Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén az első Patriot rakétarendszer beszerzésére vonatkozó törvénytervezetet. A tervezetet a parlament elé terjesztik jóváhagyásra.A törvénytervezet hét, föld-levegő rakétarendszer beszerzésére vonatkozik, összesen nagyjából 4 milliárd dollár értékben amelyből négyet a légierő, hármat pedig a szárazföldi erők kapnak.A vételár a szükséges szállítóeszközöket, lövegeket, karbantartási felszereléseket, valamint a kezelőszemélyzet kiképzésének költségét is fedezi.A kormány szerint a román haderőt a legrövidebb időn belül el kell látni nagy hatósugarú, modern föld-levegő rakétarendszerekkel, amelyek ellenőrzési és vezérlési szempontból összeegyeztethetőek más NATO országok hasonló egységeivel azért, hogy közép- és hosszútávú feladatait el tudja látni.A törvénytervezet leszögezi: Románia alapvető biztonsági érdeke a szárazföldi telepítésű légelhárítási képességek fejlesztése, a Patriot-rendszerek beszerzése pedig az ország és térség biztonságának megerősítése mellett a Románia és Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megszilárdítását is szolgálja.A tervek szerint a parlament sürgősségi eljárással fogja megszavazni a törvénytervezetet, mert különben nem tudná tartani azt a vállalását, hogy már ettől az évtől kezdődően a GDP két százalékát, több mint hárommilliárd eurót fordít védelmi kiadásokra.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...