Az Európai Unió álláspontja az, hogy az ukrajnai béketárgyalásokat nem lehet Ukrajna és az EU részvétele nélkül megtartani – tudósít az Euronews.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas vasárnap kijelentette, hogy az USA és Oroszország között létrejövő, Ukrajnával kapcsolatos megállapodásokból Ukrajnát és az EU-t sem szabad kihagyni. Az uniós külpolitika vezetője hétfőre összehívta a külügyminiszterek tanácsát, hogy megvitassák a következő lépéseket. A külügyminiszteri találkozót virtuálisan tartják meg hétfő délután, és Kallas bejelentése szerint a miniszterek napirendjén a közel-keleti és gázai fejlemények is szerepelnek.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a háború kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jogi helyzet egyértelmű: „minden ideiglenesen megszállt terület Ukrajnához tartozik”. A politikus arra is figyelmeztetett, hogy a tárgyalásos rendezés nem teremtheti meg a terepet a NATO, Európa vagy Ukrajna elleni további agresszióhoz.
Az amerikai álláspont nem azonos az európaival az ügyben. Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy akkor is találkozna Vlagyimir Putyinnal, ha a Putyin-Zelenszkij találkozó nem jön létre.
Vasárnap vezető európai politikusok – köztük Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Ursula von der Leyen EB-elnök és Alexander Stubb finn elnök – nyilatkozatot adtak ki, amelyben megismételték azt a már korábban is hangoztatott álláspontjukat, hogy „az ukrajnai béke felé vezető útról nem lehet Ukrajna nélkül dönteni”. A nyilatkozatban az is szerepel, hogy „a nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni,” de hozzáteszik, hogy a jelenlegi frontvonalnak kell „a tárgyalások kiindulópontjának lennie”.
