A Képviselőházban a szakbizottságok dolgoznak, a Szenátusban pedig jogalkotási szakaszba lép a képviselők által már korábban elfogadott állampolgári kezdeményezés, amely szerint nem tölthetne be köztisztséget büntetett előéletű személy. A jogszabály tervezet több mint egy éve jogalkotási szakaszban van, ezen a héten kerül a Szenátus elé, amely a döntő házként szavaz róla. A Mentsétek meg Romániát szövetség elnöke, Dan Barna, a képviselőházi vitán elmondta: fontos a román állampolgárok szava és véleménye ebben az ügyben.Ugyancsak ezen a héten kerül napirendre a parlamentben az a tervezet is, amely szerint azok a nagyszülők, akik unokáikra vigyáznak, havi 650 lejes állami támogatásban részesülnek.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...