Levélben közölte Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, hogy nem jelenik meg a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság előtt. A három oldalas hivatalos levélben Kövesi azt írja: tudomásul vette a bizottság céljait, de mivel ő maga nem rendelkezik sem ismeretekkel, sem bizonyítékokkal a testület vizsgálódásának tárgyát képező események körülményeiről és okairól, nem fog megjelenni ma, július 10-én a bizottság előtt. Korábban Oana Florea, a testület elnöke elmondta, az alkotmánybíróság korábbi határozata szerint az intézmények közötti jó együttműködés biztosításáért azoknak a közintézményeknek alkalmazottainak is meg kell jelenniük a parlamenti bizottságok előtt, ha berendelik őket, amelyek nem tartoznak a parlament alárendeltségébe.A bizottsági elnök szerint ha Laura Codruţa Kövesi ez alkalommal sem jelenik meg a meghallgatáson, a testület kétféleképpen járhat el: vagy értesíti erről az igazságügyi minisztériumot, vagy büntetőjogi feljelentést tesz a DNA főügyésze ellen. Korábban Kövesit már kétszer is a bizottság elé citálták, de egyik alkalommal sem jelent meg a parlamentben.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...