Az elkövetkező napokban sokat beszélnek majd a mai RMDSZ kongresszusról, illetve az ott létrejövő magyar-román párbeszédről, az elmúlt napokban viszont Csehország volt a téma. Babis pártjának választási győzelme után az örökös és mindent tudó magyarországi szakértők elmondották, megmagyarázták, hogy többségi, kisebbségi avagy koalíciós kormányzás várható, hogy mit jelent majd mindez a felére apadt V4-eknek, a patriótáknak, az uniónak, Európának, Ukrajnának és így tovább.
Én szerettem volna hallanni arról is, hogy mi áll az olyan furcsa nevű pártok mögött, mint az Autósok pártja, a Kalóz párt, esetleg arról is, hogy az országban nem egy, hanem kétkamarás a parlament, hogy van ott bizony nem csupán képviselőház, hanem szenátus is, ráadásul az államelnök jogkörei is teljesen mások a Vltava mint a Duna-partján, ott még nem a kormány intésére bekövetkező egyszerű jogszabályi aláírás dívik, hanem működik a fékek és ellensúlyok rendszere. Dehát minderről egyetlen szó sem esett a politikai helyzetelemzés bizonyos szempontok szerinti hajlítgatásában.
Igy nem maradt más hátra, minthogy elgondoltam, mit is tudunk mi, hétköznapi emberek, a csehekről. Hát annyit minden bizonnyal már iskolás korunktól, hogy Ilosvai Selymes Péter illetve Arany János veretes és örökérvényű sorai szerint Toldi Miklós miután először megkegyelmezett neki, utána roppant gyorsan kioltotta életét az álnok és galád cseh vitéznek.
Azután meg a választékos beszédben, hogyha éppen bajban vagyunk, a mindmáig tisztázatlan eredete ellenére, olykor előjön a „csehül állunk” szófordulat és Svejk, a derék katona nyomán azt is nagyon jól tudjuk, hogy a csehek roppant kedélyes, egyre-másra anekdotázó emberek és mindig, minden helyzetben kedvelik a sört. Katz, a részeges tábori lelkész pedig ugyancsak gyakran szerepelt a magyar színpadokon, mindaddig amíg az egyre távolabbi szocializmusban támadni és nem támogatni kellett az egyházakat.
És persze a szocializmusól beszélve, azt sem feledhetjük, hogy 1968-ban az akkor még csehszlovák Alexander Dubcek pártfőtitkár indította el az emberarcú szocializmus jegyében a prágai tavaszt, mindaddig amíg a szocialista tábor egységének a megőrzése jegyében tankos augusztus nem lett belőle, a testvéri megsegítésből csupán Románia maradt ki, de nemsokára azt is megtudtuk, hogy Nyugat rokonszenve e nemes gesztus iránt csupán néhány évig tartott. A Vencel-teret is legfőképpen ekkor kapta szájára a hírnév, jómagam akkoriban valamiféle nagy teret láttam magam előtt, ahol csak úgy masíroznak a Varsói Szerződés csapatai és később ugyancsak meglepődtem, amikor a kockaköveit taposva rájöttem, hogy milyen kicsi.
És akkor ott volt még nekünk Vaclav Havel, az ellenállás jelképe, vagy az irodalomkedvelőknek Milan Kundera és Bohumil Hrabal munkássága, Menzel Oscar-díjas filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és persze a csíkiaknak a csehszlovák hokiválogatott, akiknek a világbajnokságokon mindig lehetett szurkolni, hogy győzzék le a szovjeteket.
Persze, azóta Csehszlovákiából Csehország és Szlovákia lett, de a nyugatias csehek igazából soha nem fordultak kelet felé és most sem teszik. Számukra Európa marad a cél, az unió megtartása és nem szétverése, bármit is mondanak a szakértők.
A politika ugyanis csak az élet egyik rétege. Ma például kiköltözött vidékre és nem is akárhová. A Wild Hill angol nevű, olasz-román tulajdonú zsukménesi rendezvényhely, ahol az RMDSZ a kongresszusát tartja és ahol máskülönben egész évben esküvőket tartanak, mindennél jobban utal erre.
Az életre és Európára.