A család fogalmáról szóló népszavazásról is tárgyaltak a PSD országos politikai tanácsának mai ülésén ? erősítette meg Liviu Dragnea pártelnök. Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes szerint, ?minden ezzel kapcsolatos számításból az derül ki?, hogy a család meghatározásának módosításáról májusban írhatnak ki népszavazást. Mint ismert, a képviselőház 2017-ben elfogadott egy hárommillió ember által aláírt alkotmánymódosító kezdeményezést, amelynek értelmében a család egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött házasságon alapszik ? számol be az Agerpres. A PSD elnöke, Liviu Dragnea viszont azt is hangsúlyozta, az alkotmánymódosításra vonatkozó törekvések mellett szükség van egy törvényre, amely a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozik, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni ennek a kategóriának a létezését és igényeit sem.
Felfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban a hadsereghez bevonuló vádlottak esetében
Felfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban azon vádlottak esetében, akik mozgósítás vagy a hadiállapot idején leszerződnek a hadsereghez, vagy akiket behívnak katonai szolgálatra.…
Tovább...Oroszországban egyetlen hely sem marad biztonságban az ukrán kormányfő szerint
Az ukrán hadiipari komplexum egyik legfontosabb feladata az ukrán fegyverek hatótávolságának növelése, hogy Oroszország európai részén egyetlen hely se legyen biztonságban…
Tovább...A „Donyecki Népköztársaság” tisztviselője cáfolta, hogy az oroszok elfoglalták volna Vuhledárt
Korábbi híradások szerint az ukránok két napja, október 1-én visszavonultak a stratégiai fontosságú erődvárosból. A város ostroma majdnem két évig…
Tovább...Durvul a háború a Közel-Keleten
Az izraeli légierő az éjszaka Libanon fővárosát támadta. A libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább hatan meghaltak, miután találat érte egy…
Tovább...