Ukrajna bukaresti nagykövetével, Oleksandr Bankovval találkozott Biró Rozália a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke. A találkozó során olyan kérdések is felmerültek, mint a román társadalom, illetve a politikum aggodalma ami az új ukrán tanügyi törvényt illeti, ezen belül pedig a nemzeti kisebbségek azon joga, hogy anyanyelvükön tanulhassanak.Biró Rozália arra hívta fel az ukrán nagykövet figyelmét, hogy országának tiszteletben kell tartania azt a kétoldalú egyezményt, amelyet Romániával közösen írtak alá, és amelyben többek között az áll, hogy az országukban élő kisebbségek tekintetében együttműködnek, annak érdekében hogy ezek kulturális identitása ne sérüljön. Mint ismert Romániában ukrán, Ukrajnában pedig román közösségek élnek. Oleksandr Bankov a hivatalos ukrán álláspontot ismertette, amely szerint az említett törvény pusztán egy kerettörvény, melynek alkalmazásáról, illetve más, a tényleges oktatási folyamatot érintő kérdéseket illetően még mindig tart a parlamenti vita.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...