A hazai sajtó ingerküszöbét alig érte el az a hír, miszerint Olaszországban a március 22-én és 23-án megtartott népszavazáson a többség elutasította a Giorgia Meloni vezette kormány alkotmányos reformját, amelynek célja az igazságügyi rendszer átszervezése lett volna. A látszólag technikai jellegű módosítások mögött komoly politikai, sőt ideológiai tét húzódott meg. Miről is van szó? Tény, hogy az igazságszolgáltatás és a közigazgatás között mindenütt a világon feszültségek, ellentétek alakulnak ki. Egyfelől a kormányzat sérelmezi, hogy a perek elhúzódása, a bírák elmozdíthatatlansága csökkenti a közigazgatás hatékonyságát, másrészt pedig a magisztrátusok féltik a bírói hatalom függetlenségét a kormány agresszív beavatkozásaitól. Nincs ez másképp Olaszországban sem, ahol ráadásul a Meloni-kormányt beiktatása óta azzal vádolja az ellenzék, hogy a szélsőjobb hagyományokhoz híven fel akarja számolni a jogállamiságot. Ebben a légkörben érthető, ha az igazságszolgáltatás szervezését és működését érintő minden törvénykezési kísérlet az ellenzék és a civil társadalom heves ellenkezését váltotta ki. Másfelől nem kevésbé igaz, hogy az olasz igazságügyi rendszer nehézkesen dolgozik, sok esetben 7-8 évig tart, míg egy büntetőügy eljut a jogerős ítéletig. A kormányzatnak az pedig különösen fáj, hogy nem tudnak kellő hatékonysággal fellépni az illegális bevándorlókkal szemben, mert a bírák sok esetben – az emberi jogokra hivatkozva – helyt adnak a kitoloncolási határozatok ellen benyújtott fellebbezéseknek, márpedig Meloni egyebek mellett azzal nyerte meg a választást, hogy megoldja a bevándorlás kényes kérdését, amelyet az EU-nak a mai napig nem sikerült egységesen szabályoznia. Ilyen körülmények között nyújtotta be a parlamentbe a kormány az úgynevezett Nordi-törvényt, amelyik nevét Carlo Nordi igazságügyi miniszterről kapta. Ez a jogszabály alkotmányos rendelkezéseket is érintett, következésképp elfogadásához a törvényhozás mindkét házában kétharmados többségre lett volna szükség, ami azonban nem jött össze és az alaptörvény értelmében a szövegről népszavazás útján kellett dönteni. Az igazságügyi reformnak két lényeges eleme volt. Az egyik az, hogy szétválasztotta volna a bírói és az ügyészi karriert, megszüntetve az átjárást a két hivatás között és ennek megfelelően a Legfelsőbb Bírói Tanácsból is kettő lett volna, egy a bírák, egy pedig az ügyészek számára. A másik – sokkal vitatottabb – módosítás szerint a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak nem egy, hanem három úgynevezett civil tagja lett volna, akiket országosan elismert jogtudósok, egyetemi tanárok közül sorshúzással választottak volna meg. Az ellenzék szerint a “lottón nyert” tanácstagok a kiszámíthatatlanság és manipulálhatóság elemeit vinnék be a magisztrátusok önigazgatási testületébe és a döntéseket az oktatási rendszeren keresztül a kormány befolyásolhatná. A referendum előtti kampányban szenvedélyek és indulatok szabadultak el. Végül a kérdésben megszólalt Olaszország nagy tekintélyű 84 éves köztársasági elnöke, Sergio Mattarella is, aki ugyan tartózkodott az egyértelmű állásfoglalástól, azonban azzal, hogy az igazságügy függetlenségének fontosságát hangsúlyozta, gyakorlatilag a törvénytervezet ellenzőinek nyújtott segítséget.
Nos, hétfő este óta tudjuk, hogy a „nem” szavazatok nyertek 54%-kal. A részvételi arány meglepően magas, közel 59%-os volt. Giorgia Meloni miniszterelnök egy közösségi oldalon közzétett videójában elismerte a vereségét: „A szuverenitás a népé. Tiszteletben tartjuk a döntést, de nyilvánvalóan sajnáljuk az elszalasztott lehetőséget. Továbbmegyünk.” Carlo Nordio igazságügyi miniszter is „tisztelettel vette tudomásul a szuverén nép döntését”. „Mindent megtettünk” – mondta Nicolò Zanon, az Igen-bizottság elnöke. Az ellenzék viszont ünnepelt Róma utcáin. „A szavazóurnákból egyértelmű politikai üzenet érkezik Melonihoz és a kormányhoz, de hozzánk is. Máris megvan a kormány alternatív többsége” mondta a baloldali Demokrata Párt elnöke, Elly Schlein – írta meg a La Repubblica napilap online kiadása.
A történetnek legalább két tanulsága van. Băsescu Romániájában az igazságügyi törvények gyökeres megváltoztatását nem vitték népszavazásra, hanem a kormány felelősségvállalásával fogadták el, mi több a Macovei-Băsescu-Coldea trió rászabadította a titkosszolgálatokat az igazságügyi rendszerre, gyakorlatilag megszüntetve annak függetlenségét. Mondanom sem kell, erről sem volt népszavazás, sőt amíg lehetett titkolták a közvélemény elől. A helyzetet csak évek múlva a szociáldemokrata kormány idején Tudorel Toader igazságügyi miniszternek sikerült valamelyest kijavítania, hogy újabban ismét az összefonódás jeleit tapasztaljuk meg.
Mondhatunk mi bármit Melonira és pártjára, az Olasz Testvérekre, akiket azzal vádolnak, hogy Mussolini szellemiségét képviselik. Azonban Meloni nem propagandisztikus nemzeti konzultációt, hanem valódi népszavazást szervezett, amikor pedig veszített fegyelmezetten és sportszerűen elismerte vereségét és még csak orosz propagandistákat sem vetett be a népszavazási kampányban.