Tegnap volt a Föld napja, ebből az alkalomból több hazai településen szerveztek olyan eseményeket, melyek lakóhelyünk szebbé, tisztábbá tételével voltak kapcsolatosak. Ezek az akciók természetesen nem csak a Föld napján szükségesek, az ilyesféle tervek kivitelezésébe egyre több önkormányzat is bekacsolódik. Például Sepsiszentgyörgyön még egy hétig tehetik le kérelmeiket a lakónegyedi tulajdonosi társulások, amelyben a zöldövezetek szépítésére igényelhetnek anyagokat. Csupán egy kézzel írott kérés szükséges ahhoz, hogy a városlakók tömbházainak, lakásainak környékét zöldellő fű és facsemeték, bokrok és illatos virágok díszítsék.Emellett, pihenőpadok és kerítés is igényelhető.Csaknem nyolcszázan vettek részt tegnap a Marosvásárhelyi Rádió által kezdeményezett Maros-parti szemétszedésen, majdnem kétszer annyian tavaly. A takarításnak köszönhetően a Maros part 5 kilométeres szakaszán 50 tonna szemét gyűlt össze, amelyet 4 kamionnal szállítottak el. A takarításban 2 ezer 300 szemetes zsákot használtak fel a résztvevők. Szász Attila a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő helyettese szerint a mozgósítás nagyon hatékony volt. Mint fogalmazott az üzenet eljutott az emberekhez, egyre többen tudatosítják azt, hogy a környezetszennyezés komoly problémája a mai társadalomnak, és minél több embert foglalkoztat ez a kérdés, annál nagyobb az esély arra, hogy ezt sikerül megváltoztatni.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...