Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtök délelőtt bejelentette, hogy a koalíciós pártok mai egyeztetésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására, így délután folytatódhat a 2026-os állami költségvetés tervezetének parlamenti vitája. 

A kormányfő az egyeztetés után elmondta, két megoldási lehetőség közül kellett választania a koalíciónak. Az egyik az volt, hogy növelik a deficitet a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozásához szükséges összeggel, ezt azonban elvetették. Végül abban állapodtak meg, hogy elhalasztják az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítéseinek kifizetését a következő évekre, és az így felszabaduló összegeket fordítják a szociális intézkedésekre. A költségvetés tervezetének vitáját a képviselőház és a szenátus költségvetési bizottságainak együttes ülésén folytatják ma, a tervek szerint este a plénum is megvitatja a jogszabályjavaslatot, a szavazást pedig pénteken tartják.