Első ízben látogat Erdélybe a Magyar Rádió Gyermekkórusa május 17?21. között, fellépnek Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Zilahon. Kolozsváron május 19-én, szombaton 18.30 órától koncerteznek a Farkas utcai református templomban. A Magyar Rádió Gyermekkórusa a műsor egy részében együtt fog énekelni a kolozsvári Sigismund Todu?ă Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusával, amelynek karvezetője Kállay-Miklós Tünde. A Magyar Rádió Gyermekkórusát Botka Valéria és Csányi László alapította, akik 1955 és 1985 között irányították a gyermekkar életét, amely fennállása óta a világ nagy színpadain is fellépett.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...