A Kárpát-medence magyar területeinek majdnem egészére kiterjedő kampánnyal a magyar iskolaválasztást próbálják motiválni, és egyben honorálni is azoknak a szülőknek a döntését, akik az anyanyelvű oktatást választották a gyereküknek. A Rákóczi Szövetség már a születéstől fogva úgymond kapcsolatot kíván teremtetni a gyerekekkel és családjaikkal, hogy az óvodától kezdve az iskoláig a magyar oktatás felé terelje-irányítsa a fiatal nemzedéket. Vallják, hogy az anyanyelvi oktatással nem veszít, hanem nyer, többletet kap a gyerek. Az aradi magyar előkészítő osztályba járó diákok szülei csütörtök délután a Csiky Gergely Főgimnáziumban vehették át a magyarországi közadakozásból összegyűjtött, fejenként 10 ezerforintos iskolakezdési ösztöndíjat, és a nagycsoportos magyar óvodások is kaptak egy-egy tanszercsomagot. A Rákóczi Szövetség elnökét, Csáky Csongort Pataky Lehel Zsolt kérte mikrofon elé a rendezvény végén:
Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...