Románia továbbra is első helyen áll Európában a tuberkulózis okozta elhalálozások tekintetében.Annak ellenére, hogy a hatósági intézkedéseknek köszönhetően az utóbb két évben javult valamelyest a helyzet, az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat legfrissebb adatai szerint, Romániában az európai átlaghoz viszonyítva hatszor többen hunynak el TBC-megbetegedés miatt. A legtöbb megbetegedést faluhelyen jegyezték, szociálisan hátrányos közösségekben ? mondta a tuberkulózis-elleni országos program vezetője, Adriana Socaci.
Az észak-koreai fegyverembargó megsértésével vádolják Moszkvát
Az ukrajnai Harkiv városában január 2-án landolt rakéta törmelékei egy észak-koreai Hwasong-11 sorozatú ballisztikus rakétából származnak – közölték az ENSZ-szankciók…
Tovább...Közel 50 tonna hulladékot fordítottak vissza a határrendészek a magyar-román határról
Olaszországban és Németországban útnak indított szállítmányokat tartóztattak fel a magyar-román határon, miután kiderült, hogy a second-hand áruként bejelentett öt rakomány…
Tovább...A nemzetközi tanulmányi versenyeken díjazott diákok tízest kapnak az érettségin
Azok a gimnazista (9-12. osztályos) tanulók, akik egyéni díjat nyertek a román tanügyminisztérium által elismert nemzetközi tanulmányi versenyek és diákolimpiák…
Tovább...Az ortodox húsvét miatt hamarabb jön a nyugdíj
A nyugdíjak kifizetésére szánt pénzt teljes egészében átutalták a Román Postának. Ezt a munkaügyi miniszter közölte hétfőn este. Simona Bucura-Oprescu…
Tovább...