A bukaresti Viktória térre, holnap, augusztus 10-én több tízezer, egyes források szerint egymillió tüntetőt várnak, ám a fővárosi polgármesteri hivatal szerint a megmozdulásnak nincs konkrét szervezője.A bukaresti főpolgármesteri hivatal közrendészeti osztálya két nagyobb nemkormányzati szervezet képviselőivel egyeztetett, akik azt állítják, ők csak előmozdítói, de nem szervezői a tüntetésnek. Aurelian Bădulescu, Bukarest alpolgármestere azt nyilatkozta, a két nemkormányzati szervezet nem érti, hogy nyilvános tüntetések szervezői bizonyos kötelezettségeknek is eleget kell tegyenek, és hozzátette, a megmozdulás alatt tartani fogják a kapcsolatot az említett szervezetek képviselőivel. Az alpolgármester azt is elmondta, a fővárosi polgármesteri hivatal a csendőrséggel és a közlekedésrendészettel,valamint a fővárosi mentőszolgálattal együtt igyekeznek majd megőrizni a biztonságot és nyugalmat a tüntetés ideje alatt, ám számítanak arra is, hogy rendbontásra is sor kerülhet, ebben az esetben nehezményezik azt, hogy nincs egy olyan szervezet, amely felelősséget vállalna a tüntetők tetteiért. Marius Militaru, a román csendőrség kommunikációs szolgálatának vezetője mai sajtóértekezletén elmondta, azt ajánlják a tüntetés résztvevőinek, határolódjanak el azoktól a felhívásoktól, amelyek erőszakos cselekményekre buzdítanak.
A G7-ek nem tudtak megállapodni
A G7 vezetőinek hat tagja megvitatta az orosz-ukrán háború és az izraeli-iráni konfliktus kérdését, de nem sikerült jelentős megállapodásra jutniuk.…
Tovább...Feltétel nélküli megadást kért Trump Irántól
Feltétel nélküli megadást vár el Irántól Donald Trump amerikai elnök, aki szerint teljes ellenőrzést sikerült elérni az iráni légtér felett.…
Tovább...A Ryanair vezetője rendet követel a légiforgalmi irányításban
Michael O'Leary, a Ryanair vezére felszólította az Európai Bizottságot, hogy követelje meg a francia, spanyol, német, görög és brit légiforgalmi…
Tovább...Izraeli csapások iráni fegyvergyárakra
Izraeli harci repülőgépek ma csapást mértek Irán több fegyvergyártó üzemére és olyan üzemekre, ahol urándúsító centrifugákat állítottak elő - jelentette…
Tovább...