Magyarországon augusztus 9-én lesz az állatkertek napja, és ennek apropóján érdemes felidézni az állatnevek, illetve állatfajnevek helyesírását. Emellett egy olyan közmondást is megemlítek, amelyet bizonyára gyakran hallottak, de talán sosem próbálták kideríteni, hogy honnan ered.
De miért épp augusztus 9-én ünneplik az állatkertek napját? 1866-ban aznap nyílt meg Magyarország első állatkertje, a Budapesti Állat- és Növénykert, főként azért, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését a természettudományok iránt; természetesen a jeles nap megnevezése csupa kisbetűvel írandó.
Most pedig rátérek az állatok tulajdonnevére, amelyet nagy kezdőbetűvel írunk. Például: Bodri, Lassie, Cirmos, Ráró, Kincsem, Bagira, Balu, Vuk és Kele. A magyarázó utótagot kis kezdőbetűvel és kötőjel nélkül tesszük utánuk. Itt egyebek mellett megemlítem a Bodri kutyát, a Ráró lovat, illetve a Cirmos cicát.
A bevezetőben már utaltam az állatfajnevekre, amelyek írásmódjáról a mai napig vitáznak a szakemberek. Mit tehetünk mi, amikor szöveget írunk? Meg kell nézni, hogy a faji jelző melléknév vagy melléknévi jelentéssel is bíró főnév-e, esetleg csak egyszerűen főnév. Amennyiben melléknév vagy melléknévi jelentéssel is bíró főnév, a különírás az elfogadott. Például: galléros maki, arany cerkóf, remete cankó, vándor albatrosz, ausztrál sirály, inka csér, japán makákó, valamint pápua sas.
Hogyha a faji jelző szófaja főnév, általában egybe kell írni az elő- és utótagot. Itt megemlíteném a császártamarin, a huszármajom, a királygém, a haranggém és a szavannacerkóf megnevezéseket. Jelentéstömörítő összetételekről van szó, a haranggém például egy olyan gémfaj, amely táplálékszerzéskor harangszerűen a vízfelszínre borítja a szárnyait.
Most pedig rátérek egy jól ismert közmondásra, azaz: „Lássuk a medvét!”. O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyve szerint „azt fejezik ki vele tréfásan, hogy »térjünk a lényegre, lássuk a dolog velejét!« Valójában egy 1800-as évekbeli anekdotához kapcsolódik, amelyről így írt Jókai: „Ez a közmondás a kecskeméti gányóról maradt el, ki abban a hiszemben látogatta meg a komédiaházat, hogy ott medvét fognak mutogatni, s mikor aztán nagyon kezdte unni a véghetetlen tragédia egymást nyújtó párbeszédeit, lekiáltott a galériáról, hogy: nem ér semmit az a sok beszéd, nem ütjük avval el, lássuk a medvét!”
