A közigazgatásban dolgozók körülbelül 20 százaléka nem felel meg az elvárásoknak, így nekik menniük kell – nyilatkozta Eugen Teodorovici a Digi24 hírtelevíziónak. A pénzügyminiszter elismerte, hogy Romániában a közszféra nem hatékony és mesterségesen felduzzasztott.Hozzátette, egy átfogó reformhoz tiszta és világos politikai döntésre van szükség. A politikai döntést egy felmérésnek kellene követnie, meg kellene nézni, kik terhelik a rendszert. Túl sokan akarják felügyelni ezt az országot, többen, mint ahányan dolgoznak is – magyarázta a pénzügyminiszter, aki szerint azok akik ellenőriznek gyakorta sokkal nagyobb fizetést kapnak, mint azok, akik dolgoznak is. A pénzügyminiszter azt is hozzátette, hogy csökkentik a munkaadói és munkavállalói társadalombiztosítási járulékot, azt azonban nem említette, erre mikor kerülne sor.Eugen Teodorovici a Mediafax szerint azt is mondta, hogy az idei költségvetés kiegészítéskor a Szállításügyi Minisztérium nem kap további támogatást, mert éveken keresztül csak azt bizonyította, hogy képtelen hatékonyan bánni a számára kiutalt összegekkel.A pénzügyminiszter azt mondta, ez a döntése nem képezi vita tárgyát. A Szállításügyi Minisztériumnak októberben kell beszámolnia éves tevékenységről, megvalósításairól, addig szó sem lehet költségvetés-kiegészítésről.
Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...