Az Európai Parlament frakcióvezetői tegnap megszavazták, hogy októberben vitát szerveznek a romániai jogállamiság helyzetéről, és határozatot is elfogadnak majd ennek kapcsán. A döntés egy nappal azután született, hogy az Európai Parlament megszavazta a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló, elmarasztaló Sargentini-jelentést, elindítva ezzel a uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást az ország ellen az uniós alapértékek megsértése miatt. A döntés értelmében az EP következő, október 1. és 4. közötti plenáris ülésén vitatják meg a jogállamiság romániai helyzetét az erőszakba fulladt augusztus 10-ei kormányellenes tüntetés nyomán, majd az október 22. és 25. közötti ülésen szavaznak a helyzetről szóló határozatról. Az október eleji vitára Viorica Dăncilă miniszterelnök is meghívást kapott.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...