Ma kezdődik Bukarestben az Európai Filmek Fesztiválja, mely események a bukaresti Balassi Intézet is társszervezője, a fesztivál során a közönség több magyar filmet is megtekinthet. Az Európai Filmek Fesztiválját immár 22. alkalommal rendezik meg, az EUNIC égisze alatt, a Bukarestben működő európai kulturális intézetek és képviseletek. A fesztivál célja az európai nemzeti filmiparok közötti dialógus: rendkívül eltérő történetek gyűjteménye megannyi stílusváltozatban, amennyire változatos és sokrétű az európai kultúra. A fesztivál a kulturális örökség európai évében kiemelt figyelmet fordít a digitálisan felújított filmeknek, mely szelekciónak köszönhetően a román örökségvédelmi intézet a kulturális örökség európai évének hivatalos eseményévé nyilvánította a fesztivált. A fesztivál Kulturális örökség szekciójában két magyar filmet vetítenek: Kertész Mihály: A tolonc (1914) és Fábri Zoltán: A Pál utcai fiúk (1969) című alkotását, valamint az új filmek szekciójában is látható egy magyar film, éspedig Túri Bálint Márk Legjobb úton (2017) című filmje, amelyet a rendező jelenlétében vetítenek.A vetítésekre a francia Intézet által működtetett Elvire Popesco moziban, a Parasztmúzeumban és a Balassi Intézet udvarán kerül sor.
Ma jár le az atomfegyverek szabályozását biztosító amerikai–orosz egyezmény
A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START–3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel…
Tovább...Eső, havazás, erős szél várható többfelé
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére. …
Tovább...Lehet, hogy lesz tanügyminiszter – de a pedagóusok sztrájkra készülnek
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy a jövő héten valószínűleg kinevezik az új oktatási minisztert, és azt is hozzátette, hogy nincs…
Tovább...Jövő héten hagyja jóvá kormány a közigazgatási csomagot
A közigazgatási intézkedéscsomagot jelenleg az illetékes minisztériumok véleményezik, és a tervezetét jövő héten fogja jóváhagyni a kormány. A miniszterelnök a…
Tovább...