nagy állami szerződéseket, az uniós és költségvetési pénzek felhasználását, az összeférhetetlenségeket, a gyanús vagyonosodásokat, az állami és magánérdekek összefonódását. A célba vett körök, személyek pedig (ki hitte volna!) politikai leszámolást, önkényuralmat kiáltanak. Az új igazságszolgáltatási rendszer pedig tojásokon lépeget, nehogy elkövesse a Tiszta Kezek hibáját, az elhamarkodott és látványos bilincseléseket holmi lebilincselő mediatikus élmények érdekében. Mert nem elég valakinek bűnösnek lennie, annak is kell látszania. Az igazságosztó kéznek pedig nem elég tisztának lennie, annak is kell látszania.
