Magyarország 2010 óta a saját lábára tudott állni, nem szorul mások pénzügyi és gazdasági segítségére. Magyarország, amikor a határait védi, nemcsak a saját szabadságát, hanem Európa szabadságát és a nyugati kultúrát is védi ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén. Magyarország egy olyan világnemzet, amelynek van anyaországa, ami arra törekszik, hogy minden magyar otthona lehessen ? hangsúlyozta a miniszterelnök. ?Úgy tekintünk a diaszpórában élő magyarokra, akikre büszkék lehetünk? ? tette hozzá.Orbán Viktor hangsúlyozta: a diaszpórában élő magyaroknak sikerült kiharcolniuk a megbecsülést és a tekintélyt az évtizedek alatt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes többek között arról beszélt, hogy hogy a magyar nemzet világnemzet, ezt mutatja a mai tanácskozás is. Nem azért lett azzá, mert így akarta, hanem mert a történelem ilyen viharos volt ? mutatott rá. A kereszténydemokrata politikus beszámolt továbbá arról, hogy 2010 óta a nemzetpolitikára fordított források több mint tízszeresére nőttek, és megtörtént a nemzet közjogi egyesítése is. A Magyar Diaszpóra Tanács ülésén zárónyilatkozatot fogadnak el, pénteken a Magyar Állandó Értekezlet plenáris tanácskozását tartják.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...