Küldetésünk, hogy mindannyian áldáshordozók legyünk – ezekkel a szavakkal buzdította a sajtóban megjelent beszámolók szerint a hét végén a maroshévízi V. Őszi Napok résztvevőit László Áron plébános a rendezvény nyitányaként tartott igeliturgiában. S az áldásra óriási szükség van a rohamosan fogyatkozó magyar közösségnek.
A Hargita megye északi részén fekvő kisváros – amely nagyravágyó politikusok ügyködése következtében megyei jogú város ranggal bír – lakossága a legutóbbi hivatalos népszámlálás alkalmával, 2021-ben 12 609 fő volt, ebből 8691 vallotta magát román, 2136 pedig magyar anyanyelvűnek. A marosheviz.info honlap szerint 1966-ban a város lakossága közelített a 11 ezerhez, 6 és fél ezer volt a románok, szinte 4 és fél ezer a magyarok száma. 1977-re közel 14 ezerre emelkedett a lakosság száma, az arányok azonban változatlanok voltak. 1992-re a magyarok száma maradt a korábbi, miközben a városka román lakossága növekedett, elérve a 12 ezres létszámot. A következő adat 2002-ből származik, ekkorra mindkét közösség létszáma csökkent, s a közel 16 ezer lakosból 4000 ezer volt magyar. 2021-re a város lakossága bő 3 ezerrel csökkent, s ebből mintegy 2000 volt a magyar közösség fogyása, azaz húsz év alatt megfeleződött a magyarok száma.
Ilyen társadalmi környezetben nagyon fontos minden a közösség összetartozását, kohézióját erősítő rendezvény, mint amilyen az ötödik kiadásához érkezett Őszi Napok is. Az eseménysor egy része a helyi magyarság egyik alapintézményében, a Kemény János nevét viselő gimnáziumban zajlott: élő népzene csendült fel, a megye északi részéből érkezett néptánccsoportok mutatták be produkcióikat, közösségi programokon lehetett részt venni. Az Őszi Napok célja a szervezők szerint a hagyományok továbbadása és a magyar identitás megőrzése e szórványközösségben.
A sajtóban olvasott beszámoló kiemeli, hogy az eseményt szervező Kemény János Gimnázium igazgatója, Deme Gabriella szerint szükség van a hasonló megmozdulásokra, igyekeznek „az egyre apadó helyi fiatalság jövőképét formálni, tudatosítani bennük, hogy szórványban a magyar identitás fennmaradásáért a gazdasági tényezők mellett szükség van ilyen jellegű kulturális eseményekre is”.
A drasztikus apadás dacára felcsillan a remény, ugyanis az óvodai csoporttal, valamint az általános iskola elemi és felső tagozatával is rendelkező oktatási intézményben idén 181 gyermek kezdte a tanévet, és idén fordult elő első alkalommal, hogy a magyar óvodából kikerült valamennyi gyermek beiratkozott az első osztályba és a kilencedik osztályba meghirdetett helyek is mind beteltek, így a város egyetlen magyar nyelvű tanintézetében 21 óvodás és napközis, 55 elemista, 42 felső tagozatos és 63 középiskolás tanul ebben a tanévben. Az a tény, hogy a magyar óvodából kikerült kicsiket mind magyar iskolába íratták szüleik, jelzi, hogy nem volt hiábavaló a magyar óvoda, a meleg ebéd program és a napközi foglalkozás évekkel ezelőtti elindítása, ugyanis a mostani elsősök az elsők, akik részt vettek ebben a programban és szüleik számára nem volt kérdéses az, hogy milyen tannyelvű iskolába íratják őket.
Áldás szavunk jelentése: jót előidéző szó és gesztus. S azt is tudjuk, hogy „az áldás rászáll arra, akire vagy amire adják, s akit megáldanak, az maga is áldás forrásává lesz. Maroshévízen – amelyet Hargita megyéhez való tartozása okán nem tekintenek szórványnak, holott valójában az – a templom és az iskola, esetünkben a római katolikus és a református egyház, valamint a Kemény János Gimnázium a magyarság összetartó erői. Tevékenységük áldás, így adott a lehetőség, hogy a magyar közösség tagjai megfogadják László Áron atya buzdítását, figyelmeztetését: „Küldetésünk, hogy mindannyian áldáshordozók legyünk”.