Az elmúlt héten attól kellett volna engem is magával ragadnia valamiféle egészséges népi purifikátori hévnek, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azzal vádolt meg egy bizonyos Antont (van neki másik neve is, de nem írom ide), hogy csúszópénz ellenében gépjárművezetői jogosítványhoz juttatta azokat a hallgatókat, akik egyébként nem biztos, hogy átmentek volna a vizsgán.
A hírtelevíziókban és az írott sajtóban egymást érték a szörnyülködő riportok arról, hogy Anton cipősdobozokban tartotta a megvesztegetésből származó pénzét, mintegy háromszázötvenezer eurót (amiből úgy látszik, hogy nem futotta neki egy valamirevaló széfre), mi több – lehallgatások igazolták – hogy megszámolta a pénzét, kislétrára mászott és közben horribile dictu magában beszélt (nyílván, hiszen egyébként nem tudták volna lehallgatni).
Szóval rettenetes dolgokat művelt ez a szörny, aki meggyalázta a szakmai tisztességet és kiszípolyozta a normális vizsgára állni nem óhajtó, de jogosítványra ácsingózó tanítványait.
Előrebocsátom, hogy nem vagyok Anton úr ügyvédje. Nem tudom, hogy valóban elkövette-e mindazt, amivel az ügyészség vádolja. Mindez nem is érdekel. Ha az ügyészség lefülelt egy korrupt tisztviselőt, akkor tegye a dolgát, gyűjtsön bizonyítékokat (lehetőleg a lehallgatott magánbeszélgetéseken vagy monológokon kívül mást is), fogalmazza meg a vádiratot és állítsa bíróság elé Antont vagy bárki mást, akivel szemben felvetődik a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja. Ez az ő dolguk és nem az, hogy igazságügyi ingyen-cirkuszt csináljanak a munkájukból és bizonyítékokat szivárogtassanak a sajtónak.
Mert amit a DNA az elmúlt héten elművelt az Anton-ügyben, azon a Coldea-Kövesi “binomiális együttható” jegyei ismerhetők fel. Mint ismeretes a Traian Băsescu neve által fémjelzett időszakban – az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok protokollumokban szentesített együttműködése révén – az elnök nemcsak elítéltette politikai ellenfeleit, de gondja volt arra, hogy a “televíziós igazságszolgáltatás” révén megalázza és lejárassa őket, hogy soha ne térhessenek vissza a politikába (lásd: Adrian Năstase, Liviu Dragnea és mások esetét), valamint – ami ennél is súlyosabb – kiiktassa a rendszerből azokat a bírókat, akik megtagadták a cinkosságot a “binomiális együtthatóval” (emlékezzünk Stan Mustaţă bíró esetére aki a börtönben halt meg, miután több mint tíz éves szabadságvesztésre ítélték). Ennek a mutatványnak a másik célja az volt, hogy fényezze a DNA-t – ezt a politikailag kézivezérelt kétes legitimitású párhuzamos ügyészséget – és úgy állítsa be, mint a korrupciós hétfejű sárkánnyal bátran szembeszálló Isten ostorát.
Bár a már említett Anton úr nem politikus, esetében a politikai motiváció csak közvetve érhető tetten (a Szociáldemokrata Párt javasolta a tisztségre), azonban az ügyében alkalmazott módszer számomra azt jelzi, hogy a DNA nem szakított a korábbi gyakorlatával és a jelenlegi hatalomtól sem idegen a băsescui stílus. A feszült belpolitikai helyzetben csak idő kérdése, hogy mikor fognak a hatalom átmeneti birtokosai ismét ehhez a módszerhez nyúlni.