A mai rész főszereplője a Kossuth-díjas Tamási Áron, aki két nap híján százhuszonnyolc éve, 1897. szeptember 20-án látta meg a napvilágot Farkaslakán. Kezdésként egy személyes történetet szeretnék megosztani Önökkel. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt az Ábel-trilógia, vagyis az Ábel a rengetegben, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetek, amelyeket a könyvtárból kölcsönöztem ki.

Tíz évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi karácsonyi vásáron egyetlen kiadványban lehetett hozzájutni az említett művekhez, és szerettem volna újraolvasni őket. Amikor az elárusító hölgytől érdeklődtem a könyv felől, kikerekedett szemmel nézett rám, és megjegyezte, hogy mostanában nem nagyon olvasnak ilyet az emberek, pedig sokat lehetne tanulni belőle. Úgy érzem, hogy igaza volt.

Most pedig megosztanék Önökkel egy megszívlelendő idézetet, amely Tamási Árontól származik: „A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe, hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.” Tamási Áron szavait főként manapság kellene megszívlelni, ugyanis egyre többen teszik közzé ellenőrzés nélkül a rövidebb-hosszabb szövegeiket a világhálón, figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel milyen benyomást keltenek az olvasókban.

Egy másik idézet így szól: „Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban ahonnét jöttek. Azonban megfüröszthetjük őket, ha fáradtan érkeznek, rendes ruhát adhatunk nekik, ha rongyosak, s jó ételt, ha a szolgálatban elszigorodtak. S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!”

Az író szülőfalujában, Farkaslakán amúgy egy ötnapos rendezvénnyel emlékeztek 2017 szeptemberében a 120. születési évfordulóra. A programban egyebek között volt irodalmi vetélkedő, könyvbemutató, felolvasómaraton, dokumentumfilm-vetítés, a zárónapon pedig a farkaslaki diákok előadták a Szegény ördög című mesejátékot a Tamási Áron Művelődési Otthonban.